"Én nem gondolom, hogy a növekedés csak az erőforrások növekvő bevonása mellett lenne lehetséges"
Hogyan lehetséges még?"
Az erőforrásokat itt korlátozott értelemben használtam. Nem az anyagi, szellemi, társadalmi erőforrásokra gondoltam, hanem a nyersanyagra és az energiára.
Azt gondolom, hogy atársadalom komoly anyag- és energiamegtakarítást érhet el, és ennek nem hogy nem kell az életszinvonal tömeges visszaesésével járnia, de komoly innovációs kitörési bázis lehet.
Nem gondolom pl., hogy a mikroelektronika forradalma visszavetette volna az életszinvonalat, pedig egységnyi GDP (most ne köss bele a konkrét mutatóba, tök mindegy, mit használsz) nyersacél-intenzitása komolyan csökkent. Ezzel párhuzamosan csak azért használunk több nyesacélt, mint előtte, mert a mikroelektrionikai forradalmat nem a nyersacél, mint erőforrás szűkössége, hanem egyéb tényezők indukálták, ezért a változás inkább azzal járt, hogy sokkal több ember számára nyíltak meg azonos fogyasztási szintek.
Ugyanez volt megfigyelhető a hetvenes évek olajválságának idején. Amikor hirtelen nagyon megdrágult az üzemanyag, a tömeges autózás komoly válságba látszott kerülni a világ nagy részén. Aztán rövid időn belül megjelentek a kis fogyasztású kocsik, amik először visszaállították a korábbi elterjedtséget, aztán az olajár 1986-os normalizálódása után újabb százmilliók előtt nyitották meg az autózást.
Ha valamilyen okból tartósan magas marad az olajár már akkor, akkor onnantól mindig az adott kor innovációs szintje szabott volna csak gátat az autók átlagfogyasztási szintje minimalizálásának. ha reálértéken megmarad a '79-80-as árszint, vagy tovább nő, akkor lehet, hogy az elmúlt huszonöt évben a Távol-Keleten, Latin-Amerikában vagy Kelet-Európában harmadannyi autó futna, de amerikában is 40%-kal kevesebb, viszont azok egynként is legfeljebb felét fogyasztanák, mint a maiak. De mindez nem jelentené azt, hogy ne élhetnénk akár sokkal jobban, mint így.
A jelenlegi energiapazarlásra optimalizált világunkban nagyon sok olyan tartalék van, ami pusztán szemléletváltással kiaknázható lenne. Én, mint meggyőződéses paicgazdaság-párti, úgy gondolom, hogy ezt a szemléletváltást az energia elkerülhetetlen drágulása sokkal hatékonyabban kikényszeríti, mint az ennek alternatívájaként ajánlott átnevelő-munkatáborok.
|