|
|
 |
Kis Ádám
2010-01-17 18:45:45
|
365
|
Kedves Malaczky!
Most tanulmányozom a Balázs Géza szerkesztette helyesírási kötetet, amely európai áttekintést ad. Meg kell mondanom, meglepő, hogy egymás közelében élő népek fonetikai-fonológiai rendszerei mennyire eltérőek. Bizonyára lenne értelme egy átfogó metafonológiának, és bizonyára van is, de a nemzeti nyelvészek ehhez akkor járulhatnak megfelelően hozzá, ha a saját nyelvük tudományát dolgozzák ki. Példának említhetem a hosszú magánhangzókat, amelyet bizony, csak a nyelvek egy részében jelennek meg, ahol nem jelennek meg, ott nyilván tudományosan érdektelenek. Ugyanígy a mássalhangzó-rendszerben is nagy eltérések vannak, pl. a környező nyelvekben létezik egy selypes sz, amelyet mi nem ismerünk.
A konkrét kérdést illetően pedig a terminológiát kell helyretenni. Ha szonalizációról /deszonalizációról beszéltem, ami terminológiai értelemben más, mint a szonóris/obstruens oppizíció. A zöngés hangok jellemzője a zönge, a zöngétlen hangok jellemzője a zönge hiánya. Úgy vélem, nem hiba terminológiailag, ha a zönge elvesztését deszonalizációnak (vice versa) nevezzük. Hiszen a zöngésség szempontjából egy ilyen skála állítható fel:
zörejhangok - zöngés hangok - zengőhangok - magánhangzók
Ez a skála a szonalitás mértékét fejezi ki.
Meg kell mondanom, hogy az StNyR a szonalizáció terminust nem használja, csak a zöngésedés, zöngétlenedés terminusokat. Ugyanakkor ajánl egy jelölésrendszert, melyben a [–szon] a zörejhangokat, a [+szon] a zengőhangok jelölésére szolgál, ami összefügghet a fenti skálával.
Összefoglalva, a szonalizáció-szonorizáció kérdésében bizonyára igazad van, de ettől még helyesnek tűnik, ha a magyar tudomány magyar terminológiáy használ, és felkészíti a fordítókat, hogy megtalálják ezek idegen nyevi megfelelőit.
|
|
A hozzászólás:
 |
Törölt nick
2010-01-17 17:15:15
|
363
|
Kedves Kis Ádám!
Köszönöm a részletes választ. Én magam egy olyan tudományszk szerény művelője vagyok, amely messzemenően nemzetközi, és ezért azok a jelenségek, amiket írsz, nekem szinte provincializmusnak hatnak, de be kell látnom, hogy az egyes nyelvek hangzói igen sajátosak, és a nyelvészek elsősorban a maguk nyelvét tanulmányozzák, így a terminológia csak részben lehet nemzetközileg egységesített. Ugyanakkor az a véleményem, hogy a magyar nyelvészek nyelvünk izoláltsága miatt jobban oda kellene figyeljenek arra, hogy a nemzetközileg elterjedt terminológiához minél inkább (amennyire lehetséges) hozzáfésüljék a magyart, mert egyébként izoláltságunk még reménytelenebb lesz e téren. |
|
Előzmény:
 |
Kis Ádám
2010-01-17 13:37:30
|
360
|
Kedves Malaczky!
Én magyar nyelvész vagyok és magyarul olvasom-írom a nyelvészeti műveket. A terminológia bizonyára egyeztethető, és a szövegkörnyezet is eligazít. Az általam használt nyelvekben is eligazodom, holott a terminológia nem tük9rjellegű.
Az oroszban pl úgynevezett соноранты, сонорные согласные és полугласный mássalhangzók vannak, melyek közül az elsőt magyarul szonórisoknak, szonóris hangoknak szokás nevezni (pergőhangok, likvidák), a második egyértelműen a magyar zöngéseknek felel meg, a név szószerinti fordítása: szonóris mássalhangzók. Ez a klasszifikáció egyértelművé teszi, hogy az orosz fonológia szerint a szonórisok nem számítanak mássalhangzónak (amit a szerb, a cseh és még néhány más szláv nyelv igazol). (Az utolsó kategória a szempontunkból érdektelen, de a teljesség kedvéért ideírom, hogy az orosz a й (и краткое) hangot félmagánhangzónak tartja.
A Wikipedia szerint
Zu den Sonoranten im Deutschen gehören entsprechend die nasalen Phoneme /m, n, ŋ/, das laterale Phonem /l/, der Vibrant /r/, und die Approximanten /j/ und /w/ (Gleitlaute).
A komplem,esd csoport az Obstruenten, amely az összes többi mássalhangzót tartalmazza.
A magyarban az obstruens fogalma hiányzik, a mássalhangzókat soroljuk három csoportba, zengők, zöngések és zöngétlenekek.
Zöngétlenedésnek azt nevezzük, amikor a zöngés hang helyére zöngétlen lép, és viszont. Ezt a folyamatot a szonalizáció/deszonalizáció szó jól írja le, de tényleg nem felel meg a nemzetközi gyakorlatnak, és el is kerülhető, mert a szakirodalom elvétve használja. A szonorizáció azonban ugyanígy félrevezető, mert a magyar a szonórist (zengőhang) és a szonálist (zöngés hang) megkülönbözteti. A deszonalizációval a magyar nem talált fel semmit: pont azt írja le, ami történik, hogy egy mássaljhangzó elnyeri/elveszíti zöngés jellegét.
|
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|