antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Ha költő volnék, jó lenne nagyon, elmondanám bátran, szabadon azt is, mit máskor oly szerény csetlő-botló, esetlen szavakkal kimondani alig van remény.
Ha költő volnék – áldott pillanat – a rámköszöntő édes súly alatt nézném csendesen, hogy fakad – mint tűzhányóból láva tör elő – érzésimből az izzó áradat.
Ha költő volnék színes képzelet repítene gond és baj felett egy álomvilágba, hol én oltárrá emelném szerelmemet, s virág-szavakkal díszíteném.
Nézzétek már, nézzétek, Virágzanak a rétek, Ahol nemrég a tél volt az úr, Tarka a mező, az ég azúr. Ránk most a tavasz nevet, Ránk most a tavasz nevet. Vár az erdő s a liget, A sok fa mind integet, Arcunkat csapdossák zöld ágak, És felettünk madarak szállnak, Táncra hív a kikelet, Örömed most megleled.
,Meghigyétek ti ezt tizenegy királyok! Agyatokban rontom arany koronátok, Uratokat Lajost ha jól nem szolgáljátok'
Ilosvai
1
Költözik az ország Trencsénhez azonban, Virága, vitéze útra kel, uton van; Megereszt minden vár, minden megye, város: Bajnoka bokrétás, csikaja csótáros. Fogadó lett háza, minden üdősb vénnek: Foly a bor egész nap, a lakoma, ének; Csapat este-reggel a csapatot váltja, Hírt hall, üzen tőlök, biztatja, megáldja.
2
Költözik elvégre Lajos is Budárul, Hajnalban az udvar kapuja feltárul, Nagy szekerek, hintók szakadatlan mennek, Estve nem, éjfél ha, veti végét ennek. Bámul az egész nép: soha ennyi pompa! Indul koronázni? vagy lakodalomba? Soha ily készűlet; málha, cseléd ennyi! Hadba nem igy szokott Lajos király menni.
3
Aranyos hintónak se szeri se száma, Húzza hat egy-szín ló, ragyog a szerszáma, Rákva olasz néppel merevűl, bak, csatló, Kocsist (olasz az is) hármat ural hat ló. Minden kocsi élén, mint valamely dőre, Gém-lábú siheder kengyelt fut előre; Tarka harizsnyás báb - tetején nagy toll van - Az inas; magyartól ki se' telnék ollyan.
4
Hát vezeték-lónak mily hossza lesétál! Szügyét veri cafrang, combját veri csótár, Liliomnak, strucnak vagyon ottan bőve, Forgóba szoritva, vagy ezüsttel szőve; Némely ki se' látszik fényes acél meztül, Lánc-szem takaróján sok ezer nap rezdül Mint a habon, melyet szél riogat hegynek; Két-három inas tesz szolgálatot egynek.
5
Málhás szekerektől csörömpöl az utca, Festve azon is mind a király nagy strucca, Megrakva - ki tudja? eleséggel, borral, Többet alig visznek egy egész táborral. Hét ló van előre; kettő, kettő, három; Kocsis a gyeplőnél, kocsis minden páron; Lerakó, felrakó, tengely-emelintő: Tán kiabálni is kell oda léhűtő!
6
Maga Lajos király indul ebéd tájon, Nem oly puha vitéz, hogy kocsiba szálljon, Holdas arany-pejjét lejtve kocogtatja; Utána kevés, de ragyogó csapatja. Levelét némelynap megírta előre, Viszi gyors száguldó, viszi nyakra-főre, Ravaszúl ezt irta cseh király császárnak,[1] Sorai azóta Prága fele járnak.
7
"Vettem, édes bátya, nyájas üzeneted, Mellyel szeretetből szemeimre veted, Hogy noha szomszéd is, ifiabb is nálad, Még látogatásra be se' néztem nálad. Így mondá követem. Igaz is, megvallom, Magam is egy kissé nehezen átallom: De a fiatal vér... s fejedelmi gondok... Elegendő mentség; egyebet nem mondok.
8
"Most, hadaim vévén Trencsin alatt szemre, Látogatást tenni esik ott kezemre, Közel a határszél, egy iramat Prága, Ha szabad járásom lenne az országba'. Küldj hit alatt erről levelet pecséttel; Nem megyek én haddal, csak udvari néppel S ami ajándékot viszek innen terhül; De fogadd: hogy senki hajszála se' görbül."
9
Melyet elolvasván háromszor is a cseh, Soha el nem tudta gondolni, hogy' értse; Hogy valami fortély, azt érzi, gyanítja, De sehol nem leli merre van a nyitja. Követi Lajosnak üzenetét szebben Adták volna elé? - nincs lehető ebben: Hisz' azok itt is már pattogni merének, Otthon dicsekedve még többet beszélnek.
10
"Párbajon - úgy mondák - életre, halálra, Kiállani készek, bizonyos órára, Velem, a császárral!... vagy akit a rendek Közül a képemben arra jelölendek; Vérrel az özvegyről e nevet lemossák, Addig is orcátlan, agyafúrt hazugság - Így!... Haza kergettem. De Lajos ekképen Nem is irhat ám most... hanem ha féltében.
Jegyzetek:
[1] "A színlelést (mellyel Durazzó Károlyt hatalmába keríté) megmagyarázhatjuk magunknak, ha gondolóra vesszük, hogy Lajosunkban is volt mégegy csepp azok véréből, kik ellen (a nápolyiak ellen) atyjának új hazájából jött." Szalay L. Magyarország története. II. 190. I. A. J.
Eszerént élted fő törvénye legyen: magányban tökéletesülni, s a köztársaságban magányos készületedet szünetlen haszonra fordítni.
Hazád szolgálni, s hazád dolgait kormányozni: e kettő nemcsak megfér, de összeköttetésben is van egymással. Kit saját keresménye nem táplálhat, az a társaság terhére él. Ki gazdagságot igazságos úton gyűjt, az a közös hazának gyűjt kincset; jól bíró lakosokban áll az ország gazdagsága.
Ki háznépet táplál, az a haza gyermekeinek egy részét táplálja; ki háznépet a rény* elveiben tart, az a közös hazának tart hív polgárokat.
Férj és atya: tiszteletre méltó két nevezet. Ki gyermeket nevel, az a hon iránt szent kötelességet teljesít. Neki adatik a jutalom: közönségért tett szolgálatok után, szeretett hölgy és szülöttek karjain önérzéssel pihenni.
Társalkodás: az emberi természettel együvé forrva van; ki anélkül él, az a természethez hívtelen.
Különség van: közdolgok folytatásában másokkal együtt lenni; vagy azokon kívül másokat fogadni és felkeresni. Közdolgokban szoros igazságot szólani s tenni, bár ezren vegyék is kedvetlenül, el nem engedhető kötelesség. Társasági körben kedvetlenséget távoztatni, emberség. De emberség és hízelkedés vagy csapodárság, nem egyforma jelentésűek. Hízelkedni mindenütt alacsonyság.
Közdolgokban hallgatni, hol káros vélemény vagy tett nyilatkozik, hű polgárnak nem szabad; társasági körben inkább hallgatni, mint haragot gerjeszteni, illendőség. De itt és ott csak egyenes, nyílt lélek, csak jóakarat és résztvevő kebel teszik az okos ember való becsét. És számláld ide a türelmet is.
Idegen véleményt tűrni kevés tud; pedig ki tűrni nem tud, hogyan kívánhat tűretni? Csak a gonoszt ne tűrd, egyébként az ellenkező véleményt, hol kell, ostromold, de azt, vagy érette birtokosát gyűlölnöd, igazságtalanság. Mert nem megtörténhetik-e, hogy két ellenkező közt igazad neked nincs? S feltéve, hogy igazad van, mit vét az, ki gonoszság nélkül, meggyőződés után ilyen vagy olyan véleményt lát valónak?
Tűretlenség a lehető megegyezést előre kizárja. Mit is okozhatna jót oly indulat, mely önhittségből s kevély szeretetlenségből származik?
Keressed a valót! Ez intés vizsgálatra int, s vizsgálat szelleme tisztelettel járul minden véleményhez, mely gonoszság bélyegét magán nem hordja.
Mikor az éjszaka árnya szemedre szürődik s ablakodon csoda-pillangók raja zöng odakünt: kék raja zsong, repes és muzsikál odakünt: megbontod patyolat kicsi ágyadat, isteni gyermek.
Tarka ruhácskádat ledobálod olyankor, hosszú rózsaszín ingecskébe buvik sima tested, (előbb karjaidat s fejedet fúrod bele, majd zsenge csipődre csúsztatod és combjaidat födöd el)
s míg a tükörlap fátylas, ferde tavába tekintesz, arcom gyúl ki mögötted, előtted: engem is ott látsz víg mosolyommal, érzed, amint fura versek csurgó mézaranyával töltöm meg szivedet s puha szádat.
Majd sóhajtva ledőlsz s lehunyod szemedet. Halk nyüzsögés remeg át a szobádon. Tünde driádok tünnek elő s lépkednek olyan finoman, mintha szirom libbenne le halkan a májusi fűre,
ágyad elé áll, ül valamennyi, úgy virraszt mosolyogva: kardliliommal kergetik azt; ami árt, sással hessegetik tova azt, ami sért, suhogó somfahusánggal űzik el azt, ami fáj,
hajadra lehellnek s az tele lesz pici kék nefelejccsel, kebledet simogatják dús, puha bodzavirág pamacsával, csillagokat szórnak párnádra, parányi bokádat, térdeidet harmattal s szegfűolajjal permetezik.
Fitosorru manók jönnek síró, kacagó fuvolákkal, boglyas törpék kókuszhéj-hegedűkkel, rózsavonókkal, nyaldosó muzsikájuk csiklandozva füröszt, mint nyári melegben a bőrödön átlocsogó víz
s lágyan ring már tested a dunnapihék közt, hóarcod kipirul s nedves szád nyitvafelejtve piheg s akkor már duda vijjog, hull és hull a virág, bimbók zápora verdesi lángragyulladt nyoszolyádat
s álmod tündérnépei arcraborulnak előtted, hogy meglep a zsibbadt teljesedés... - - S mindez azért van, mert engem szólítasz kedvesedül, költő kedvese vagy te: illet téged e pompa,
illet ez illat s illet a vers muzsikája s minden fény, láng, kéj, amit élet adott s ezután ad. Gerlebugás ütemén, lobogó cseresznyeszirom-fiatalság ágyán ringatlak, kicsi Szűz. Tele van szerelemmel a szívem.
"Isten úgy segéljen s végnapodon fia Előtt úgy támadjon melletted Mária; Úgy szóljanak érted Isten minden szenti; Magul-magod úgy ne szakadjon s vesszen ki: Isten színét úgy lásd; föld úgy ki ne vessen: Amaz örök pokol úgy el ne temessen; Úgy szörnyü halállal lelked meg ne haljon: Amint igazat szólsz nekem: arról, vajjon?"
58
Itt azután kérdést János teve sorra; Feleltek a rezgő szavu vének arra, De megerősíté hangját, kiki mostan, Hogy az igazsághoz méltóbb legyen a hang. - "Tudja-e a tanu?" Nem tudja! nem, egy se, Hogy a magyar lett vón' bárki hűbéresse; - "Tudja-e a tanú?" Mind tudja bizonnyal, Hogy semmi köze nincs a birodalommal.
59
Erre megint ötven nemes úr felálla, Ott, a feszületre, kész hitet ajánla, Üdvöt kárhozatot fejeikre vévén: Hogy igazán eskütt ez a huszonnégy vén. Mind e bizonyságot írásba szerezték; Azután szép renddel a tanácsot kezdék, Komolyan és bölcsen végezve iránta, Ahogy a tárgy, a hely, a személy kivánta.
60
S abba' maradtak, hogy oda fel Trencsénhez, Mint legközelebb a Morva határszélhez, Vértanu szent Lőrinc napra hadat járnak, Ellene indulván cseh király császárnak. Ezzel odahagyva fejedelmök házát, Hordják szélyel a hír dagadó kovászát, Megkél az egész hon nagy haragos harccal, S vérben lemosandó nemzeti kudarccal.
61
Toldi is őrt állván aznap ura mellett, Nagy mérges kelevény szívére szökellett, Alig-alig fojtá dühe kitörését, Tömve, repedt várként, indulati rését. Győzte magát mégis. De mikor elmentek, Fel a király elsőbb, és szélyel a rendek: Toldi nem állhatta, s követve királyát Megereszté a szó s türelem zabláját.
62
"Megyek én; hadd menjek! nincsen maradásom: Éhezi a szemem, hogy cseh ebet lásson, Holtra tudom nézni, hadd legelem őket! Hamar a zsengéjét! nekem az elsőket! Én fussak előre, csatázni, bitangra; Én legyek a vészkürt, a trombita hangja; Leszek én tűz, sáska, istennyila, hóhér - Követem Felséged a goromba szóér'."
63
Csöndesen a király megszólala: "Miklós!" És mint paripát mely bokros avagy csiklós, Várta hogy a vérhab telijét elfújja; Szünet után: "Miklós!" monda neki újra. Toldi, nevét hallván (nem tudja mi végett): "Parancsoljon uram - felelé - Felséged!" Úgy csillapult vére lefelé azonban, Mint az örök csepp húll nagy üres barlangban.
64
"Toldi fiam, kezdé a király harmadszor, "Tudom én, ember vagy ahol ember harcol; De ha egész harcot egyedül kén' állnod: Meg tudnád-e, felelj, védeni királyod?" Miklós bizonyítá: száz élte ha volna, Százszor a királyért örömest meghalna. "Nem a halált kérdem, az utolsó bérünk", Monda Lajos "azzal ne siess: ráérünk.
65
"De ha, teszem, volnánk nagy veszedelembe Csak te meg én, haddal körülállva, szembe' Vagy lesbe kerülnénk, vagy rabul esném én, Idegen országban, te szabadon lévén: Bíznál-e, fiam, hogy magad' is kivágod, S kettőnk erejével menekűl királyod, Legalább míg jőne aki segélyt hozzon?" - Hallgata egykissé; s mond a lovag: "Bízom."
66
"Úgy hát, legyen e szó - mintha nem is élnél; Többet is erről majd hallani Trencsénnél. Addig, ha dolog kell, adok azt is: nyergelj, Ott a Szilágy, a Nyír, Máramaros, Erdely: Szedj hadat, önkéntest, a király zsoldjába, Válassz a legények színébe' javába', Eregesd falkánként trencséni vidékre, Magad is, Lőrinckor, odajöhetsz végre."
67
Toldi sisakhoz kap hirtelen e szóra, Megvakarná fejét ha nem acél volna; Szeretne bizony már csehet ölni, enni: De király parancsa: azaz így kell lenni. Biztatja különben fejedelme titka, Táplálja előre harci kaland; ritka; S legalább, mig felhajt hét vármegye népét, Rozgonyi Piroskát elfeledi végkép.
Jól mondja a közmondás: elválasztja hét tél, hét nyár! – de gyakran sokkal hosszabb időn túl is az ember változik. S csudáljuk-e? Kor, körülmény, jó vagy balszerencse, egészség és betegség s több effélék, a legerősb természetet is vagy hirtelen erőszakkal, vagy tartós befolyással elváltoztatják. Mindannyi ok, vigyázni! Mert ha az ember szíve gonoszsága nélkül is ily változékony; mennyire nem változékony még azon alak, melyet tettetőleg veszen magára!
Fájdalommal emlékezem sokra, kik tettetve vagy nem tettetve ily változékonysággal forogtak mellettem. Ily fájdalmat tapasztalni fogsz te is; de óvd magad, hogy általa el ne kedvetlenedjél, s lángod a közremunkálás iránt ne aludjék ki. Felebb is mondám: tekints egészre! Egy darab göröngy e földön, bármily színetlen legyen az; de amiatt e szép csillag, társai körében, nem kevesbé szép színnel ragyog. S e hasonlatot tedd által az emberiségre; s ne nézd, mit tettek egyes tagok? De szemléld: mivé lőn e nagy nemzetség, mely kezdetben állati hangnál s ösztönnél egyebet nem ismert? Szerencsétlen volna, ki foltokat látván a napban, annak fényességét nem ismerné meg.
Közdolgokbeli tapasztalást közdolgokban élés szerez, s emberismeretet társalkodás, s nem annyira társalkodás, mint együtt munkálás emberekkel.
Közre élj: ezt mondám előbb is; de a magányosságot becsülni s használni tanuld. Sok ismeret, sok érzés csak úgy ver gyökeret szívünkben, ha azt egyedül lévén, hosszú háborítatlan gondolkozás által tettük magunkévá. Az élet és munkazajban érzelem érzelemre, gondolat gondolatra tolul; most jön, majd röpül; csak a magányosságban van időnk s nyugalmunk minden egyes érzést, minden egyes gondolatot feltartóztatni, s a többiek sorához állandólag fűzni.
Mindig magányban ülő csak magát hallja és sem ellenmondást tűrni nem tanul, sem a tárgy mások által így vagy amúgy nézett oldalait nem ismeri. A zajban élőnek önszívét és lelkét mélyen vizsgálni ideje nem marad; s így gyakorlat által ugyan készséget nyerhet, tettlegi, egyes ismereteket szerezhet: de talentumát rendszeres haladásban kifejtenie, s ismereteit egészítenie nem foghatja. Kettőt köss együvé, s méltasd a költő mondását:
Csendes magányban fejlik a talentom, Világi zaj közt állandó karakter.
A sors a maga menetelét az emberiségben sem teszi oly láthatóvá, hogy azt minden szem olvashassa. Sokan tekintetet sem fordítanak reá; sokan azt hiszik, hogy nékiek figyelmezni sem szükséges, mivel az különben is a magáét megteszi; sokan olvasni akarják, de a betűk jelentését nem tudván, csak találgatnak, s idegennemű dolgokat tévelygőleg fejtegetnek ki; csak kevés szerezte meg magának a tehetséget, az örök folyamot a maga tisztaságában felvehetni. S ezen kevesek sem dicsekedhetnek, mintha tekinteteik minden időben egyformán élesek lennének.
Az emberiség sorsnak enged; de nem mint rabszolga. Mindenkinek lehet szabad akaratra felemelkedni. Földből egyéb nem jöhet ki, mint amit a természet belé alkotott; de vizsgálat és munka a természeti anyagokból mennyi ezer meg ezer alakot állíthatnak elő, ilyképpen a természetben nem létezőket! Azért ne hidd, mintha ember születnék kész tehetséggel, mint atyja fejéből Pallas Athene*. Kebledben és fejedben ezerféle erő szendereg, mit felkölteni, s kifejteni és alakítani tenn dolgod. Ugyanazon személy teheti magát jóvá vagy gonosszá, bölccsé vagy esztelenné, indulat és körülmény rabjává vagy urává; s ez az, ami az emberben szabadakaratnak mondatik. Isten teremtett, s azt ember nem teheti; de a teremtés által letett anyagnak alakot adni, vagy azt alakról alakra változtatni magában és magán kívül: ez az emberiség hatalmi és szabadsági nagy köre.
Időt kívánó, nagy tervet egész nemzet karakterén s hajlandóságain építni sikerrel lehet; sokaságon építeni vakmerőség, azt csak szempillantatnyi végrehajtásra lehet használni; egyes embereken egyetemi tervet alapítani tapasztalatlanság. Ezekkel csak segédképpen élhetsz, ha őket jól kiismerhetted, s annálfogva vagy tisztáknak találtad, kik bizodalmadat meg nem csalják, vagy gyengéknek, kiket tetszés szerént vezethetsz. Az elsőkkel sokra mehetsz; ez utolsók csak addig tiéid, míg csel vagy történet szerént más kézre nem jutnak.
Vagynak emberek, mint az állóvíz, mely bizonyos határokban áll, de tesped, s haladásra nem való. Mások, mint a csendes folyam, mely akadálya nem lévén, szokott útját egyformán járja. Amazoknak hasznát nem vehetni; ezeken pedig próba nélkül nem építhetsz. Vess útjokba akadályt, vagy várd, míg mások vetni fognak; s ha ekkor az akadállyal meg nem küzdve másfelé folynak, csak gyengéiket használhatod; ha pedig megküzdenek, s küzdenek lankadatlan, fűzd őket kebeledhez. Ily küzdők egyesülete bölcsesség által vezetve a legszebb társaság.
Saját karaktert ritka bír; állandót még ritkább. Sok karakter épül értelmi elveken, sok csupa vérmérsékleten vagy szenvedelmen. Elvet, mérsékletet s szenvedelmet változtatni oly dolog, mire ezer példánk van. Sok embert ismertem, kik bizonyos időben ilyen vagy amolyan lélekszínt viseltek; s később egészen másat vettek fel. Nem mintha tettetők lettek volna; hanem mivel karakteri alapjaik változván, magoknak is kellett változniok. Sok emberben ismét a karakter helyét dac pótolja ki; s ezek makacsok, míg ellenkezőjök van; nem lévén pedig, könnyen elhajolnak. Ilyenek gyakran lesznek mások játékává.
Egész nemzetnek is lehetnek és vagynak előítéletei, balszokásai, s más árnyékoldalai, miket felvilágosítani nem pillantat dolga. Gyűlölj minden rosszat; de a rosszak orvoslásában különbséget tarts. Régiség által megszentelt vagy történetesen jó gyanánt elfogadott balság jó szívben is lehet; s általán fogva nemzet, mint nemzet nem is lehet rossz-szívű. Erőszak ritkán orvosol, mert nem világosít fel; példa és tapasztalás által figyelemre bírt emberek egymás után s észrevétlen térnek jobb útra.
Idő a nagy mester! Ez egy generációt természet rende szerént eltemet, s a következőben eléri célját. Ki tud várni, az sokat tud; s nemcsak tud sokat, de tehet, s tenni fog sokat. A bölcs késő öregségében is elülteti a fát, noha hasznával maga nem élhet; de érti, miképpen az rendes időre megnő, s unokáját gyümölccsel enyhíti. Ő tudja, miért kell várni; s ki várás után sok jót nyert, az munkálni a jövő korért sem rest.
Erős rendület viszi véghez nemegyszer, mit hosszú idők békésen nem hajthattak végre. Ez állítást a történetírás igazolni látszik. Azonban tekints mélyebben, s látni fogod a rendületet, vagy hosszú idő által előre készített végrehajtásnak lenni, vagy ha nem, akkor az előre nem készült s korán vagy kor ellen erőszakosan felkényszerített rengést cél nélkül pusztítani; s vagy az egyetemi szellem által nyomaiban semmivé tétetni, vagy ellenkező esetre következéseiben a késő maradék nyomorúságát is folyvást eszközleni.
Égiháború és volkánkirohanás miért és mikor szükségesek? Isten tudja, kinek bölcsessége s ereje milliom világokat kormányoz. Ily égiháborúk s volkánkirohanások az erkölcsi világban a néptámadások; s ezek, mint amazok, a sors örök haladású törvényeiben írattak meg. Vigyázz, nehogy valaha szentségtelen kezekkel a történetek forgó kerekéhez nyúlj! Nagy Sándor és Etele, Mahomet és Nagy Károly császár, Julius* Caesar és Napoleon csak eszköz valának a sors kezében; kik más időben s más körülmények közt vagy tetteket előhozni nem tudtak, vagy előhozni akarván, mindjárt kezdetben elsüllyedtek volna. Sors választott embere a maga hivatását megérzi. De a választottak sokfélék. Egyik választva lőn, hogy elvettessék, mint a mag, jövő aratás reménye miatt elrothadandó; másik, hogy érett kalászként tűnjön fel, idejét töltve sarló alá jutandó. Így rothadásra szánt mag vala a két Gracchus;* így sarló alá jutott kalász Julius*.
Kit a sors meghívott, annak tiszta látást is ád, a kellő utat s eszközt meglelni. Azonban a sors nem szólal meg; s annál kevésbé hív neveden, hogy céljait munkáljad. Az egész láthatlan, de szakadatlan szövedékkel van egymásba fűzve; s minden szem a láncban saját helyét jól betölteni köteles. Légy távol a bohóságtól, mintha ember szabad kéj szerént intézhetné a társaság szerencséjét; de buzgólkodjál lehetőleg s pillantatonként haszonra fordítani erőd s értelmed. Így nevetséges önhittségtől ment leszesz; s ahelyett saját becsed szerény érzése fog kísérni.
Tizenkettőt ütött az óra, Fölébredék a harangszóra, És ím sötét szobámban egy Fehér alak Föl- és lemegy... Te vagy, te vagy, kit annyit vártalak, Te vagy, boldogságom fájának Idő előtt lehullt gyümölcse! Jer, karjaim kitárva állnak, S kész ajkam, hogy csókját ajkadra hintse, Jer, elröpűlt kedves galambom!... De szólt a lyányka halk, fájdalmas hangon: "Megállj, megállj! előbb megkeresem Elvesztett életem; Lásd, élet nélkül ott a sírban Fekünni olyan szomorú dolog: Ott oly sötét és oly hideg van... Én újra élni akarok; Megkeresem Elvesztett életem. Nincs nálad? Add vissza, kérlek, hogyha megtaláltad." - Oh nincs az nálam, Meg nem találtam, Meg nem találtam drága életed! De hogyha az enyém kell: íme vedd!... S átadni akarám Tulajdon éltem, De már a látomány Eltűnt az éjben.
Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye. Pünkösd előtt - ígéretek zenéje. Pünkösd előtt - esedezés, esengés. Pünkösd előtt - halk hajnali derengés. Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása. Pünkösd előtt - koldusszív tárulása. Csendesen várni - várni, hinni, kérni! Aztán - boldog pünkösd utánba érni!
S pünkösd után - szent égi erőt-vetten, pünkösd után - Lélekkel telítetten. pünkösd után - bátor tanúvá lenni, pünkösd után - régit kárnak ítélni. Krisztusnak élni és másoknak élni, minden mennyei kincset elfogadni, és pünkösd után - adni, adni, adni!
Úgy, komoran gyűltek, bal hír szele hajtván; Komoran csüggének Bertalan úr ajkán; Moraj, izgás támad; szem villog; az elme Nem hiszi, és még vár több hihetetlenre; Mikor aztán nincs több: egyszerre riadnak; Kitör a düh: felforr könnye gyalázatnak; Csörög a kard, s villan; kiki mind felkölt, és "Bosszu! bosszu!" "Harc! harc" vijjong az üvöltés.
47
Lajos a zajt csendre intette kezével, Elkésve ha rikkant még azután némely, Megszégyelli magát az is, a szót félen Harapva, lehúzza, süti fejét mélyen. Akkor Lajos így szólt: "Híveim! én értem E zajból, mire kész haragotok értem: De tanácsba gyűltünk, nem időtlen zajra - Olvasd, pap, az írást, hogy kiki meghallja."
48
S inte Küküllőnek keresztül a vállán. Nagy hangon az olvas, háta mögött állván: "Mi Lajos - így kezdé - Magyarok királya, Levelünk rendében, bizonyos tudtára Adjuk egyetemben, kit e dolog illet, Közel úgy, mint távol lakozóknak innet, Bármi nemen, renden és karba' levőnek Valaki mostan él, s kik ezután jőnek.
49
"Károly cseh király és birodalmi császár, Elbízva magát, hogy e hatalom rászállt, Merészele minket alatta-valónak Mondani, és nevét említni adónak. Mi azért elvégzők, hogy utána járunk, Felhányattuk egész leveles nagy tárunk: De sem ez az ország, sem - régi királyi; Soha nem voltak más' fizető szolgái.
50
"Ellenben örökké nevezetes hírrel Ragyog amaz ősünk s híre eget ér fel, Kinek ostora két birodalmon zúgott, Adót neki önte Napkelet és Nyúgot. Ennek örökségét mikor elfoglalta A Hét-magyar, azt is mindenki uralta: Említsük-e Árpád fejedelmet? Zsoltot? Taksony avagy Dicső fizettek-e zsoldot?
51
"Sőt érezte bizony két birodalomnak Veséje, hatalmát Vérbulcsu-, Botondnak; Hallotta remegve Lehel ádáz kürtjét, S ontá lábaihoz aranyát ezüstjét. Kérdje meg a császár, kik előtte régen Ültek - Lajos, Konrád - birodalmi széken; Maga Henrik, Ottó árnyéki felelnek, Győzve is irtódzván nevére Lehelnek.
52
"De szilaj erőszak idejét ám hagyjuk, Nem vala Istennél igaz áldozatjuk: Hanem István, István, magyarok szent őse, Nem volt-e hatalmas, maga-ura ő se?... Hadaiban félték, s midőn köte békét, Tisztelve keresték jobbja szövetségét, Amaz áldott jobbét, mely koronát szerzett S mely, mint birodalma, rohadást nem szenved.
53
"Igaz ugyan, pártos napjain a honnak Kiveték a hálót, amelyet rég fonnak, De bevonák ismét idegen császárok: Gyalázat, nem egyéb, szálla bizony rájok. Péter is, az első, megfizeté drágán; Szeme tündér fényén, és élte világán; Salamon is, aki árúba vetette Maga szép országát: lakola érette.
54
"Nem szolgált a magyar soha még hűbért is, Ha csak egy kopját is, de csak egy fillért is; Királyait önnön hatalomból kente Mióta király lőn amaz első szente. Imhol, Károly atyánk esete nem régi: Csupa egy szóért majd megrendüle széki: Maga ő sem kellett, 'a pápa kezéből', De kellett szabadon, magyarok szivéből.
55
"Mi tehát - így végzé - ennek igazára, Hadd tudja meg a cseh magahitt császára, S megtudja jelenben vagy sok idő telve, Körül a világnak minden fejedelme: Adtuk Budavárott levelünk, négy héttel Pünkösd napja után, királyi pecséttel, Hogy az Üdvösségtől, ezeren kezdendő Háromszáznegyvenhét vala az esztendő." -
56
Ekképen az írás, magyarul, s deákul, Megvala szép rendben: tanubizonyságul Hogy Lajos a békét igaz okért bontja; "Helyes! helyes!" "Úgy van!" kiki tűzzel mondja Ez nem elég: most az élő tanuk jőnek, Ritka jelensége a huszonnégy főnek, Hattyu fehér haj mind, vagy letarolt üstök: Kiket, imádkozván, meghitel egy püspök.
Mint idegen kézírást, úgy idegen lélekállapotot, idegen érzelmeket és karaktert utánazni, mindennapi jelenet. Színészi ügyesség az emberek közt nagyon közönséges;ezért velők időt tölteni mindég lehet; de általok megcsalatni is könnyű.
Sok ember olyan, mint a kaméleon: tetszéseként válthat színt. Sok olyan, mint a vitorla: magában mozdulatlan áll; de minden támadó szélnek enged, s annak változásaként változtatja irányait, most éjszak, majd dél felé. Sok ember eszközzé tétetik; mert egyébre nem való. Sok eszközzé teszi magát, hogy saját célait érje el. Ez gonosz, amaz együgyű; s reájok támaszkodván, mindenikben kárt vallhatsz.
Bízni az emberi rényben*, az erények legnemesbjei közé tartozik; de e bizodalmat leginkább az egészben helyheztesd; egyesekben számtalanszor fogsz megcsalatkozni.
Az emberiség nagy tömegében az előre, a jobbra törekedés tisztábban vagy homályosabban mindég érezhető; egyesek pedig az egész szellemével, haladásával s boldogságával ellenkezők sűrűn találkoznak. Ezren hiszik, hogy magányos jólléteket az egész céljainak feláldozásával alapíthatják meg; s ezek balul vezérlett önszeretet miatt hívtelenek az egészhez; nem tudván, vagy tudni nem akarván, hogy az egésznek, melynek részei vagyunk, ártani olyan, mint felgyújtani a várost, hol házat bírunk.
Egyesekből áll az egész; s mégis azokból erre és viszont ebből azokra az ítélet bizonytalan. Mert minden egyes magában a másiktól különbözik; s ezer egyesek ezerféle különbségeik az egészben összevegyülvén, vegyület által egészen más alakba olvadnak. A lég különféle vegyületekben most széllé, majd vízzé, majd tűzzé alakul; s ez alakváltozás uralkodik az erkölcsi világban is.
Nyílt szív s egyenes lélek egyesekben ritka tulajdonság; tettetés és rejtegetőzés pedig gyakori. A nagy tömegben lévő emberek közt, népben és sokaságban tettetés és rejtegetőzés természetesen nem foghat helyt. Ezért a sokasággal legalább minden jelen pillantatban tudhatod: mint állasz? – csak azt nem tudhatod: a jövő pillantatban mint fogsz állani?
Jól megértsd: nemzet és sokaság egymástól különböznek. Amaz együvé állott egész, ez több egyesek most ilyen, majd olyan számban és alakban történt összecsoportozása. Amannak van állandó pályaköre, melyen a vele összeköttetésben levő nemzetek sorában lassabban vagy gyorsabban, de bizonyos egyetemi rendszerrel mozog; emennek kimért útai nincsenek. Amaz a Balaton, mely saját partjai közt százak óta van és tápláltatik; ez a hullámok, mik a Balatonon gyakorta látható ok nélkül támadnak, s ismét eltűnnek.
Nemzet való szelleme s körülményein épült természetes szükségei s törekedései, a sokaság hullámzó, zajos tolongása miatt, igen sokszor nem kivehetők. Mert a sokaság egyesektől s gyakran saját haszna ellen ingereltetik; s vagy vezetője célai után értetlenül megy, vagy vezető nélkül hagyatva vakon rohan. De nem ritkán látni fogod azt is, miképpen az említett zajos tolongás egyenesen az egész belsőjéből forr ki. E két egymással ellenkező jelenést biztosan megítélni gyakorlott szemet kíván.
A Lélek ünnepén A Lelket lesem én. A Lelket, amely több, mint költemény. A Lelket, amely sosem volt enyém. A Lelket, amely sosem lesz enyém. A Lélek ünnepén Szomorún zendül egyetlen igém: "Hogy születhetik újjá, aki vén?"
Korognai János: Pünkösdi rózsa
