|
|
 |
ebcsont____
2010-04-10 09:21:06
|
414
|
Talán egy másik öntelt hólyag?
selyemcukorkának:
jó úton jársz, ne félj a visszaesés miatt, ez természetes. Érdekes az érzékszervekről szóló rész, részben hasonlót tapasztaltam én is, de inkább a környezetem tudom jobban felmérni, mert eljutnak az infók az agyamig.
Amit tanácsolhatok, ha a legcsekélyebb rossz érzésed van egy helyzettel kapcsolatban, habozás nélkül menj bele. Szerintem ez tudja kioltani véglegesen a szorongást.
A figyelem tudatos kifelé irányításához kell egy viszonylag nyugodt, szemlélődő lelkiállapot, ezért ezt egy kiélezett helyzetben nehéz megtenni, főleg eleinte. |
|
 |
kognitív teknősbéka
2010-04-09 20:03:48
|
413
|
Hihi, azt hiszem, már sokunkkal megesett, hogy csak nyomattuk kedvenc elméletünket, anélkül, hogy igazán odafigyeltünk volna a másikra, nem utolsósorban velem :)
De ez sem fekete-fehér: néha mindenki befogad, és nem tudom, hogy van-e olyan, aki mindig befogad. |
|
A hozzászólás:
 |
Törölt nick
2010-04-09 14:35:22
|
412
|
| Fontos gondolatnak tűnik, hogy ne azt figyeljük mindig, hogyan hatunk az emberekre, hanem azt is nézzük, hogy az emberek, helyzetek hogyan hatnak ránk. Ki akarna egy olyannal barátkozni, aki folyton csak hatni akar a másikra, de nem engedi, hogy rá hassanak, nem fogadja be a mások gondolatait? |
|
Előzmény:
 |
porter2
2010-04-09 12:13:13
|
407
|
mik a kulcsfogalmak mindkettőjüknél? egyszerűség. minden ment magától. mindketten természetesnek, gördülékenynek írják le a két típusú élményt. selyemcukorka a hétköznapi létezés spontaneitásában találta meg a harmóniát, míg bello a küzdelmet írta le. mindkét esetben mintha az intellektus túlsúlya szépen beilleszkedett volna az élet áramába.
mi állhat a két dolog hátterében? bellonál ugye felmerült, hogy a küzdőtéren oké, hogy képes önmagából kiindulva, de kifelé figyelni, azonban a hétköznapokban ez nehéz, mert hát hova, mire figyeljen ugye? így maradnak az őt vizslató utasok a buszon. így nem belülről figyel kifelé, mint a harc során, hanem kívülről befelé, más szemszögéből látja saját magát. ha más szemszögéből nézitek magatokat sosem fogjátok otthonosan érezni magatokat a bőrötökben mert a külső nézőpont mindig idegen nézőpont, nem a tiétek. ezért torzul el a magatokról alkotott kép.
ahogy a saját szemetekkel nézitek a világot, minden egyszerű, természetes lesz.
akkor elmondom mit gondolok. a kulcs a két esetben a gyakorlás. selyemcuorka rágyúrt a kinti létre ezekkel az előzetes gyakorlatokkal. bellonak pedig a sorozatos edzések hozták meg azt a fajta rutint, ami már gördülékennyé teszi a harcot.
mondhatnátok, hogy na de a buszon utazást is gyakoroljuk eleget ahhoz, hogy problémamentes legyen. csakhogy itt nem a cseekvésem van a hagsúly, hanem a tudat edzésén. azzal, hogy az érzékszervei adta információkra figyelt, nem távolodott el önmagától, hiszen ezek a benyomások mind ráhatottak.
három lépés, ami nálatok fordítva történik.
a normális:
1. ÉN- kiindulópont én vagyok(érzékszervek, gonolatok, érzem magam magamban)-
2. VILÁG RAJTAM KERESZTÜL -megfigyelem a világot (kifelé irányítom a figyelmem belülről)
3. ÉN-befejezőpont is én vagyok, mert a világ megfigyelése után érzékelem, hogy hogy hatott rám mindez. bezárul a kör velem. a világ otthonos hiszen önmagamat vetítettem ki
kellemetlen:
1. VILÁG (idegen, nem vagyok benne) ahogy selyemcukorka írja nézek, de nem látok-
2. ÉN A VILÁGON KERESZTÜL (magamat sem a magam szemével látom, hanem másokén keresztül figyelem, így önmagamat is idegennek érzem)
3. VILÁG- befejezőpont a másik ember- ő megfigyelt engem. arra gondolok, hogy én hogy hatottam rá (hülyének néz, stb) bezárul a kör a világgal, ahol az én identitásom nincs sehol, mások tekintete, gondolatai "kiszipolyoztak", mert nem voltam önmagamban
|
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|