Kedves Malaczky!
Én magyar nyelvész vagyok és magyarul olvasom-írom a nyelvészeti műveket. A terminológia bizonyára egyeztethető, és a szövegkörnyezet is eligazít. Az általam használt nyelvekben is eligazodom, holott a terminológia nem tük9rjellegű.
Az oroszban pl úgynevezett соноранты, сонорные согласные és полугласный mássalhangzók vannak, melyek közül az elsőt magyarul szonórisoknak, szonóris hangoknak szokás nevezni (pergőhangok, likvidák), a második egyértelműen a magyar zöngéseknek felel meg, a név szószerinti fordítása: szonóris mássalhangzók. Ez a klasszifikáció egyértelművé teszi, hogy az orosz fonológia szerint a szonórisok nem számítanak mássalhangzónak (amit a szerb, a cseh és még néhány más szláv nyelv igazol). (Az utolsó kategória a szempontunkból érdektelen, de a teljesség kedvéért ideírom, hogy az orosz a й (и краткое) hangot félmagánhangzónak tartja.
A Wikipedia szerint
Zu den Sonoranten im Deutschen gehören entsprechend die nasalen Phoneme /m, n, ŋ/, das laterale Phonem /l/, der Vibrant /r/, und die Approximanten /j/ und /w/ (Gleitlaute).
A komplem,esd csoport az Obstruenten, amely az összes többi mássalhangzót tartalmazza.
A magyarban az obstruens fogalma hiányzik, a mássalhangzókat soroljuk három csoportba, zengők, zöngések és zöngétlenekek.
Zöngétlenedésnek azt nevezzük, amikor a zöngés hang helyére zöngétlen lép, és viszont. Ezt a folyamatot a szonalizáció/deszonalizáció szó jól írja le, de tényleg nem felel meg a nemzetközi gyakorlatnak, és el is kerülhető, mert a szakirodalom elvétve használja. A szonorizáció azonban ugyanígy félrevezető, mert a magyar a szonórist (zengőhang) és a szonálist (zöngés hang) megkülönbözteti. A deszonalizációval a magyar nem talált fel semmit: pont azt írja le, ami történik, hogy egy mássaljhangzó elnyeri/elveszíti zöngés jellegét.
|