|
|
 |
kognitív teknősbéka
2010-04-05 11:27:29
|
387
|
| Van egy viszonylag új irányzat, az "Acceptance and commitment therapy", ami hozzád hasonlóan ezeknek a gondolatoknak az elfogadását teszi a középpontba. Azt mondják, hogy nem kell megszabadulni minden negatív gondolattól és érzéstől, mert a próbálkozás csak több bajt okoz, mint az elfogadásuk. Szerintük a legjobb ezeknek a gondolatoknak és érzéseknek a létezését elfogadni, anélkül hogy elemeznénk őket, vagy ítélkeznénk felettük - teljesen normális a jelenlétük, és nem valami személyes gyengeség jelei. A lényeg az, hogy az ember képes megtanulni, hogy "pozitívan cselekedjen" az irracionálisan negatív gondolatok és érzések ellenére is. |
|
 |
aktionáter
2010-04-04 22:35:51
|
386
|
Most az jutott eszembe, hogy mi van, ha a kényszergondolatok is valaminek a következményei, és nem elemi dolgok? Mármint valami másik szellemi/lelki dolog következményei, és nem (csak) agyi rendellenesség következményei. Persze megint magamra gondolok, valóban klinikai esetben nyilván agyi elváltozások (is) vannak.
Hát, nem biztos, hogy értelmes mondatokat írtam, álmos vagyok.
Meg ez csak egy ötlet. |
|
 |
aktionáter
2010-04-04 21:30:18
|
384
|
| A "Lelki bajok"-ban kicsit jobban kifejtem a rossz logika dolgot, ha érdekel. |
|
A hozzászólás:
 |
aktionáter
2010-04-04 21:28:11
|
383
|
Nálam inkább az agyalás a probléma, nem a kényszergondolatok. Azok is vannak, de annyira nem erősek, és most már tudom, hogy nem érdemes agyalni rajtuk (megválaszolni, megérteni a felmerülésének okát). Agyalni csak komoly elemzéssel, vagy sehogy. A sehogy lehetősége is állandó jó közérzetet ad, annak ellenére, hogy magányos stb vagyok, de már nem boncolgatom az okait (csak hülyére unom magam, de az ellen lehet tenni).
Nálam pl egy állandó gondolat, már kb 5 éves korom óta, hogy az életem egy Truman Show (nyilván nem neveztem így a film előtt). És az életem csak valami megrendezett show, vagy esetleg kísérlet. De a gyilkos. öngyilkos gondolatok is bevillannak. Pl ha valaki családtaggal vagyok, bevillan, hogy milyen lenne a hirtelen csak úgy megölném. De nem törődöm vele, elfogadom, hogy eszembe jut. attól még nem fogom megtenni (nyilván ez nem a skizofréniára jellemző "külső" hang). Épp ezek a bevillanó cuccok miatt vanna nagyon jó ötleteim is. |
|
Előzmény:
 |
Törölt nick
2010-04-04 20:48:31
|
381
|
Érdekes, nálam sokszor nem is jelenik meg folyamatos szenvedésként a depresszió, hanem próbálom a lelassult életecskémet irányítani, és közben hirtelen bevillan az öngyilkosság lehetősége. Valahogy leküzdöm, akkor másnap, vagy harmadnap vagy egy hét múlva megint bevillan. Zavaró tud lenni.
Néha sikerül kontrollálni a negatív gondolatokat, néha kevésbbé :P
Például olyan volt, hogy valakivel egy tóhoz kirándultunk, nekem kellett volna tudnom az utat, eltévedtem...olyan égő volt. Irányra tudtam, merre van, csak a barátnőm nem volt hajlandó toronyiránt menni. Annyira szarul éreztem magam, hogy amikor végülis csak egy közeli patakhoz mentünk, olyan pánikszerű érzésem volt, amikor odaértünk, és nem láttam meg rögtön, hogy "mi van, ha nincs is ott a patak?". Pedig ezer éve ott folyik...
Ja, én is rájöttem például egy rémképemre, hogy bemegyek egy terembe, ahol magas, karcsú, fiatal pasik és csajok vmi koktélpartit rendeztek, és engem meglátva kicsit összesúgnak, és mintha érezném a gondolataikat, amik ilyesmiket jelentenek: szalonképtelen, hülye, szerencsétlen, infantilis, még smink sincs rajta stb. Mindezt szarnám le amúgy, de igazából nem is ez volt a lényege, hanem az, hogy elutasítottak. És ráadásul még szóba is álltak velem, de olyan lekezelően, gúnyosan.
Jó volt, amikor erre rájöttem, hogy ezt vetítgetem le magamnak fölöslegesen. (és tudattalanul) |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|