Keresés

Részletes keresés

Csavarhúzós Creative Commons License 2010-04-22 22:29:42 14
>Bocs de én Hillerre emlékszem.
-Rosszul. Emlékszem, messiásként vártuk Pokorni után Pálinkást, hogy majd visszacsinálja történelem szakos elődje hibáit, node nem. Hiller haver a 2/3-os vágás után csak egy aprót módosított volna, azt is csak -hat -het alapon, azaz ha az iskola úgy gondolja, akkor rugalmasan is értelmezheti a kerettantervi óraszámokat, és nem csökkent tovább.

>Amúgy a t.tudományos órák száma nem alacsony. Ez akkor lenne így ha ömleszve mindeki a science-t tanulná.
-Bocs, de nem jött át, hogy mit akartál ezzel mondani. Ha science lenne, akkor ugyanez az óraszám már alacsony lenne? Szerintem inkább akkor lehetne valami minimálisat spórolni, mondjuk nem tanítaná az atommagot külön a fizika és a kémia is.

-Az tény, hogy a mai középiskolás diákok 2/3 óraszámban tanulnak fizikát, kémiát, biológiát és földrajzot Pokorni reformja óta. Merthogy ez posztkádári csökevény, a nyugati országokban sincs ennyi természettudományos óra, és egyébként is túl vannak terhelve a diákok. Lettek helyette olyan tárgyak (gimiben) mint tánc és dráma, mozgókép és médiaismeret, etika, társadalomismeret. Rákerestem a neten, az általánosban is 60%-ra csökkent a fizika óraszám az 1978-as tantervhez képest.
A hozzászólás:
La tulipe noire Creative Commons License 2010-04-22 16:16:44 13

Pokori 2/3-ra vágta a természettudományos óraszámokat)

 

Bocs de én Hillerre emlékszem. Amúgy a t.tudományos órák száma nem alacsony. Ez akkor lenne így ha ömleszve mindeki a science-t tanulná. Van rá kísérlet hisz kém-fizre tán jelentkező sem volt. Meg szarnak kell au ún. minor szak. Valamikor el tudott mindenki aki képes volt egy tisztességes kém-fiz szakot.

Előzmény:
Csavarhúzós Creative Commons License 2010-04-21 23:41:38 12
A fizika is lezárul harmadikban (Pokori 2/3-ra vágta a természettudományos óraszámokat), azért kell az osztályozó vizsga, mert az érettségi még tanév vége előtt van (az írásbeli), és akkor még van egy nyúlfarknyi rész a tanévből, a diáknak meg bizonyítani kell, hogy mindent tud.

>Csak azt nem értem hogy minek tesz előrehozott vizsgát az a diák, akinek gyenge jegye van az adott tárgyból.
-Különösen annak fényében, hogy ezt a jegyet viszi felvételire, abból a tárgyból már negyedikben nem javíthat.
Lényegében kényelemből csinálják, most még tanulás nélkül is valamennyire a fejében van az anyag, nehogy újra elő kelljen venni a könyvet negyedikben. Ja, és más választható tárgyból sem áll jobban.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!