"Neked meg azt, hogy miként lehetséges az, hogy bárhol végzünk ásatásokat ebben a kis országban, mindenütt folyamatosságra utaló nyomokat találunk."
A folyamatosságot a "hivatalos" történetírás (mondjuk történelemoktatásnak), még mindig tagadja. Épp én küzdöttem itt a fórumon velük néhány konkrét példával bizonyítva a folyamatosságot.
Szóval sztem is volt folyamatosság.
Csak a dimenzióját kell helyén kezelni.
"Az általad nevezett Dél-Ukrán sztyeppe lakossága nem tűnt el, csak beolvadt a nagy mongol birodalomba."
Minden történeti forrás azt mondja, hogy a honfoglalás után a besenyők éltek arraferlé. Ők viszont biztosan nem voltak ott a honfoglalás előtt. Vagyis ott beolvadás nem volt. Kicserélődött a népesség. (A besenyők ellenségei voltak a honfoglalóknak. Ott nem rátelepültek e rég ottlakókra, onnan, az ellenség elől elmenekültek az ott lakók. Akkor is, ha a menekülésük az első időszakban még rendezett volt.)
"Az a tény ugye meg sem fordul a fejedben, hogy a KM -be betelepült "népek" nem egyszerre nagy csoportban, hanem folyamatosan történhetett."
Az a tény fordult meg a fejemben, hogy magyar nyelven beszélők már a honfoglalás előtt is éltek a Km-ben. A helyzet viszont az, hogy a honfoglaló magyarság leletei tömegesen a honfoglalás utáni időkből kerültek elő. Vagyis volt honfoglalás, ami jelentős tömegeket hozott a Km-be.
"mivel magyarázod azt, hogy nyelvünk mind ez ideig fennmaradhatott?"
Az én magyarázatom messze nem bizonyosság, hanem egy sok lábon álló hipotézis.
Szóval a magyar nyelv nem egy etnikumhoz, hanem egy földrajzi övhöz köthető. (ott természetesen a magyar nyelvet beszélő "ugorok" terjesztették el, de végülis aki az erdős puszta övben lakott a Volga könyöktől a Km-ig, azok mind magyarul beszéltek.
Sőt, mivel ez a klimaöv belóg a Km-be, itt is terjedt a magyar nyelv.
A honfoglalók nagyobbik fele, és az itt lakók kisebbik fele tehát valszeg magyarul beszélt. Lehetséges, hogy épp ezért (mert a kintről érkezők, meg az itt lakók egyetlen közös nyelve volt a magyar) maradhatott fenn. |