"Ha meg kéne határozni a szeretetet, az egyetlen szó, amely méltóképpen kifejezné mindazt, ami benne foglaltatik, - az élet lenne. A szeretet maga az élet a maga teljességében. Ha elmulasztod a szeretetet, elmulasztod az életet. Ne tedd!"
Nagyon sok szeretettel köszöntelek Benneteket. Kívánom - ezen a hűvös hétvégén is - érezzétek jól magatokat. Kellemes pihenést, kikapcsolódást, jó szórakozást, időtöltést kívánok.
Tudod arra gondoltam, hogy talán a világon minden, ami változik, mint a színskála, mint a hangok skálája, úgy mozog, vannak árnyalatnyi különbségek, vannak gyönyörű akkordok, és rémisztő hangok, ha csupán szép színű lenne a világ, ha nem lenne benne a szürke és a legsötétebb fekete, akkor a fényességes színek vakítanának, de el nem kápráztatnának, a maga természete az időjárásnak is megvan, a szélsőségestől, az átlagosig, az árnyalatnyi különbség fel sem tűnik, szürke nélkül, az aranyba hajló napsárga a természetes közt elveszne, rosszaság nélkül, a jóság a semmibe menne, nélküle a világ kevesebb lenne, a szeretetnek is vannak tulajdonságai, ő maga ugyan állandó, de ahhoz, hogy legyenek leggyönyörűségesebb hangok, kellenek a legcsúnyábbak is, a szeretet, amelyik szélsőségesen nagy örömöt tud okozni, képes ugyanakkora fájdalomra, még akkor is, ha ő a valójában mindig állandó marad.
"Egy gyöngéd ölelés, mely elfeledtet mindent. Csak a pillanatnak élsz, mely megér minden kincset. Egy forró csók, mely tüzes a vágytól, érzem: örökre hozzád láncol."
Nyári délután, de lóg az eső lába, szürke az égbolt, szemerkél is kissé az eső. A várakozás napfényt varázsol a horizontomra.
Ünneplőbe öltözött a szívem, abban a pillanatban, mikor megírta: meglátogat. Feszítő izgalom bennem, ölelném nem csak ŐT, de az egész világot. Indulnék, repülnék elé, de visszatart a félelem. Indulnék FELÉ, - az éj csupa ringató csoda, dallam, muzsika. Bennem csobognak a lélek melódiák. Az álom messze elkerül, szivárványszínű képek bennem, nyugalmuk ölel. Varázsdallamok szállnak az éjben, a csend nyugalmában.
Korán kelek, hogy méltóképpen fogadhassam, de a feszültség akkor is bennem. Megszólal a csengő és jön felém a járdán. Ragyogó arany szempár mosolyog rám. Szívem vadul kalapál. Remélem, megbékél szívem hamarosan. Békét, boldogságot hoz számomra két ölelő karja.
Reszket a lelkem, szemem sarkában könny, amit próbálok befelé nyeldesni. Fényességet hoz, amikor belép, ragyog körülötte minden. Remegek, zavart vagyok. Jaj, csak ne vegye észre rajtam! Istenem! Évek múltak el és most itt van! Láthatom, látom ŐT, magamhoz ölelhetem. Boldogság önti el szívemet. Arany mosolya öleli szívemet. Elraktározok minden pillanatot belső fészkembe, minden rezdülését, - ragyogó szemeit, csinos alakját, szép arcát, haját lelkemmel fotózom. Csupán az első pillanat a nehéz ... és a következő és a ... talányoké az idő. Fénysugarak hullnak körülötte, boldog a lelkem, fénysugarak rezegnek mindenhol, amerre lép. Lénye dallamokat sugároz, kristályok csilingelése kedves hangja. Különös, belső sugárzása árad felém, Karommal átfonva – végre magamhoz ölelhetem. NAGYON SZERETEM ŐT – vajon érzi ezt felőlem?
Köszönöm a reményt, az életemet. Köszönöm, hogy vagy nekem.
Szeretném látni, Szeretném,ha mindig mosolyogna rám. Ha melengetné testem, Ha cirógatására kellene ébrednem. Szeretném,ha tudnátok, Egyedül a napsugárra vágyok. Csók néked napsugár!"
A fák is siratják az elhullajtott lombokat. A fák is azt hiszik a szerelem örökké tart. És én is úgy hiszem, szeretni csak úgy lehet, ha átadod a szíved a szerelemnek.
"Tudod, hosszú álom az élet. Valaki rosszat álmodik, valaki szépet. Én azt szeretném, ha mi együtt álmodnánk valami szépet, s álmunk soha nem érne véget."
Elvitt téged az ősz, elvitt a ma. Elmúlt az élet összes mámora. Te voltál az egyetlen segédje a nyomorult kis életemnek. Vége szakadt az útnak, amannak, mely összehúzta pillantásunkat. Te eltűntél és én még itt vagyok. De az égen sok csillag ragyog, miért engem hagytál amott leesni? Lehetetlen nélküled nevetni, mert nem hallom sem a reggeli zajt, sem a hangos égi madárrajt. Nincsen hangja a levélbúgásnak, nincs dombja a vakondtúrásnak. Nem mozognak felhők az égen, s nem járnak emberek a téren. Szerelem, szerelem, még kereslek, mert örökre el nem veszíthetlek."
Készülj, Uram. Nagy nyáridőd letelt. Napóráinkra jöjj el árny vetőnek, s a mezőket szélbe borítva szeld.
Késő gyümölcsöt sürgessen szavad; add, még két napjuk délszakibb lehessen, s amit kezdtél velük, kiteljesedjen, csöpp el ne vesszen dús fürtből zamat.
Nem épít már, ki most hajléktalan. Hosszú magányra vár, ki most magányos. Virraszt: olvasáshoz, levél íráshoz, és az allékat járja nyugtalan, mikor a szél hullt lombot hajt a fákhoz.
Szép délutánt, kellemes hétvégét kívánok Mindenkinek!
Gősi Vali Fohász (a gyermekmosolyokért)
Ember vagy, éld hát e létcsodát! A kerti úton át a fű friss illatát érezheted, és lépteid nyomán a kövek halk dalát hallhatod, és láss, nyisd ki jól szemed, ne csak csodáld, őrizd lelkedben a színeket!
Szívd mélyen magadba a lét illatát, s meglásd, álmaid elhozzák majd borongós éjeken a legfényesebb csodát: egy kisgyermek ártatlan, angyali mosolyát! Őrizd, és vidd mindig tovább, s végtelen utadon mondj e mosolyokért néha egy csendes imát.
