Keresés

Részletes keresés

sign14 Creative Commons License 2010-03-31 00:26:10 329
Lelki tartás?
Mivel végig párkapcsolatban éltél ezért 50%-al minimum könnyebb volt tartani magadban a lelket. Bár szerintem inkább szégyen rád nézve, hogy hosszú évek párkapcsolata alatt sem bírtad leküzdeni a gátlásaidat és a szorongásaidat már az első 1-2 évben. Arról már nem is beszélve, hogy a nők eleve másképp élik meg még azt is ha nincs párjuk. A Te "meggyógyulásod" számomra így nem nagy kunszt, mondhatnám azt is hogy szinte természetes.

Persze magadat piedesztálra emelheted. :)
bkercho Creative Commons License 2010-03-27 02:32:28 322
Ez a hozzászólás nagyon ütős lett. Király.
A hozzászólás:
porter2 Creative Commons License 2010-03-25 18:16:15 319
Hm. pár mondat...ez az én esetemben nem lesz egyszerű:) de miért kérdezed? itt voltál a kezdetektől, én meg mást se csinálok azóta, mint igyekszem leírni, hogy gyógyultam meg. na de jó, megpróbálom, meglátjuk mi lesz belőle:

-nem engedtem hatni magamra túl sokáig olyan nézeteket, miszerint a gyógyuláshoz külső tényező kell. azok a nézetek ragadtak meg, amik a saját erőmre emlékeztettek (ezzel növekedett rajtam a felelősség nyomása, ugyanakkor visszaadta a gyógyulás lehetőségének reményét)
-évek óta folyamatosan meg akartam gyógyulni. egyre jobban lenni, egyre magabiztosabb lenni. ha visszahuppantam is, tudtam, h nincs más választás. mindinkább haladtam, annál inkább növekett az út, aminek én "ezen" az oldalán álltam, és visszanézhettem- onnan indultam. ez még inkább megerősítette bennem merre tartok. lehet, h fényévekre voltam még a hagyományos értelemben vett betegségtő, de büszke voltam a megtett araszaimra, a mely már távolodott a mélypontomtól.
-minden nap küzdelem volt, ezzel szembe kellett néznem. ám a psszivitás is küzdelem, olyan értelemben, h túl kell élni a napot, túl kell élni a helyzeteket, túl kell élni az életet. tehát a passzivitás, a küzdeni nem akarás sem nem kényelmesebb, sem nem kellemesebb. tehát nem kell megijedni a gyógyulásért való "aktív" küzdelemtől, az sem fájdalommentesebb a rezignált beletörődésnél. a rezignált beletörődők is küzdenek. küzdenek azzal, h újból felkelt nap, újból ki kell kelni az ágyból, újból ki kell nyitnom az ajtót ha csönget a postás. ez is küzdelem, de még milyen. és mennyi energiát felemészt, mennyi csalódást, félelmet el kell viselni. azonban ez a sehova nem vezető tűlélő üzemmód küzdelme. itt nincsenek sikerek, se kicsik, se nagyok.

az élet árama folyik tovább. bennünk, körülöttünk. ha a pszichénkkel ezt megtagadjuk, lemondunk arról, ennek teljes mértékben ellenállunk, az a létező legnagyobb küzdelem. az életösztön ellen való passzív, kilátástalan küzdelem.

na tehát, ha egyszer úgy esett, hogy élnünk kell, és mindenképp küzdenünk, akkor érdemes megpróbálni az élet sodrásirányában küzdeni. ehhez is energia kell, erő, nem kevés, de itt fiadzik is, sokszorosan. olyan küzdelmek ezek, ahol a kis csaták örömteli győzelme erősít meg és megizmosodik a végső győzelembe vetett hit.

huhh. honnan is indultam?:) ennyit a néhány mondatról. jól belefilozofálódtam megint a kérdésbe. most a gyakorlati dolgoktól nem írok, hiszen tényleg erről írtam mindeddig. csodarecept nincs, csak olyan receptről derülhet ki, hogy működik, amit használnak. ráadásul a recepteken mindig alakítani is kell a saját szájízünk szerint. ezeket nem tudom megtenni helyettetek online:)

szóval ebben a szokásos méretűvé dagályosodott hszmben inkább a lelki tartásról akartam írni ami a gyógyuláshoz vezetett. illetve, amit többé-kevésbé végig érdemes fenntartani a gyógyulás útján.
Előzmény:
selyemcukorka Creative Commons License 2010-03-25 10:46:51 318

Kedves Porter! Lennél oly kedves-aranyos, h pár mondatban összefoglald, mi vezetett a gyógyulásodhoz?

 

Egyébként ha nem lennék szocfóbos, szeretném az embereket. Vagyis így is szeretek embereket, de akkor valószínűleg többet.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!