Nem marhaság, hanem bölcs dolog. Ezzel jól be lehet bizonyítani, hogy még a réselmélet sem igaz. Vagyis el lehet fogadni, hogy úgy lett az emberi faj, hogy valaha csak egy férfi nő páros volt, és semmi egyéb ember, de ha ez így volt valaha, akkor ez az eset több száz ezer éve volt. Slussz.
Most mit mondjak, megpróbáltad értelmezni, nem sikerült...:))))
(szóvaltehát, magam jeleztem, hogy a kérdés marhaság, tekintve a mikotrondia és az y-kromoszoma eltérő jellegét. ellenben a hülye kis poénomat nem akartam kihagyni...)
Arról van szó, hogy szigurúan csak a géneket vizsgálva ki lehet jelölni a múltban egy olyan ősanyát, akitől minden mai nőnemű ember származik. Ugyanis bárkinek a mitokondriuma kizárólag az anyukájától, anyai nagyanyjától, anyai nagyanyjának anyukájától stb. származik hiszen jóllehet mitokondriuma van férfinek nőnek egyaránt, de csak nő tudja átadni, mert a hímivarsejt mitokondriuma nem kerül át az utódba. Nos ezen az elven meg lehet mondani, hogy volt egy olyan idő (Jó pár ezer éve), mikor élt az az asszony, aki minden mai nőnek ősanyja, de egyetlen más akkor élt asszony sem ilyen. És mivel ez az idó jó pár ezer év, be lehet objektíven bizonyítani, hogy elődeink több mint 6000 éve éltek a Földön. És mivel minden lénynek volt anyukája (mióta gerincesek vannak), ezért őseink sok millió éve már voltak a Földön, tehát az a téves állítás, miszerint az élet 6000 éve létezik, egyszerűen butaság, semmis.
Miért marhaság az, hogy létezik mitokondriális Éva, és y Ádám? És minden korban létezik ilyen, és minden korban más. Ez az egész a génekre vonatkozik. Tényleg nem érted? Szólj, és én elmagyarázom neked.
Jé de izgi. Neked még mindig halvány segédfogalmad nincs arról, hogy mi az hogy mitokondriális Éva, és y kromoszomális Ádám? Nézz már utána egy genetikatankönyvben, olyan ciki ez a hiátus, ha itt fórumozol. Többre vagy hivatott mint prozelita.
Olvass Gilgamesh eposzt. Érdekes módon a teremtés és a vízözön legenda is gyanús egyezést mutat a zsidók magukénak mondott és bibliába betett írásaival.
"Bár épült csatorna ilyen vészesetekre a tó és a lejjebb fekvő Guadalupe-folyó között, az nem tudta megakadályozni a katasztrófát: hatalmas víztömeg zúdult a völgybe. Kilenc ember életét vesztette a habokban, a keletkezett károk nagysága elérte az egymilliárd dollárt. A bukóár a teljes talajborítást és növényzetet magával rántotta, csak a csupasz kőzet maradt hátra, amelyben hétméteres hasadék keletkezett."
Hét méteres. Tudod mennyi az a hét méter? És nem sziklában vagy egyéb kemény közetben hanem LEHORDTA A FÖLDET A SZIKLÁRÓL. Geológiából egyes, leülhetsz.
"Viszont nem találtam olyan irodalmat amely megcáfolta volna a Biblia mondanivalóját."
Tudod ha nem akarsz akkor nem is fogsz találni ilyet. Neked kényelmesebb süketen és vakon botorkálni és minden tudományosabb vitába beleverni a fejecskédet úgy hogy már kék zöld. :D
Neki a fekete is azonos a fehérrel, ha ezzel valamimódon beleficamíthatja a biblia sorait a világlátásába. Rohadt nehéz dolga van - de látod milyen jól megoldja!
Wasington és/vagy Oregon állam területén hatalmas talán 3 jégtómegszökéses katasztrófális árvíz zudult le a jégkorszak idején. Ennek nyomait a geológusok elég jól tudták tanulmányozni. Ehhez hasonló jégtó megszökések Izlandon elég gyakoriak, ahol több Amazonas vízhozamok törnek ki a Vatnajökul glecserjégmezőből. Feltételezések szerint ilyen vagy ehhez hasonló jégtóvízmegszökéses árvizek marták ki a Brit szigetek és a Kontinens közi Le Manch csatornát. Nem tudom mit akartál ezzel mondani, mert az izlandi névvel jökhaulap vagy jégtószökés jelenséget a geológusok régóta mint a katasztrófális jelenségek egyikét elég jól ismerik.
A hirtelen kialakult kanyon mindig egyenes! Ez a lényeg. Az egyenes kanyonok gyorsan jönnek létre, a kanyargósak lassan... Geológia alapfok. Még otthon is kipróbálhatod a kertben, ha gondolod, nem kell hinni a hitetlen geológusoknak!
Tehát a következő két idézet azonos jelentéssel bír szerinted:
"Összegyűjti a tenger vizeit, mintegy tömlőbe; tárházakba rakja a hullámokat."
"A hideg felhőkben hókrisátályok alakulnaki ki és a gravitáció hatására leesnek"
Erre tényleg nem lehet mit mondani...
De mégis:
"És akkor összeütköznek és szétválnak és aztán buuuummmm"
Ez a fenti mondat az anyag-antianyag reaktor működésének alapja, amit nyilván teljes mértékben ismerek, de csak akkor fogjátok ti is megérteni a mélyebb értelmét, ha már megépítik az első ilyet! Ja, ivivan az újkor legnagyobb prófétája, ezért minden szava igaz!