Szenzációs menet, nagyon szép beszámoló. Gratuláció és köszönet érte, mint ahogy a többieknek is. Remélem, jövőre megint ott lehetek veletek, még ha csak csak csapatban is.
Nem szeretem a kaviárt:), emiatt mentem el bemelegíteni és véletlenül belebotlottam egy kis műanyag dobozba:). Egyébként a képeim mellett látszik a készítés helye.
Ja ja! Valami ilyesmire gondoltam én is:)
Egyedül még fingilingi lennék, de mondjuk ha lenne, feltéve nem megengedve, egy Qerős csapatom...:)Persze méretkorlátozásokat azért be kéne vezetni, nehogy verhetetlenek legyünk!
Jelentkezni lehet az Irdatlan.com-on Jóseggű lány vagyok jeligére!:)
Én úgy csináltam FF segítségével, hogy kereső csíkban a pl P12312.html -t átírtam P12312.JPG vagy P12312.jpg-re így eldobta új ablakban és le is tudtam tölteni.
jaja, tényleg :( Tegnap este mikor felnyomtam FTP-n volt néhány hibaüzenet, úgy látszik nem elenőriztem vissza mindent rendesen. Majd otthonról rendbe rakom.
Nagyon jók voltatok mindannyian, sok-sok kört jelentett a segítség ! Jövőre megpróbálunk beszerezni valami sörsátor szerű kis pavilont, asztalt, stb, kihordunk oda mindent, és megpróbáljuk a lehető leg komfortosabbá tenni a dolgot.
Gratulálok, keveseknek adatik meg egy hazai rendezéső VB-n elindulni ! Mikor mentünk át pénteken a szakadó esőben a Lágymányosi hídon, gondoltam Rátok...........meg a Dunára......brrrrrrrrr......:))
Gabi, gratulálok ahhoz, amit eddig tettél Istyuért! A példáértékű, nem elég kifejező szó erre. Szerető gondoskodás. Mi csak bátorítani tudunk Titeket, de fantasztikus, eddig mit értetek el EGYÜTT- és messze nincs vége. A többiek nevében is írhatom, köszönjük szépen, és hajrá, tovább lépésenként!
Feltettem néhány képet én is ide.. A versenyt és a felkészülést sikerült kicsit elkomolytalankodnom, de azért ismét egy jó mókán lehettem ott. Köszönöm mindenkinek a segítségét, jövőre ismét élnék vele:).
Nem tudom, mit lehet még hozzátenni az előző beszámolókhoz. Mivel már majdnem készen volt az enyém is, bemásolom ide.
Ebben az évben lehetett először egyéniben is nevezni és, mivel kedvem is, megfelelő lovam is volt, indultam. A Gruppetto történetében a verseny már komoly hagyományként él, nekem ez volt az első körözésem. A péntek délután a rákészüléssel telt. Lazán bejártuk a pályát, majd a fáradalmakat leöblítettük a helyi vendéglátóipari egységben. Visszatértünk táborunkhoz és Gyuriék ötlete szerint nekiálltunk tésztát főzni a tábortűznél. Közben Sasiék sátrából előkerült egy nagy flakon "meggylé":-) és Georg jóvoltából (ő egy egyszerű, osztrák droid, aki beállt hozzánk tüzet nézni) némi pálinka is. A hangulat és a víz hőmérséklete emelkedett, a tészta megfőtt, így tápoltunk. Zsuzsi Georg-nak is adott egy jó adagot. Aztán ahogy fogyott a sör, a meggylé és a pálinka, úgy fogyott a létszám is a tűz körül. Aludnunk kellett, mert közeledett a másnap. Sokan korán ébredtünk. Tízkor már úgy voltunk vele, hogy inkább indulnánk. Még a Nap is kisütött egy kicsit, pedig az előrejelzés esővel riogatott. Azért elérkezett a 11 óra. Érdekes volt a rajt. A bringákat az út egyik, minket a másik oldalán állítottak fel, majd visszaszámlálás után kellett a járgányokhoz "rohannunk", felpattannunk, aztán "adjneki". Adtunk. Úgy nyomta az eleje, hogy éreztem, ez sok lesz. Sok lett. Az emelkedő tetejéig (kb. a hatodik km) bírtam a tempót, ekkor úgy 34 km/h átlagot mutatott a műszer, mikor leszakadtam. Innen tényleg szólóztam - végig, azaz saját zsíron mentem. Akit utolértem, nem volt értelme mögé állnom, mert lassabb volt, mint én. Aki meg megelőzött, annak tempóját én nem tudtam volna felvenni. Maradtam saját ritmuson és ez volt a jó. A délután elég eseménytelenül telt el. Kicsit küzdeni kellett a széllel, ami egyesek szerint a szokásos szél kisöccse lehetett volna, de így is elég volt. Az útra csak annyira kellett figyelni, hogy lássam a jelzett lyukakat - a rendezők fehér festékkel karikázták be a veszélyes kátyúkat. Próbáltam világosban memorizálni, hol, mire kell figyelni. Ez annyira volt elég, hogy sötétben tudtam, mit, hol kell újra tanulnom. A sötétség amúgy hamar eljött. Azt hittem, még egy kört kibírok lámpa nélkül, de a rendezők nem engedtek ki, fel kellett pakolnom a lámpákat. Igazuk volt. Csak nekem lett volna jobb a tervezett kaja kiállással együtt lámpát feltenni. Ezután jöttek a meglepetések. A nagy lejtő jól kifigyelt lyukát nem lehetett jobbról kerülni, mert a sötétben nehéz volt az út szélét és a kátyút is figyelni. Balról kellett kerülni, így maradhatott a kb. 40-es sebesség. Mégsem jelöltek minden gödröt, egy biztosan kimaradt, mert nem gondolhattak arra, hogy sötétben előzni fog valaki - így hatalmasat nyekkentem egy kátyún. Szerencsére nem lett belőle felütés. A bázison, frissítés közben nyugtatgattam a lányokat, ha nappal nem esett, akkor éjjel már nem hiszem, hogy fog. A következő körben csepegni kezdett. Berohantam a sátorhoz a sárvédőmért és az esőkabátért. De kabátban rémálom lett volna tekerni, így azt a lányoknál hagytam. Esegetett a körön, de ki lehetett bírni, csak a vizes aszfalt nagyon visszadobta a reflektorok amúgy is erős fényét. Mire befejeztem a kört, elállt az eső. Mondták, hogy a célnál elég erősen esett. Ezek szerint jókor voltam a pálya más pontján. Babonából a sárvédőt végig fent hagytam, el is űzött minden csapadékot. Éjfél körül émelygés, enyhe hányinger tört rám. Rossz volt tekerni. Kiálltam, "pauzát" kértem Adamtól és elkotródtam a sátorba aludni. 20 percet állítottam be a telefon ébresztőjén. Borzalmas ébredés volt - álmos voltam és reszkettem a hidegtől. Kimentem a pályára, de letettem a lányoknál egy Monstert, hogy majd megiszom. A kör vége előtt bedobtam egy Mars csokit, majd ledöntöttem a szörnyet. Egy ideig semmi különöset nem éreztem, majd, úgy 6-7 km-rel odébb megindultam és olyan tempóra lettem képes, mint a rajt utáni órákban. Mindez két és fél körön át tartott, majd hirtelen nullára csökkent az elégethető tápanyag bennem. A szerpentin alján meg kellett állnom, leültem a villany alatt a szegélykőre és befaltam fél zacskó nápolyit. Ezzel helyi látványossággá léptem elő, mert az összes bringás megnézett magának, néhányan pár szót is szóltak valamelyik szláv nyelven. Még a rendezőség őrjáratozó motorosa is megállt és aggódva kérdezte, hogy nincs-e valami bajom. "No problemo!" Válaszoltam neki és megértette. Talán látta ő is a Terminátort... Innen csendesen teltek a körök, lassan világosodni kezdett. Az első lámpátlan körön tört rám az álmosság, küzdenem kellett, hogy ne csukódjanak le a szemeim. Ideje volt benyomni a második Monstert. Két Marsot is megettem előtte, de az éjszakai kirobbanó hatás elmaradt. Mindössze annyi történt, hogy ébren tudtam maradni és haladtam is. Reggel ismét feltámadt az éjszakára szünetet tartó szél. Le van tojva - gondoltam, már csak négy óra van hátra. Ekkor kezdtem számolgatni, hogy akár az 500 km is meglehet. Meg is lett és még maradt kb. 1 óra 10 perc. Nem akartam ennyit veszni hagyni és kimentem még egy körre, de már tudtam, hogy kettőt akarok. Egyfajta versenyláz tört ki rajtam. Olyan erővel tört rám, hogy ismét elkezdett repülni alattam Szúnyog, pedig csak a 7-10. helyek jelentették a tétet. Az utolsó körre indulva hihetetlenül jó volt hallani a társak biztatását, szurkolását, ez még több erőt adott. Ennél jobban már csak a taps esett, mikor utoljára gurultam át a célvonalon.
Úgy gondoltam, elég magnéziumot töltöttem magamba, de tévedtem. Sátorbontásnál egy nagyon erős görcs állt a vádlimba, majd arra eszméltem, hogy a füvön fekszem és Pedro szólogat. Pár pillanatig nem tudtam, hol vagyok. Hodoninban, a vacsoránál néhányszor úgy rászorultak ujjaim az evőeszközre, hogy a másik kezemmel kellett a fogáson lazítani. Érdekes, a söröskorsó nem okozott görcsöt:-) A tanulság csak annyi, hogy még mindig van mit javítani a táplálkozásomon.
Pár éve kezdett el biciklizni párom egyre komolyabb szinten. Régen azt hittem ez egy viszonylag lassú, unalmas és fárasztó helyváltoztatási mód. Mára tudom, hogy az outi az egyik legjobb, de legveszélyesebb ága ennek a sportágnak. A biciklizés és társai iránti szeretete és lelkesedése mostanra már megfertőzött engem is, ha nem is tudok annyit mint ő (sokkal lustább lévén). Tavasszal a V10-en megismertem társait, és életem legtöbb km-ét mentem. Ezután kérdeztem, hogy a Csillebérci montis 24 órás versenyre idén is kimegyünk-e, ahol egy ugyanilyen jó és fanatikus csapattal voltunk. Ekkor meggyónta, hogy idén inkább a Saratice-i 24 órás versenyre menne szólóban. Tudtam, hogy nem teljesen normális, de ez kicsit még tőle is meglepő volt. 24 órán át egyedül? - de ha szeretné menjünk, rajtam ne múljon. Sokat biciklizett és készült erre a versenyre. Nekem már csak a közvetlen előkészületekben kellett segítenem kicsit. Egy hét gondolkozás, készülés, pakolás után eljött a nap, mikor szakadó esőben megérkezett hozzám Zoli és mentünk tovább még az utazás előtti utolsó dolgokat megvenni, majd Kicsivel és feleségével mentünk ki Saratice-be. Örök hála nekik, így nem tévedtünk el, és verseny után haza tudtunk jutni, mert Zoli nem volt vezetőképes állapotban. Mire kiértünk a társaság fele már ott volt. Mindenki felállította sátrát berendezkedett, végigmentek a fiúk a pályán, majd megízleltük a cseh sört. Este a jelentkezés után Zsuzsi jóvoltából (aki mindenre gondolt) tésztát főztünk, feltétet melegítettünk, és a finom vacsora után a tábortűznél beszélgettünk sokáig. Másnap korán keltünk, mindenki nézegetett az égre, de a beígért eső szerencsére elkerült minket. Délelőtt mindenki felkészült lélekben és előkészítette a szükséges dolgokat. Zoli mindent egy kupacba készített, hogy ne kelljen keresgélnem a táskájában a cuccait. A cseh nyelvű megnyitó után 11-kor elrajtoltak a fiúk. Mi lányok (a support) a csapatban versenyzőkkel kitelepedtünk a céltól nem messze az út szélére, hogy mindenben a srácok segítségére legyünk. Azt hittem nem nagy dolog adogatni a kért dolgokat, de gyorsan rájöttem, hogy állandó koncentrálást és rohangálást igényel hogy minden mindig ott legyen. Le a kalappal Zsuzsi előtt aki már 6 éve segíti férjét, és most már fiát is. A kezdeti fennakadások után kezdtünk belejönni. mindig néztük az időt, számoltuk, hogy mikor kell megérkezniük vártuk őket az út mellet és adogattuk amit éppen kértek, aztán előkészítettük a dolgokat a következő körhöz. Délutánra a fél sátor kinnt volt a pokrócon, hogy Zoli bármit kérjen oda tudjam adni neki, persze úgyis olyan kellett ami a sátorban maradt.:D Nekem korán volt az első holtpont, este 8 és 9 között. Azt sem tudtam kontrollálni milyen hülyeségeket beszélek, már akkor nagyon fáradtnak éreztem magam. Vánszorogtak a percek. Aki elhaladt előttünk mindig bíztattuk: hajrá, kitartás, meg tudod csinálni.... Éjszaka egyre többeknek kellett kiállniuk hosszabb-rövidebb időre pihenni, mert eléheztek vagy rosszul lettek. De Zoli előtte is mondta, hogy nem nagyon szeretne megállni. 7körül tartott egy 5 perces szünetet, amíg az éjszakai szerlését felvette és már ment is tovább. Hajnalban mindenki kókadtan ült már Diaz és Tomi sokat volt velünk, segítettek ahol tudtak, mivel ők csapatban többet tudtak pihenni. Mindent úgy időzítettünk, hogy ott legyünk lehetőleg amikor beérneka fiúk. Egyre jobban beszűkült a tudatom, már csak az órát tudtam figyelni, és hogy Zolinak mikor kéne jönnie, a sötétben nem láttuk ki jön, mindig másoknak is nyújtogattam a csokit, müzliszeletet... Minden egyes alkalommal amikor nehezebben tudtak megtenni egy kört, és késtek a számításunkhoz képest összeszoruló torokkal figyeltük, hogy jönnek-e már, vagy valami baj történt velük?, de szerencsére senkinek semmi baja nem történt útközben. Éjszaka valamikor az eső is esett, ez nagyon sokat rontott mindenki kedvén, lelkesedésén, aztán szerencsére elmentek a viharfelhők fölülünk. Hajnal 5 körül volt a következő holtpontom, amikor pár percre el is bóbiskoltam, de mindenki csak perceket pihent, mindig nézve az órát, várva az emberét. Aztán elkezdett világosodni az ég, hihetetlen milyen jó hatással van ez az emberekre. Mindenki megelevenedett, a versenyzők előkerültek. Délelőtt már se ülni se állni nem tudtam. Háton feküdtem vagy guggoltam inkább, ami meg még megterhelőbb volt. Aztán eljött a vége. Zoli 11 előtt nemsokkal ért be, 47 kör és 630 km után. Megnézte hogy áll, és a legközelebbi zöld felületen elterült. Nagyon kifáradt, alig tudott mozdulni, de hihetetlen amint teljesített és így a 2. helyen végzett. Már az ünnepélyes ceremónia előtt elkezdtünk pakolni, mindent bedobáltunk a táskákba, éppen csak arra ügyelve, hogy mindent eltegyünk és hogy azért ne törjön össze semmi. A díjátadó ceremónián mindkét csapatunk kapott emléklapot, és minden egyénileg indult ember is.Aztán kihívták Zolit és felállt a lépcső második fokára. Hihetetlen volt látni. Nagyon büszke vagyok rá. Nagy teljesítmény volt tőle. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól végez. Aztán átmentünk éjszakai szállásunka Hodoninba, ahol már szívesebben használta a lépcső helyett a rámpát.:) A vacsora a Svihák nevű sörözőben volt, ahol 10 perccel a tányérunkon lévő húsok eltüntetése után farkas éhesen kértük a következő adagot. Majd kihagyva a sörözést a többiekkel, pihe-puha ágyaink felé vettük az irányt, habár Zoli nagypapás jármódja miatt nem sokkal előbb értünk vissza mint ők. Hétfő reggel éhesen mentünk le a hotel éttermébe, és hála a svédasztalos megoldásnak megint nagyon jóllaktunk. Ezek után Kicsiékkel jöttünk haza, és itthon megint esett az eső, ha kis időre is.
Köszönöm Kicsiéknek, hogy lehetővé tették a kintlétünket, és segítségüket.
Ha Zoliról és biciklizésről van szó semmin sem lepődöm meg, de ez nagyon átgondolt, összeszedett, kemény munka volt. Gratulálok Kedvesem! És gratulálok minden supportosnak, mi is megtettünk mindent a fiúk eredményeiért.
Ehhez csak annyit lehet mondani, hogy gratulálok. Neked és a többieknek egyaránt, neked még egyszer külön az írásért, ami nagyon jól éreztette a verseny hangulatát.
