|
|
 |
kognitív teknősbéka
2010-02-23 01:24:32
|
204
|
Hihi, csak nem bírtam ki, hogy ne olvassam el, hogy mi történt a topikban :D
"Ezennel elbúcsúzom tőled szorongós én. Már nem kellesz. Jó ideig velem voltál, de most készen állok arra, hogy örökre elengedjelek és szabad legyek, önmagam legyek."
Ez tetszett. Az az érzésem, hogy sokan szeretnének megváltozni, de ugyanakkor félnek is a változástól, így egyik részük szépen elszabotálja a másik célkitűzéseit.
"A mondat arról szólt, hogy ahhoz, hogy világlátásunkat megváltoztassuk idő kell és kitartó gyakorlás."
Tisztára kognitív terápia :)
"Jó ez a módszer, hogy bármi kis jó dolog, bármilyen mértékű "önmeghaladás" történik azt jegyezzük le."
Ja, különben a depresszióra hajlamos ember gyakorlatilag megfeledkezik a sikereiről.
"de arra vigyázz selyemcukorka, hogy ne engedd meg magadnak azt a képzetet, hogy te jobban lennél, ha beszélhetnél valakivel, de mivel a világ ilyen empátiátlan, ezért senkivel nem lehet, és ezért nem leszel jobban. ez veszélyes, kényelmes álláspont, ami újabb táptalaja annak, hogy az önmagad fölötti hatalmat más kezébe add."
Ez viszont eléggé bizarr. A világ nem empátiátlan, és egy beszélgetéstől nyilván önmagában nem adod más kezébe az önmagad fölötti hatalmat. |
|
A hozzászólás:
 |
porter2
2010-02-20 13:58:26
|
203
|
gondolkoztam az előbbi véleményemen. hogy mások nem tudnak segíteni.
annyiban módosítanék, hogy az talán segíthet, ha elmondod mi van, de nem akadtok le a kesergős résznél, hanem megpróbáltok valamiféle megoldás felé menni. vagy talán segíthet egy külső nézőpont...nem tudom. nekem soha nem segítettek ebben tényleg. én sem tudnék segíteni egy klausztrofóbiásnak...mit mondhatnék? nem félj, nincs mitől...szóval nem tudom. de ha nem értenek meg akkor pláne nem jó erőltetni a dolgot, hogy de akkor is bebizonyítom, hogy ez nem hiszti, hanem valós. így csak egyre mélyebbre ásod magad az betegségben, miközben a létét igyekszel igazolni más előtt, tök fölöslegesen. egyébként volt olyan akinek segített egy külsős ember? aki nem szakavatott úgy értem
de arra vigyázz selyemcukorka, hogy ne engedd meg magadnak azt a képzetet, hogy te jobban lennél, ha beszélhetnél valakivel, de mivel a világ ilyen empátiátlan, ezért senkivel nem lehet, és ezért nem leszel jobban. ez veszélyes, kényelmes álláspont, ami újabb táptalaja annak, hogy az önmagad fölötti hatalmat más kezébe add. |
|
Előzmény:
 |
porter2
2010-02-20 13:45:10
|
202
|
A betegség szerintem valamiféle jelzőlámpa. az a funkciója, hogy jelezzen, valami nincs rendben. valami ami egész volt, megbomlott, valami hiányzik, valami eltorzult. hogy szerintem ebben az esetben mi, azt a hét során igyekszem kifejteni.
de gondoljatok bele. például kiskoromban hallottam egy olyan fiúról, akinek olyan betegsége volt, hogy nem érezte a fájdalmat. az agyának ez a központja valahogy sérült. egész életében életveszélyben volt emiatt, hiszen nem fájt ha eltörte a kezét, nem érezte ha lázas, és így tovább. a fájdalom hiánya nem erőssé, hanem kiszolgáltatott porcelán-emberré tette.
ahogy Jung is megfogalmazta, hálásnak kell lennünk ezért. mind a fizikai, mind a mentális fájdalom áldás, ha megértjük, hogy a fájdalom célja közvetetten nem más, mint önmaga megszüntetése a rend helyreállítása révén. ha úgy vesszük, a fájdalom számít az emberi tudatra, az aktivitásra, hiszen így egyfajta önmagán túli funkciót is betölthet. már nem csak jelző szerepet lát el, hanem indítója lesz a gyógyító folyamatoknak. ha ezt nem ismerjük fel, csupán passzívan átkozódunk a gyötrelmek miatt.
én nem beszéltem erről senkinek, csak a barátomnak, akivel együtt éltem, tehát tudta mi történik.
ez gondolom egyénenként változó, de én annak voltam mindig is a híve, hogy nem kell újra és újra elismételgetni, hogy mi a probléma. ők nem tudnak segíteni, a legjobb esetben is empatikusan bólogatnak. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|