Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
De igen tele van a tököm azzal, hogy ebben az országban az egy főre jutó Grál-lovagok száma egy, már ha az érintettet kérdezed. Mindenki más általában vagy/és komcsi, zsidó, korrupt, csaló, multik kiszolgálója, szélsőjobbos állat, egyszersmint cigány és kopasz náci hippi, valamint lopott az árammal működik a vakuja a pedofil képek készítésekor, ráadásul bármihez kevésbbé ért, mint az adott Grál-lovag.
Azért jó lenne tudomásul venni, hogy aki a VK-nál dolgozik, végigtanulta az életét - legalábbis amit lehetett -, több és nagyobb gyakorlatott látott/vezetett, mint a mai negyvenesek valaha is fognak. Persze hibáznak is, míg a szakaszvezetők és századparancsnokok soha.
Valamint:
a., soha nem dolgoztam a VK-n (2, azaz kettő hónapot kivéve)
b., 1975-ben a hadnagyi fizetésem nekem is kevesebb volt, mint a VKF-é.
Tedd a szívedre a kezed és mond meg a mai visszafoglalkoztatott szagértőkből hányan vannak akiknek ér annyit a munkája amennyit kapnak? Hányan vannak akikre valóban szükség van?
És kérdem én nem volt nekik elég egy élet, hogy átadjak a tapasztalatokat az utánuk jövőknek? És hol vannak azok akik valóban kellenének??
Nem azt mondom, hogy nem lehet, lenne mit tanulni a szovjet hadviselésből. Nem azt mondom, hogy lebecsülöm őket katonai szempontból, ha elhagyom a politikai, ideológiai vonatkozásokat.
Teljesen másról beszélek, minden tiszteletem mellett, sajnálom ha nem érted.
Valaki árulja már el milyen szakértői tanácsot tud adni egy 75-80 éves emberaki egész életében a diktatúrát szolgálta és a szovjetek seggét nyalta?
Hagyományos hadviselés és 10000-res tömegek vezetése terén alighanem nagyságrendekkel használhatóbbat, mint te. Mellesleg G. K. Zsukovnak te is nyugodtan benyalhatnál, ha élne még.
Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy vannak ugye a szép szavak, az elvek meg a sajnos gyarló emberi természet.
Viszont azt mondom ha van ember, katona a világon, a Magyar Honvédségben aki tud így viselkedni, akinek van gerince, becsülete, nem üres szavak neki az eskü, a hűség és hasonló szavak, aki nem eladó akkor van miről beszélni. Akkor bizony másoktól is elvárható az egyenruhához méltó viselkedés.
És mivel mindannyiunk tud olyan elöljárót, parancsnokot, beosztottat, társat említeni akikben ezek megvannak így ez elvárható lenne mindenkitől!
ezek szép dolgok! tudod abban a fázisban amikor pl. én is elég sokan jöttünk/jöttek el a seregből ,például azért is ,mert ezek az elvek nem fértek bele az akkori keretekbe. meg kellett alkudni a gyakorlatias szempontok szerint. most beszéltünk telefonon az egyik volt kollégával, jó baráttal. megint elhangzott , hogy ez a sereg már nem az a sereg! akkor is azt mondtuk, hogy operett hadsereg. akkor most mi? stohlandris hadsereg? úgy bevillan pl. a leszerelő társaság /akiknek ugye már mindegy ,/ a leszerelés éjszakáján úgy hagyta el a laktanyát, hogy a szintén leszerelő első tisztes vigyázzmenetet vezényelt és gyönyörűen kimasíroztak a fiúk a laktanyából. ilyenkor egy kicsit megdobban az ember szíve ,parancsnokként. :-)
Ez az állapot amit nem tudom meddig lehet még fenntartani. Ezek a gyomorforgató esetek nyílt titkok. Ha az új vezetés valamit is ad magára ezzel is fogja kezdeni.
Szerény tippem szerint is alsó hangon éves több milliárdos tétel a teljesen felesleges visszafoglalkoztatás. Valaki árulja már el milyen szakértői tanácsot tud adni egy 75-80 éves emberaki egész életében a diktatúrát szolgálta és a szovjetek seggét nyalta? Ha már Orbán forradalomról beszélt akkor az ilyenek pénzzel tömését is felül kellene vizsgálni...reméljük az 56'-os vérbíró idén már nem kerül rá a kitüntetési listára...
Megint egy fontos pont. Empátia. A jó vezető egyik fő ismérve. Imádom amikor egy irodában ülő tábornok kitalálja, hogy mi a jó a katonának a laktanyában, a gyakorlaton, a misszióban. Megálmodik valami eszement, gyakorlatiasságot teljesen mellőző intézkedést és el is várja annak betartását.
"Közel sem olyan egyszerű felrúgni azt a bizonyos éjjeli edényt!"
De bizony az! Csak kell, hogy legyen valami az ember lába között.
"Minél magasabban valaki, annál több a veszteni valója vele."
Na látod ez az! Elérkeztünk egy fontos ponthoz! "veszteni valója vele" Mi?????? Hát ezt itt a gond, ez a gondolkodás mód. Mit is veszít? Karriert? Pénzt? Pozíciót? Rangot? Csupa-csupa önző, egoista látásmód! Egy katona esetében nem érdekes egy kicsit?
Hol a francba kellene, hogy érdekeljenek ezek a dolgok ha azzal amit teszek hasznára vagyok annak a célnak amire esküt tettem? Egy katonát ilyen szempontból ne izgasson már a veszteni valója.
"Ugyanakkor egy egy ilyen hirtelen lábmozdulat olyan folyamatokat indíthat be, amely könnyen elsodorja a magát a rugdosó személyt is! "
És akkor mi van? Önfeláldozás? Tükörbe nézés? Hmm?
"A grál lovagokat könnyű legyőzni, mert nyílt sisakkal párbajoznak és hajlamosak rá, hogy, ne feltételezzék az ellenfeleikről, hogy azok tőrt vetnek velük szemben! :("
Ebben egyetértünk. A szaros bili felrúgását nem ajánlom széplelkűeknek, ahhoz tökös ember kell aki nem fél a kemény kiállástól... Mellesleg a grál lovag kifejezés nem feltétlenül egy puha pöcsöt takar, azért azok a lovagok a szent cél érdekében térdig jártak a érben ha kellett, most is kellene, persze képletesen értve.
Összességében: Ideje lenne végre valahára valóban rendszert váltani! Ha elhiszem és szó szerint azt a szöveget, mondom HA :)), amit királyunk, akarom mondani új miniszterelnökünk, a választások estéjén a biztos 2/3-os győzelem után mondott, akkor bizony takarítani kell. Hiszen azt mondta, hogy most forradalom történt az a forradalom ami 20 éve nem történt meg. Íme...
Az én olvasatomban egy igazi forradalom elsöpri a régi szart és épül a helyén valami új, jobb. Ha ez nem történik meg és marad minden a régiben, akkor kérem tessék csomagolni és az utolsó magyar oltsa le a villanyt...
Ez igaz, Isaszegi szakmailag a Kovács Zoltán nyomában sem ért soha, irigyelte is elég szépen...
Sztem Kovács Zoli, sokkal több disznóságot tudna tálalni a sajtónak és annak ellenérer hogy elég tetű módon csinálták ki és távollétében, sosem ment a sajtóhoz vinnyogni, hogy kérem engem kicsináltak...
Ez is különbség a két ember közt. Akik szolgáltak Isával, köztük én is, tudják hogy csak a saját karrierje érdekelte nem pedig az emberei. Mért kéne őt becsülnöm. Sebők tábornok, vagy Havril elődje Cegléden aki nem volt hajlandó szétverni az alakulatot, Szalai tábornok vagy Kovács tábornok, na őket tisztelem. Mert van miért.
De...csak őket nem fogják beengedni a HM-be. Ott meg olyanok maradnak akik hadnagyként, főhadnagyként kezdtek ott, vagy épp az utcáról őrnagyként hozták be, esetleg politikus vagy magasrangú valaki felesége. Pl van olyan nyugdíjba elment VKF akinek a neje is magas rendfokozatú főtiszt, és szintén nyugdíjasként foglalkoztatják vissza, de nem igazán jár be a HM-be...Na az ilyeneket és az összes nyögdíjast azonnal kikéne rakni. csak ez nem érdeke senkinek. Vannak olyan nyugdíjas főtisztek és tábornokok (80 év felettiek) akiket tán a temetőbe is a HM-ből fognak majd elkisérni
Versenyfutás, gerinc nélkül. Azé, olvass már ne, csak magyarmentő történészt, egyébként lsd hozzászolásom Az Oroszország múltja és jövője topicban, nálam jóval okosabbat idéztem. /13073/ /
"(tudom, hogy versenyfutás Hitler kegyeiért, de...)"
ez messzire vezetne... egyrészt errefelé akkoriban mindenki versenyt futott (vagy bedarálták), másrészt meg ugye ez legalábbis az elején nem volt annyira fekete-fehér... ld. München, meg a bécsi döntések, amelyeket a művelt Nyugat is elismert...
szóval kényszerpálya volt ez a javából. de nem offolok.
az biztos, hogy nagyon rövid idő alatt, nagyon el lehet szakadni a tényleges ,operatív problémáktól. még jóhiszemű , pozitív hozzáállás esetén is ! a többiről meg ne beszéljünk. azzal foglalkozzon a 3betűs brigád, mer1 az ugye más kategória!
talán valamelyik mörfi törvény írja le, hogy a bürokratikus szervezetek olyanok, mint a pöcegödör: mindíg a legnagyobb darabok úsznak felül. lehet, hogy kicsit grob, de talán ennek a topicnak a szellemisége elbírja. és azért sokan olvashatják,hátha vki elgondolkozik tőle/róla.