Most meghálálja. Undorodom a pofájától. Majd minden hétvégén látom a vigyorgó fejét, miközben Gyuri meg ott sínylődik a felesége, a gyermekei nélkül egy börtönben. :(((
Mellesleg Benkő is feltűnt a kommentelők között, mielőtt valaki megjegyezné.:)
Bemásolom (bocs, de hosszú lesz) és linket is adok.
"StolzePolen 2010.02.17. 21:58:13 Véleményem szerint Budaházyt nem a „Sukorói kaszinó ügy miatt csukták le, és csücsüljön csak előzetesben addig is, amíg ki nem derül az igazság. A radikális jobb nem egy tagja véli, úgy hogy Budaházy embereket akart megfélemlíteni netán megölni. Én ehhez hozzá tenném még, hogy Magyar embereket. Bobby Sands-al összevetni Budaházyt , meg egy nagy baromság. Nem csak azért, mert Sands közvetve vagy követetten ( de nem bizonyítottan ), ártatlan emberek tucatjainak halált vagy sérülését okozta. Hanem azért is, mert az IRA az angol megszállóktól „védte” országát igazát, terrorista módszerekkel. És most nálunk milyen megszállás van? A világ közvéleménye nem azért ált Sands és a 9 társa mellé, mert csecsemőket, gyerekeket, nőket és ártatlan civileket öltek meg, vagy sebesítettek meg. Nem, nem .
Ami a világot megfogta és az ügyük mellé állította, azaz volt, hogy ők egy politikai státuszért nevezetesen a „politikai foglyok” státuszért képesek voltak éhségsztrájkot fojtatni és életüket is áldozni. Életüket egy politikai státuszért.
Sukoróra visszatérve.
Amik miatt nem hiszem, hogy Budaházy letartóztatásának köze lenne Sukoróhoz. Tények röviden: A Fejér Megyei Hírlapban megjelenik egy tényleg semminek tűnő cikk a beruházásról. A cikkben röviden kifejtik, hogy a Velencei tó környékének fejlesztésére, milyen turisztikai vidékfejlesztési tervekre ad pénzt a kormány. Ebben benne a van éppen úgy a körsétány kiépítése, mint a kikötő felújítása. fmh.hu/fooldal-legfrissebb/20080627__nyitva_az_ut___a_to_kapuja_elott?s=rel
Kucugon megjelenik egy hír, ami már a beruházások furcsaságáról ír 2008.12.03 és olyan információkkal és olyan részletességgel, ami Budaházyról nem feltételezhető, inkább a kucug informátori háttere kellett. Ezt a radikális lapok átveszik, utána semmi…..
Aztán FMH megint 2009.01.12 és 2009.01.13, még mindig semmit mondó hírekkel, de valami megváltozott, benne van a szórakoztató centrum. ( oké,oké ez alapján Budaházy védője is lehetnék , de olvass tovább)
Folyamatos hírek érkeznek a projecttel kapcsolatos polgári zúgolódásokról az FMH mélyebb tényfeltáró cikket ír 2009.01.27. Hozzátenném, hogy valaki felhívta a helyiek közül az újság figyelmét a projecttel kapcsolatos „furcsaságokra”. Állítom, ha Budaházy lett volna az informátor, akkor nem egy újságírónő írta volna a cikket. A cikkben többen élesen kikeltek a beruházással szemben ,mind a természetvédők mind helyi politikusok, de azt is mindnyájan hozzá teszik, még nincsenek teljesen tisztában a beruházás pontos terjedelmével hátterével. fmh.hu/cimlapon/20090127_a_toke_harca__a_termeszetvedelemmel
majd megint FMH fmh.hu/cimlapon/20090128_masutt_nem_utasitanak_vissza?s=rel
majd megint FMH fmh.hu/cimlapon/20090128_mitol_mentsuk__a_tavat___vigalmi_negyed__?s=rel Ezt már át veszi a kucug is. 2009.02.01, de aztán megint semmi.
Fa Nándor és más ismertebb személyek is kikelnek a tó védelmében. 2009.03.02 ( Varga Gábor természetvédő , Kovács Tamás olimpikon és időszakos sukorói lakos, Ott Zsuzsanna VVSI és persze politikusok) FMH fmh.hu/fokusz/20090302_to__nem_kaszino?s=rel
Ezt már kicsit lassan, de felkapja az országos média, köztük az Index is 2009.03.19.
Aztán emlékezetes Vastagbőr cikk 2009.03.25 .....ezt veszi át megint a kucug.
Majd 2009.04.23 robban a „bomba” ,a kucug leírja , hogy minden mögött Budaházy áll. Leírják, hogy 2009..01.22 „meglátogatták” a sukorói polgármestert, meg szép részletesen mindent, ami még passzolna is a „hős” tettével. De.....
Kérdem én, hol van az a helyi lakos aki szólt Budaházynak? Ha ennyire szúrta a szemét a kormánynak Budaházy tette, akkor miért csak őt vitték el? Tudtommal sem sukorói, sem velencei , sem gárdonyi ember nincsen előzetes letartóztatásban.
Ez első 2008.12.03 cikk után, miért csak 4 hónap múlva írt saját cikket a kucug, és nem másoktól átvettet? ( ja ja megvárták mi lesz ) Ha Budaházy mozgatta a szálakat, akkor miért nem egy radikálisabb jobboldali beállítottságú újságíró ez első tényfeltáró cikket ? Mindezzel nem azt akarom véleményezni, hogy semmi köze a mocskos panama feltárásában Budaházynak, de az biztos, hogy nem csak az ő érdeme az ügy feltárása pláne országossá tétele.
Többeket le lehetett volna csukni ezért, de tudjuk (?) mindezt Budaházy hajtotta végre.
Kérdem én , hogy hol maradt el a sikerből a polgári gondolkodás és engedetlenség, a szólásszabadság amivel egy megyei újság le merte írni a tényeket, neves emberek , sportolók , lakosok és a természetvédők? Vagy tényleg mindezt Budaházy mozgatta? Ilyen fonom politikai műveletekre is képes? Nem csak fejjel a falnak , vagy a rendőr sorfalnak.
Nem hiszem… és azt sem hiszem, hogy azok a polgári értékeink, amik lehetővé tették ennek a mocskos ügynek a feltárását egy embernek kellene tulajdonítani, és emiatt abban is biztos vagyok nem emiatt került börtönbe.
De most tényleg tisztázzuk le, hogy mi itt az alapkérdés. Azon lépjünk túl, hogy ez a benkoo egy beépített vamzer, mert ez tény. Azon is továbbléphetünk, hogy bizony voltak és vannak olyan elfuserált alakok, akik feltünési viszketegségből, elmebetegségből és még ki tudja milyen motiváció okán csináltak, csinálnak olyan dolgokat, amikkel lehet szítani a feszültséget.
A nyomozati anyag érdekessége,hogy egy-két ügyről még Benkő György is hallgat.Ilyen például,hogy Lapid Lajos dandártábornok,egykoron a Budapesti Rendőrfőkapitányság-közbiztonsági vezetője,Gergényi Péter helyettescsicskása ellen is készült merénylet. Az autójának alvázára mágneskoronggal szereltek az iratok szerint robbanóanyagot,ami technikai okokból nem robbant fel.Lapid így járkált a Volvójával hetekig,míg állítólagosan a csoport leszerelte a szerkezetet róla. A jegyzőkönyv szerint erről maga Benkő számolt be a nyomozóknak,tehát ő maga is tudott az esetről,de szereplései során egyszer sem beszélt erről. Ciki lenne beismerni,hogy valóban csak egy kis technikai probléma mentette meg egy fősün életét.Ez is azt bizonyítja,hogy „hősünk” nagyon is együttműködik mai napig a rendőrséggel és a médiaszerepléseire is a pribékek készítik fel,ők mondják el neki,hogy miről beszélhet,miről hallgasson. Nem igaz,ahogy ő állítja,hogy a „hazugságokat” hallva az ügyről ,ő saját akarából sétált be a tévébe.Nemcsak,hogy nem saját akarata szerint és saját „stratégiája” alapján nyilvánul meg,hanem még fél is,tehát erről is hazudik.Benkő tehát jóval korábban besározta a hazafiakat, mint ahogy a jegyzőkönyvet a hivatalos mesével fel nem vették.Erre bizonyíték,hogy korábban is lehallgatták azokat a személyeket (vele folytatott beszélgetéseket is) akiket ő dobott fel.A rendőrség számára már végképp kínos esetekről való hallgatás is azt bizonyítja,hogy a patkány a médiaszerepléseit is a hatóság utasításai alapján hajtja végre.Hallható és olvasható,hogy Benkő végig irányított kérdéseket tesz fel S.Józsefnek.Ahol nem egyértelmű a válasz ott visszakérdez,hogy a felvételeken mint esetleges bizonyíték szerepeljen…
folytatás 1 hét múlva.
Biztos a csodálatos sukorói leleplezésre gondolsz, ugye? Múltkor valaki lekövette időrendben a dolgokat és hát nem igazán tűnt úgy, hogy Budaházy robbantotta volna ki. Mindjárt megkeresem a levezetést.
Egyértelmű, hogy kicsoda ez a benkoo. Most már csak azt kéne itt tisztáznunk, hogy kinek a bőrére megy itt ez a parasztvakítás, amit a nyomozóhatóságok művelnek. Mert bizony vannak,azaz inkább voltak letartóztatva olyan elmebeteg idióták, akik tényleg ön és közveszélyesek. ( többek közt az a picsaszájú marha, amelyik nyakig benne volt egy bizonyos busz felrobbantásában, aztán az előzetesben Budaházy Gyurira tett terhelő vallomást, azaz megmondták neki, vagy megteszi, vagy ott rohad meg!!! ) De ma már szabadon grasszálnak és továbbra is jártatják a pofájukat.
Tehát itt most az legyen a kérdés, hogy Budaházy György terrorista-e, vagy nem? Bár ez számomra és annak aki ismeri Őt és az egész elbaszott sztorit, nem is kérdéses! Ebben az egészben az a leggusztustalanabb, hogy senkiházi nullingerek, akik eddig a Gyuri seggét nyalták, egymásra licitálva csinálták a baromságaikat, csak hogy befogadják őket, hogy ők is legyenek valakik, most gyáván bemószerolják az eddigi idolt, csak hogy mentsék az irhájukat.
Lehallgatásokat igazoló dokumentumok május 5-ei keltezésűek,és a felvételek bizonyítékként való utólagos engedélyezésükről szólnak.
Felhívjuk az általunk cseppet sem tisztelt köztársasági pribékek figyelmét,hogy bírói engedély nélkül nemcsak,hogy bizonyítékként nem használhatják fel a lehallgatott beszélgetéseket,de büntetőjogi kategóriába esik maga a lehallgatás is!
Azonban szintén a feloldott dokumentumok között található érdekesség (fotó az újságban)
Itt engedélyeztetik a rögzített felvételek,bizonyítékként való felhasználását.A rögzítés módjához mintha nem az lenne írva,hogy Benkő "úr" telefonja.
Tehát S.József autóját poloskázták be.
Ha hiszik,ha nem a (ezt is bizonyítják a dokumentumok),jóval előbb készültek az autóban lévő poloskák általi felvételek (a legelső: 2009 március 11.) mint,ahogy Benkő hivatalosan,legelőször besétált volna a rendőrségre.
Benkő tényleg adott le a jegyzőkönyv szerint CD-ket,de nyilvánvalóan hazugság,hogy a telefonjával rögzítette őket.Elhisszük azt,hogy a gyanúsított autóját bepoloskázzák,lehallgatják,de a tanúnak megengedik,hogy saját telefonjával készítsen felvételeket? Nem bizonyítható (nincs róla nyomozati anyagban jegyzőkönyv),de egyértelmű,hogy "hősünk" autóját is bepoloskázták és így sikerült ilyen jó minőségű felvételeket készíteni.Ezt támasztja alá,hogy S.József egyik vallomásában kifejti,hogy nem látott soha,semmilyen telefont,pláne nem a műszerfalon.
nekem inkább az a fura, hogy kiderült, Benkő előtt már jóval lehallgatták az illetőt. nocsak, mégis van anyaguk, bizonyítékuk? Mert lehet Benkő felvétele csak egy, ami napvilágra került...
Ezt csak akkor tudhatod ha kipróbálod egy ugyanolyan telefonnal, hogy milyet lehet vele készíteni. Csak így látatlanban megmondod, hogy nem lehet és kész? Nem érzitek, hogy kurva gyenge lábakon állnak ezek az ellentmondást nem tűrő kijelentéseitek? Az egyik benyögi, hogy Benkő mindent kamuzik, te jössz ezzel, hogy a kínai szarral nem lehet ilyet készíteni, stb. Öcsém, azért ez nem semmi.:)
Furcsa módon már 2009 februári és márciusi dokumentációk vannak azon személyek lehallgatásáról, akikről Benkő György mesélni kezdett.
Hogyan lehetséges, hogy hősünk a jegyzőkönyv szerint 2009. április 6-án sétál be az egyébként addig csak iwiwes-es nethuszárokat és tüntetéseken képbekerülő hazafiakat kergető köztársasági pribékekhez és teszi meg első vallomását a későbbi gyanúsítottakról de már 2009 februárjától (igazolhatóan) lehallgatja a hatóság a Benkő által gyanúba kevert személyeket és azok körét? S.József (akiről készültek a médiában bemutatott hangfelvételek) már 2009 február 27-től (!) hallgatták le bírói engedéllyel. Kijelenthetjük,hogy Benkő legalább 2 hónappal a hivatalos jegyzőkönyv felvétele előtt jelentett a rendőrségnek, hovatovább, esetlegesen szándékosan őt küldték S.József nyakára. A későbbi sztori,amit a médiában előadott és április 6-án jegyzőkönyvbe vettek,csak fedőtörténete a valóságnak.
Újságban látható a S.József lehallhatásáról szóló jegyzőkönyv.
Ezen a telefon dolgon meddig fognak még lovagolni? LEHET mobillal nagyon jó minőségű felvételt készíteni, magam is kipróbáltam már, kb olyan viszonyok mellett, mint ahogy Benkő leírta. Egy 2 éves LG-m van és nagyon jó lett a felvétel. Egyébként majd a tárgyalás után hiszek el bárkinek bármit, főleg nem a Szentkoronának akik persze véletlenül sem elfogultak és sohasem hazudnának.
Magyar Jelen: Kezünkbe került az első magyar terrorszervezetnek hirdetett csoport nyomozati anyaga
A Szent Korona Rádió és lapunk birtokába került a Magyarok Nyilai, vagy Hunnia-ügy, vagy csak egyszerűen Budaházyügynek nevezett büntetőeljárás 25 ezer oldalas nyomozati anyaga.
Címlapon:
A Szent Korona Rádió és lapunk birtokába került a Magyarok Nyilai, vagy Hunnia-ügy, vagy csak egyszerűen Budaházy-ügynek nevezett büntetőeljárás 25 ezer oldalas nyomozati anyaga. Folytatásokban ismertetjük a teljes dokumentációt, amelyből sok minden kiderül és sok, a nemzeti oldalon felállított, alaptalan összeesküvés-elmélet dugába dől. Elsőként Benkő György, a spicli szerepe tisztázódik. Kiderül, hogy a felvételek hogyan készültek, mi a szerepe az ügyben Benkőnek és hogy mitől is fél a köztársaság legbátrabb állampolgára. A jegyzőkönyvek és a lehallgatások dátumairól szóló, korábban államtitkot képező dokumentumok is mesélnek nekünk.
„ Benkő tényleg adott le jegyzőkönyv szerint CD-ket, de nyilvánvaló hazugság, hogy a telefonjával rögzítette őket. Elhisszük azt, hogy a gyanúsított autóját bepoloskázzák, lehallgatják, de a tanúnak megengedik, hogy a saját telefonjával készítsen felvételeket? Nem bizonyítható (nincs róla a nyomozati anyagban jegyzőkönyv), de egyértelmű, hogy „hősünk” autóját is bepoloskázták és így sikerült ilyen jó minőségű felvételeket készíteni. Ezt támasztja alá, hogy S. József egyik vallomásában kifejti, hogy nem látott soha, semmilyen telefont, pláne nem a műszerfalon."