Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2010-03-17 20:22:28 273
A kérdéseidre mailben válaszolok, ha nem zavar!
A közös kérdésre válaszolva: őszintén szólva; nem tudom... szeretni valószínűleg nem tudnék, de legalább felszínes barátságokat tudnék kötni.
Amúgy szeretnék szeretni, de az emberiség nem engedi (csak olyan ember(eke)t tudnék szeretni aki(k) feltétel nélkül szeret(nek) engem.
A hozzászólás:
porter2 Creative Commons License 2010-03-17 19:52:26 272
Dehogy hülyeség. ez a saját tapasztalatod. és mivel nagyon érdekel, hogy hogy működik ez az egész, szeretném valahogy egészben látni ezeknek az erőknek, energiáknak a hatásmechanizmusát, hogy kinél hogy van, ezért ha nem gond faggatnálak egy kicsit a részletekről:

mit sportolsz?
milyen gyakran?
a sportot külön világként kezeled? a sportbéli önmagad és a hétköznapi integrálódik, vagy elkülönül?
te választottad a sportágat?
közben érzel örömöt?
egymás ellen kell küzdeni? vagy van csapatmunka is?
utána-előtte-közben érzel szorongást?
milyen helyzetekben szorongsz?
a sport semmilyen hatással van rá?
az a bizonyos harcos attitűd szociális környezeteben eltűnik?
nincs egy átlagos életkedv az mit jelent? nincsenek célok vagy motiváció? vagy depressziót súrolod?

(bocs kicsit sok a kérdés:)


van egy speciális kérdésem is, ami mindenkihez szól beleértve Téged is persze:

ha nem szoronganátok, tudnátok szeretni az embereket? vagy kiábrándultatok az emberi nemből? szóval milyen lenne az élet a szorongáson túl? milyennek képzelnétek magatokat, az életeteket ha a szorongás egy nap úgy eltűnne mintha sosem lett volna?
(ehhez el kell engedni a fantáziátokat, de nagyon kíváncsi vagyok)
Előzmény:
Törölt nick Creative Commons License 2010-03-15 12:09:34 270
Bennem is meg van az agresszió, ami lényegében elengedhetetlen kelléke a sportoknak, főleg hogy olyan sportot űzök, ahol ennek gyakorlatilag kiemelt szerepe van.
De úgy érzem hogy az agresszió kétféle részre osztható, legalábbis nálam. Most lehet hogy nem teljesen kifogásolhatatlan gondolatmenetet mutatom be, de arra tökéletesen megfelel hogy a nyers valóságot bemutassam.
Az agresszivitás egyik formája amit én úgy hívok: harcos attitűd, vagy "harcos szellem" ha így jobban tetszik. Ez gyakorlatilag a saját magunk fizikai védelme utcán, ringben, harctéren stb.
De van egy másik formája amiről (gondolni merem), Te beszéltél. Amikor meg van bennünk az életkedv, hogy harcoljunk azért amit el akarunk érni, ahogy fogalmaztál:

"De az agresszió erőminőségébe tartozik a kreativitás, a produktivitás is, ami tulajdonképpen nem mást jelent, mint önmagink Kifejezése, valami rajtunk KÍvülálló dolgon keresztül, amit mégis mi hoztunk létre. És ezt a kifelé irányuló életerő maga a csodás, éltető agreszivitás.:)"

Úgy érzem, hogy bennem az első megvan, viszont a második hiányzik, abból eredően, hogy nincs egy átlagos életkedvem, és így nehéz ezt a kifelé irányuló életerőt előcsalogatni...

Na mindegy lehet hogy hülyeségeket írtam, folytatom az olvasást.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!