Keresés

Részletes keresés

porter2 Creative Commons License 2010-02-16 18:37:11 194
Ez jó kérdés, mert rávilágít a lényegre. mivel az élet visszahelyeződött a reális alapokra, tudom, hogy nem lóg ki csimpa a fülemből, ezért minek figyelném, hogy figyelik-e? teljesen normálisnak, átlagosnak érzem magam, akin nincs semmi különösebb megfigyelnivaló. mivel már én is tudok normálisan kifelé figyelni, ezért tudom magamról, ha valakin rajtafelejtem a tekintetem, az nem jelent semmit. én sem gondolok róla semmit, csak bámulok kifelé, így tudom, ha fordítva történik valószínűleg más is így van ezzel.

mivel folyton magadra figyelsz,ezért hiszed, ha más rádnéz ő is téged figyel. ez tiszta kivetítés, gondolom tudjátok.

mi az a csimpa?
A hozzászólás:
arsen__ Creative Commons License 2010-02-16 18:09:03 192
Ha nem figyeled, hogy mit figyelnek rajtad, akkor azt honnan tudod, hogy nem azért figyelnek, mert mittudom én, mondjuk lóg egy csimpa a füledből? :)
Előzmény:
porter2 Creative Commons License 2010-02-16 17:08:22 190
Ezek a bejegyzések persze nem rögzítenek minden egyes folymatot, amik bennem történnek. nem írtam le mindegyiket. de azt, hogy hogyan jutottam el idáig azt igyekeztem leírni itt a fórumon.

Akkor most jöjjön némi reflexió ezekre a személyes bejegyzésekre.

Jó ez a módszer, hogy bármi kis jó dolog, bármilyen mértékű "önmeghaladás" történik azt jegyezzük le. Ez nekem sem egy egyértelműen felfelé ívelő spirál volt. voltak visszaesések bőven, és nagyon sok újrakezdés. ahogy írtam is, ez némi erőfeszítést, önfegyelmet igényel, mert az elején a legnehezebb. egy negatív sémába vetített energia-lendületet megfékezni nem kis dolog, pláne megfordítani az ellenkező irányba. szembe kell menni önmagunkkal, hogy úgy mondjam. az a bejegyzés, miszerint a barátnőmmel való találkozás egyre jobb, mint az előző, így nem igaz. akkor éreztem úgy, de utána voltak rosszabb, kínosabb találkozók is.

Szóval úgy képzelem el az egészet, mint valami alagutat. Olyan, mintha valamiféle alagútban éltem volna, ami úgy tűnt végtelen hosszúságú, elzár a világtól, az élettől, az emberektől, a valódi önmagamtól.

mikor azonban minden egyes kis sikeremet, kis felengedésemet, kis, akárcsak egy-két óráig tartó nyugalmamat gondosan megjegyeztem, visszaolvastam, kezdett úgy tűnni a dolog, hogy ez az alagút nincs előre megépítve, hanem én építem minden egyes nap. mivel megvolt a virtuális tervrajza a jövőre nézve (azaz azok a gondolati sémák működtek, amik az eddigi utat felépítették), így nem is láttam túl a napi építkezésen, tudtam, hogy egy hét, egy év, tíz év múlva is ez vár.

tehát a lejegyzett "világossággal teli" pillanatokat tudatosítva rájöttem, hogy itt nincs megépítve előre semmi. hiszen ilyenkor az építkezés "kihagyott". rés keletkezett, amin fény jött be. minél többször tudatosítottam, lejegyeztem, visszaolvastam ezeket a másnak jelentéktelenek tűnő eredményeket, annál több lett a rés, és az alagutam egyre akadozóbb lett, egyre kevésbé tűnt masszívnak és áthatolhatatlannak. egyre többször kaptam ízelítőt abból, hogy milyen lenne, ha nem lenne. ez sok erőt, lendületet adott.

Érdekes volt megélnem azt feléledő gyerek-világ hangulatot. ez többször van amúgy azóta is. nem véletlen, hogy sok szocfóbos fél, vagy legalábbis nem tud mit kezdeni a gyerekekkel, hiszen elvesztették a kapcsolatot ösztönös, "természeti" lényükkel, amit a kisgyerekek közvetlensége, félelemmentessége, nyílt vizsgáló tekintete kifejez. (az alvásperiódusoknál sem véletlenül írtam a tudatos-tudatalatti részek kibékítéséről, integrálásáról)

ehhez kapcsolódóan említeném meg azt a részt, ahol arról írok, hogy megijedtem a félelemmentességtől, és valamiféle ösztönös kavargást éreztem. ilyen az, amikor az ember megijed a szabadságtól, a változástól. attól féltem, hogy a félelemmentesség magával hoz majd valamiféle kontrollmentességet. de persze nem így lett. csak mikor a vakot kiteszik a napfényre fáj a szeme a fénytől...így volt ez valahogy velem is. de fölösleges volt a félelem. igaz ebben az időben figyeltem külön a meditációkra, hogy ezt a sokáig elfolytott energiát irányítani tudjam.

aztán még arról egy szót, hogy többször írtam mennyi energiám van miután valakivel beszélgettem. ezt azért is jegyeztem le külön, mert máskor kész tortúra volt a beszélgetés, még a barátaimmal is. kimerültem, energetikailag a nullán voltam és egyetlen vágyam volt, hogy hazamenjek és feltöltődjek. mondjuk valami jó könyvvel.

ha most megfigyelem magam látom, hogy mi a különbség az addigiakhoz képest. a könyvolvasás azért töltött fel, mert teljesen át tudtam adni magam a tevékenységnek, megfeledkeztem magamról, miközben mégis teljesnek éreztem magam. azaz tudtam figyelni a könyvre és közben a bennem felmerülő gondolatokra. és azzal, hogy ezt képes vagyok megtenni az emberi kommunikációban ugyanezt az eredményt érem el. feltöltődöm. figyelek rá, miközben önmagamban vagyok. erről a tudat-dologról írtam is. hogy kapcsolódok az övéhez, miközben a sajátomban vagyok. nincs benne semmi ördöngősség., mindenki tudja milyen ez, csak az élet minél több területére lenne jó kiterjeszteni.

ha az utcán megyek sem figyelek kifelé olyan értelemben, hogy azt lesem mit néznek rajtam, mit gondolnak rólam, hanem nagyon is önmagamban vagyok, "védve" érzem magam a külső hatásoktól, miközben nagyon pontosan meg tudom figyelni a külvilágot. nem azt élem meg, hogy csak engem figyelnek-kívülről befelé irány, hanem én is figyelem a világot a saját világomból-belülről kifelé. védetten, de mégis nyitottan.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!