Az örökké fiatal egyház titka c. vitatopic faliújsággá történt nyilvánítása miatt itt lehet tovább folytatni a politikával fűszerezett vallásról, egyházról, hitéletről szóló vitákat. Egyházi rendezvények reklámozása szigorúan tilos!
Szerintem a korábbiak sem igen voltak kommunistabarátok ... hát lengyel az nem volt előtte, de nem hiszem, hogy ez ütős érv lett volna a megmerényléséhez.
Lengyelországról a cucilizmus ideje alatt is lehetett tudni, hogy összességében véve vallásosak, hogy erős a katolikus egyház.
Az összeesküvés-elméletek gyártásába még az is belefér, hogy valakik felmérték, mekkora haszonnal bír(na) egy mártír pápa adott korban az egyház számára ...
Valószínűleg éppen azért akarták megmerényelni, mert más volt, mint amit addig megszoktak ...
(amikor a bűnszövetkezetről, meg annak a fejéről beszélek, en bloc értem az egészet, a történelemben elvégzett "munkájuk" kapcsán és a jelenlegi állapotukat szemlélve. Mint lejjebb is írtam: ez nem zárja ki azt, hogy voltak, vannak, lesznek köztük becsületes és jóakaratú emberek. Karol Wojtyla pont lehetett ilyen.)
Szegény Ali Agcának elő kellett adni valami ütős sztorit, mert mégse akart öreg napjaira árufeltöltő lenni a Tesconál.
Mit adhatott elő?
Tegyük fel, hogy a KGB bérelte fel (tudom, elvtársaid ilyenre képtelenek lennének, de mint elméleti lehetőséget ne hagyjuk ki). Megmondja, hogy engem Viktor Ivanovics Vlaszov őrnagy bérelt fel. Eredmény: autóbaleset, plutóniummérgezés.
Tegyük fel, hogy egy Osama bin Laden formátumú iszlamista terrorfőnök bérelte fel. Elmondja: Szülőfaluja a levegőbe repül, ő dettó.
Tegyük fel, hogy magányos fanatikusként ölt. Ez gyakorlatilag a régi sztori, értéke: zérus. Eredmény: árufeltöltés a Tesconál.
Tök mindegy, mit mond a józan ész, a logika: ami rossz elképzelhető, azt te rákened az egyházra.
:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
A józan ész és a logika pedig csak azt mondhatja, hogy a Vatikán az nem lehetett ...mert olyan nem létezik.
A többit hagyjuk, néha elcsodálkozom azon, hogy miközben valakiből fröcsög a gyűlölet, mást ezért kárhoztat.
Az meg ne is zavarjon, hogy mindenki, aki ebbe a vitába beleszólt, előadta a saját verzióját, ahogyan ő látja. Például én is. Meg más is.
Majd jelezz, ha a többi feltételezés is ennyire zavar Geyzám, aztán elgondolkodom, hogy közelítesz-e már afelé az objektív megmondóember-imázs felé, amit láthatóan célodul tűztél ki...
II. János Pálról egyik sem mondható el. Választása minden szempontból telitalálat volt. Természetes személyisege alól kevesen tudták kivonni magukat. A világpolitikai hatásai "indokolták" a bolgár titkosszolgálat beavatkozását!
A katolikus egyházban kinek lehetett ez az érdekében. A katolikus egyháznak van mit veszítenie. Miért vágná maga alatt a fát, ami így is igyakran inog.
A katolikus egyház hívei a mai napig egészen jól vannak dresszírozva arra nézvést, hogy ha bármiféle szenny előkerül, akkor még véletlenül se a tényeket fogadják el, hanem azt a magyarázatot, amit bármely felsővezető ehhez hozzáfűz. (Tisztelet a kivételnek!)
Gyengébb felfogóképességűek kedvéért mindezt a magyarázatot hetekig, hónapokig lehet a misén felolvasni különféle üzenetekbe burkolva, a tényeket aljas rágalomnak minősítve, valamint egyházüldözést kiáltva ... de van, akinek ennyi sem kell, elég ha Casaroli bíboros kiáll és azt mondja (persze nem ilyen póriasan, hanem szépen kicirkalmazva): Nem én voltam, hazugság.
És kész, a probléma meg van oldva.
Az meg, hogy a rendszeren belül az innen-onnan irányított alkatrészek mit súgnak-búgnak erről, senkit nem érdekel, hiszen miért akarna bármelyikük is
1. korán elhalálozni
2.kikerülni a pikszisből ... stb.
Ellenben egy titkosszolgálat mit kockáztat? Jó hírnevet, renomét, hivőket? Ugyan. Az ott nem értelmezhető.
A titkosszolgálat általában megrendelésre dolgozik, "sajátmaga" ritkán dönt úgy, hogy Gipsz Jakabot mostan akkor jól kinyírjuk ...
Hogy mit kockázatat? Onnan rúgnak ki embereket , sőt láb alól is elteszik, ha sokat ugrál, de bíborosról nem igen tudok, akit kirúgtak az egyházból, mert csúnyaságokat csinált...
A pápa mint "főgengszter" pedig - a közelmúlt fényében - nagyon gyerekes csapkolódás részedről.
Hát, van az úgy, hogy események fényében az ember annak nevez valakit, ami. Te nyugodtan imádkozz hozzá, tartsd jó embernek, hitelesnek és egyenes jellemnek. Nem foglak érte sem agymosott idiótának tekinteni, rajongásodat sem nevetem ki... egyelőre tán még szabad a vélemény is, meg az egyéni szimpátiák/antipátiák kifejezése is.(Ha rajtam múlik, ez így is marad....)
Vatikáni klikkesedés régóta csak a teológiai kérdések mentén történik.
Hát persze ...:-)
XXIII.János, II.János Pál meg a mostani XVI.Benedek életutjában, filozófiájában, megnyilatkozásaiban, tetteiben hol látod a bűnszövetkezeti szálakat. Hozdd a bizonyítékokat és ne a Borgiák világáról álmodozz.
Az egyház maga egy bűnszövetkezet, annak minden ismervével egyetemben. Elég a banki ügyleteire gondolni - és azért nem hozok ide más, erkölcsi visszásságokat, mert semmi értelme: téged nem zavar a dolog, hiszen ha zavarna, nem azzal a mondattal nyitsz, amivel.
Bizonyítékokat? Ez jó! Éppen arról eszmecserélünk, hogy kétezer év alatt hogyan fejlesztették tökélyre a rendszert, meg írod, hogy I. János Pál halála is igen gyanús, oszt én hozzak bizonyítékot? :-DDDDD
Írtam lejjebb: még ha napvilágra kerülne is bármi, ki ezért, ki azért nem tartaná bizonyítéknak, és nem fogadná el. Pontosan alá is támasztod ....
Ez a világ legjobban kitalált biznisze, mire az átvágott vevőnek reklamálni támadna kedve, elhalálozott ...
Néha Téged is túllök a lendület a hülyeség határán :-)
Ezennel köszöntem a társalgást, keress valami nemhülyét magadhoz illően, és múljátok felül egymást a ki tud szebbetjobbat mondani a katolikus egyházról c. vetélkedésben ...az annyira, de annyira keresztényi dolog....Ajánlom hozzá Maaria topicját, onnan pl. azért vált le ez, mert a topic nyitója kizárólag rózsaszín habcsókban utazott az egyházat illetően. Tárt karokkal foknak fogadni - itt viszont sajnos a kételkedés és a negatív felhangok (sőt, bizonyos esetekben a kimondott irtózás!) vannak túlsúlyban.
A dolog nem ilyen egyszerű. Vagy csak rosszindulatokkal és előítéletekkel együtt az.
Jómagam, hívő katolikusként (pedig mennyire nem divat ilyet a PoliDili-n bevallani) sem zárok ki semmilyen lehetőséget.
Elvileg akár a Vatikánból is lehettek valakik. Ott is lehet gyarló vagy hataloméhes ember bőven. Vagy az odakötődő körökben. Talán féltek, hogy Wojtyla túlságosan kitálal valamit. Nem tudom. Az elődje I.János Pál pápa halálában is volt valami gyanús.
A logika (már ha lehet ilyen esetekben a logikára bazírozni) azonban nem erősít meg egy ilyen feltételezést. Az, hogy egy gyilkosság célja kiderül, nem egészen nullaesélyes. És ha kiderül, jön a botrány. A katolikus egyházban kinek lehetett ez az érdekében. A katolikus egyháznak van mit veszítenie. Miért vágná maga alatt a fát, ami így is igyakran inog.
Ellenben egy titkosszolgálat mit kockáztat? Jó hírnevet, renomét, hivőket? Ugyan. Az ott nem értelmezhető. Végzik a dolgukat, amibe egy főpap likvidálása is szakszerűen belefér.
A pápa mint "főgengszter" pedig - a közelmúlt fényében - nagyon gyerekes csapkolódás részedről. Vatikáni klikkesedés régóta csak a teológiai kérdések mentén történik. XXIII.János, II.János Pál meg a mostani XVI.Benedek életutjában, filozófiájában, megnyilatkozásaiban, tetteiben hol látod a bűnszövetkezeti szálakat. Hozdd a bizonyítékokat és ne a Borgiák világáról álmodozz.
Néha Téged is túllök a lendület a hülyeség határán :-)
Hülye lett volna közkinccsé tenni, hogy mennyire van képben - ha bármit is megtudott volna a merényletről.
Azt nem kéne elfelejteni, hogy azok az intrikák és klikkek, amik ebben a szervezetben a mai napig működnek, olyan bő kétezer év alatt egészen magas szintre lettek fejlesztve, olyan magas szintre, amiről bármely más hasonló belterjes módon működő group csak álmodozhat ... jó kvalitásokkal kellett (és kell) rendelkeznie annak, aki ágyban, párnák között végezte, vagy akarja végezni.
Pápa meg sosem az lesz, aki a legelhivatottabb, hanem aki a legjobban tudja machinálni a klikkeket.
Ezért aztán nem más ez az egész, mint egy igen jól fejlett bűnszövetkezet (amiben persze lehetnek még ártatlan újoncok, de a főgengszter ül mindig a legmagasabb támlájú székben ...).