|
|
A hozzászólás:
 |
Törölt nick
2010-04-10 09:02:50
|
1331
|
Eddig is értettem, mit mondasz. Most is értem, alapvetően mire gondolsz. Jót akarsz, de rossz helyen, rossz eszközökkel. De ezzel nem bántani akarlak. Én nem megyek más keresztény egyházak ügyeit teregetni, pedig van tudomásom némely dologról. De max. annyit tehetek értük, hogy imádkozom. Semmi jogköröm nincs kívülről beleszólni a Biblia szerint, a világ elé tárni meg pláne nincs. Abban viszont maximálisan egyetértek Svennel, hogy az Atya kezéből senki ki nem ragadhat senkit. Isten mindenkit személyesen vezet, hogy hol a helye, mit tegyen vagy ne tegyen. Akarni persze lehet, igét hozni is bármire lehet, meg ugyanannak az ügynek az ellenkezőjére is. Te látsz bizonyos bűnöket és visszásságokat a Hgy-ben, még az is lehet, hogy jól látod. Bár ezt én nem tudhatom, sosem hoztál konkrét példát. Mi viszont benne voltunk, és tapasztaltunk rengeteg jó és igei történést is. Azok a csillogó szemű fiatalok, akiket Sven is mond, a bizonyíték pl rá. Ők is Hgy-sek, többségük ott nőtt fel és ott tért meg, ott tanulta meg, hogy Jézus kicsoda. Ti meg őket is agymosottaknak és egyebeknek tituláljátok azzal, amiket írtok a Hgy-ről, a tánccal kapcsolatban. Nem kis gyerekekről van szó, ők teljes szívvel, örömmel részt vettek, és életörömet sugároztak másoknak is. Ha rájuk néz az ember, akkor örül a szíve, hogy azért vannak ilyen fiatalok is. Gondolom, ez nem csak nekünk jutott eszünkbe róluk, hogy de jó ezek nem kábítószereznek és nem egyéb hasonlók, látszik az arcukon. Írtad, hogy haza mennek és folytatják tovább ott, ahol abbahagyták. De mit hagytak abba? Honnan tudhatjuk? Aki a szülője valamelyiknek, az tudja, te meg én nem. Nem ismered őket, én sokukat igen. És nem a világi élet felé húznak, hanem Jézus felé. Gondolj bele, te így szólsz itt Sven gyerekéről, Csajsziéról... Olyan pedig nincs, hogy valami csak fehér vagy fekete lenne. Hidd el, aki Hgy-s, az több rosszat tudna mondani, mit te. Méghozzá tényszerűen igazat. Láthatóan, a Bibliának és Pál tanácsának megfelelően, nem használ semmit a világ előtt való teregetés és ítélgetés. Ráadásul a jó dolgokat is tagadják sokan az indulataik, a saját sérelmeik miatt talán. No, elragadtattam magam, túl hosszú lett. |
|
Előzmény:
 |
Marana tha67
2010-04-10 08:36:20
|
1325
|
| Csakis az igazságban lehet békességre törekedni, a hamisságok eltussolásában, a farkasok védekmében nem. Remélem érted mit mondaok. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|