Keresés

Amióta feltalálódott a korlátlan inernethozzáfárási lehetőség, mint olyan - ennek mindenféle előnyével és hátrányával egyetemben - azóta sok korábbi nagyonfontoséselhagyhatatlan ismeret elvesztette a prioritását. Igaza van a gyereknek abban, hogy minek kell neki bemagolni - maradok rendkívül szemléletes példádnál :-D) -, hogy Sanyink 1847-ben mellik rekettyebokorhoz kötötte hozzá a lovát, mikor ez két kattintással elérhető a számára, ha éppen szükséges.

Úgy zusammen ismerje Petőfit, tudja elhelyezni adott korban, társadalomban és az irodalmi életben, legyen tisztában a munkássága lényegével, ismerjen tőle verseket cím szerint (esetleg memoriterként, aminek a tanulását én visszaállítanám!, tanuljon meg néhányat, de ne magolásos módon) - n.b. ezek közül a legjelentősebbeknek a mondandóját is értse -, de a teljes életmű aprólékos ismeretét én nem várnám el már. Korszakokat, irányzatokat ismerjenek - ám ezeknek a megismerését nem frontálisan (én beszélek, te hallgatsz és max. jegyzetelsz) kéne megvalósítani, hanem kooperatív módon, vagy a kritikai szövegértés segítségével --> kell tudnia hozzá szöveget értelmeznie!

Csoportos munkával, egyéni kutatásokkal, projektekkel, témaközpontúan.

Erre nem látszik most (sem!) semmiféle irányultság.

És igen, középiskolában az a fajta módszer, amit írtál, a finn típusú, jól hasznosítható lenne. És nem utolsósorban sokak kedvét meghozhatná a munkához...(Waldorf, vagy az AKG hasonló törekvéssel dolgozik, lehetne ezeket egybegyúrva valami optimálisat kialakítani - de jő helyette Rózsika és a nadrágos kisfiúk, szoknyás kisleányok...)

Tudom, adós vagyok levéllel is, de itt most még kb. a jövő hét végéig totálisan le vagyok nyomva a víz alá. De írd meg a konkrét címet és az elképzelést, aztán igyekszem összeszedni, amim van.

Bocs, hogy belevauzom, de jutott eszembe pár dolog:

A műveltség, abban a formában ahogyan azt mi elképzeljük biza egy hobbi, és mint olyan nem szükségszerűen kell alapvető célja legyen a közoktatásnak.

Ha oda el lehet juttatni valakit, hogy az elérhető információhalmazból önként és dalolva vegyen magához dolgokat, az lenne a legjobb (természetesen, ennek a hogyanja a legnagyobb truváj!).

De - és emiatt annyira összetett ez a dolog - az iskola ehhez kevés. Ha a családi háttér olyan, hogy anyu maximum sztorimagazint olvas, apu meg a népsportot, akkor nehéz olyan feladat elé állítani Vanesszácskát, hogyaszongya:"Készíts listát a saját könyveidről és válogasd őket külön aszerint, hogy az ismeretterjesztő/szépirodalom témakörbe tartozik-e!"

Mert könyveket akkor lát először kupacban, mikor beszabadul az iskolai könyvtárba. Ebből kiindulva a szövegértés, szövegalkotás, anyaggyűjtési technikák, cédulázás, irodalomjegyzék összeállítása (vagyis monden, ami visszajelzést ad arról, hogy képes-e a műveltséget megszerezni!), de akár egy sima önéletrajz megírása is akkora gond, hogy lehetetlenné teszi a folyamatos haladást. (Be kell adni egy helytörténeti dolgozatot max. két oldal terjedelemben és bár az első mondatból kiderül, hogy a netről másolta, nem képes feltüntetni a szabályok szerint az elérhetőséget ...)

Az általános iskolákban írni, olvasni, számolni kell alsóban megtanulni/megtanítani nagyon jó szinten, felsőben pedig ezeket mind készségként kezelve már kooperatív technikákat, együttdolgozást, önálló ismeretszerzési és feldolgozási módszereket kéne elsajátítaniuk. Így a középiskolában valóban - szinte mindenki - arrafelé tendálhatna, amerre az igénye irányítja, a többi "tantárgyból" pedig elég lenne a mindennapi élethez elengedhetetlenül szükséges ismeretek megszerzése (tisztítószerek kapcsán kémiából pl. --> környezettudatosságra nevelés: nem kemikáliák, hanem a természetben is megtalálható anyagok propagálása ...)

Ehhez - elismerve, hogy igazad van a pedagógusok szerepét, hozzáállását tekintve nagyon sokban - kezdetnek(!!!!), a tehetetlenségi erő legyűrése miatt - nagyon fontos lenne ezeknek az új technikáknak a kötelező és alapos elsajátíttatása (a különféle pénzlenyúlós himi-humi továbbképzések helyett!), és ezzel egyidőben az összes pedagógusképzés teljes megreformálása úgy, hogy az illető ne csak a saját szintjéig lásson, hanem azt is tudja, mire épít és hogy mit épít rá arra.

Erre jelenleg semmiféle elképzelést nem látok. Az nem vezet megoldáshoz, hogy újból bukhasson meg a gyerek, reggelente énekelje el a Himnuszt/imádkozza el a Miatyánkot, a fiúk járjanak nadrágban, a lányok meg szoknyában, vagy hogy Emőke néninek legyen joga rávágni Vanesszácska fenekére.

Merthogy jelen pillanatban ezek jelennek meg reformként a zújtöppség - és Rózsika - megszólamlásaiban.