|
|
 |
Jtoti
2010-01-15 19:24:31
|
208
|
1902. december Blogger: Tatár Anita
II. Lipótról (1865-1909) bevezetésként csak híres mondását érdemes lejegyezni, mely a király felfogását híven tükrözi az uralkodásról: Egy kis ország kicsinyes alattvalóinak a királya vagyok.
Gyarmatosító törekvései eredményeképpen a Kongói mészáros becenevet kapta. Kongó lakosainak száma 15 év alatt a tízmillióról 3 millióra csökkent, ugyanis a gyarmatokon szolgáló ügynökök csak akkor számíthattak előmenetelre, ha jó munkájuk bizonyítékaként magukkal vitték az általuk kivégzett bennszülöttek kézfejét, s bemutatták azt a belga követségen. (Nem kellett ahhoz mindig ölni, élve is csonkoltak.)
II. Lipót azonban ambícióihoz nem talált nemzetközi szövetségest, ezért aztán nem tudta bérleménybe venni Szudánt sem, pedig az ott élő emberekkel is terve volt, miszerint kölcsönadta volna őket Angliának, akik felhasználhatták volna Kína elleni harcukban. Viktória királynő ezt a tervet meghallva röviden csak ennyit mondott: Ennek elment az esze! Most ezt is kimásoltam, de a "blogból" csak a nevet lehagyta(?) Akkor a másiknál is ez történhetett!!! Magánélete sem volt erkölcsösebb hivatali munkájánál. Esküvője után pár nappal ágyába vitt egy színésznőt és a későbbiekben sem fogta vissza magát. Aktuális szeretőivel rendszeresen és nyilvánosan kocsikázgatott, megbotránkoztatva ezzel Brüsszel népét.
Brüsszelben volt egy híres kupleráj, ahol gyermekprostitúció folyt. Sokak állítása szerint a király rendszeresen megfordult ebben a házban.
Mikor II. Lipót a német császárnál volt látogatóban, távozása után szobáját a császárné lefertőtleníttette és füstölőkkel űzte ki a szobában maradt szellemét.
Hetvenéves jócskán elmúlt, mikor egy 17 éves prostituáltat vett maga mellé, akivel nyilvánosan is mutatkozott, és aki haláláig vele volt.
Lipót 74 évesen hunyt el, de előtte még feleségül vette fiatal szeretőjét és Vaughan bárónőt csinált belőle. A társaságba így vezette be: Hölgyeim és uraim, engedjék meg, hogy bemutassam az özvegyemet. Esküvője utáni nap alhasi műtétet ejtettek meg rajta, aminek következtében elhunyt.
A bárónőt a család tagjai kipenderítették a kastélyból és sürgősen eltemették Lipótot. Amerre ment a gyászmenet, az ócsárló és gúnyolódó hangok elnyomták a gyász hangjait.
Két boldogtalan leánya volt, Koburg Lujza és Stefánia és egy félig boldog, aki a Klementina névre hallgatott.
|
|
 |
Jtoti
2010-01-15 19:09:46
|
206
|
Sziasztok! Kedveseim, ne túlozzunk, végre találtam olyasmit, ami újat mond Nektek? Ugye nem gondolja senki, hogy ezt, én találtam és nem írtam! Szoktam hasonlót! Tréfa nélkül, erre rálelve, csak bemásoltam Nektek, de ezt nem jeleztem úgy ahogy azt szoktam kicsit zaklatottak a napjaim, még mindig a gépet építgetem! De, most ide citálom a hölgyeményt akié a blog! Kedélyek reméljük megnyugodnak.
|
|
A hozzászólás:
 |
maya40
2010-01-15 14:05:45
|
203
|
Jtoti én sügér vagyok, ezért megkérdezem. Hol is tetszett közzé tenni a II. Lipót cikket?
Haha, most mondd magadról, hogy semmit nem tudsz a netes izékről. |
|
Előzmény:
 |
Jtoti
2010-01-15 10:30:03
|
195
|
Amit Koburg Lujza házasságáról tudni érdemes
Az első szörnyű hír az, hogy Lujza II. Lipót leánya. Aki szertené tudni, hogy ez az állapot miért találtatik olyan borzasztónak, ajánlom szíves figyelmébe Lipótot bemutató írásomat, amely a blogok között található II. Lipót néven ( Hát nem találó cím ?!)
És most vágjunk bele Lujza történetébe
Lujza 17 évesen lett a kéjenc, tizennégy évvel idősebb Szász- Coburg Fülöp jegyese. Fülöpről érdemes annyit megjegyezni, hogy boldog tulajdonosa volt kora legnagyobb és legteljesebb pornógyűjteményének.
Lujza azzal az anyai tanáccsal ment férjhez, hogy teljesítse férje minden kívánságát. (Nem ismerve pontosan Fülöp szokásait, tekintettel a gyűjteményre.) A lány mindent megtett, ami tőle tellett, de férje kívánságai annyira megdöbbentették, hogy egyik alkalommal, mikor az ura kiment a mosdóba, magára kapott egy köntöst, kirohant a palotából és az üvegházba menekült. A palotaőrség hajnalban akadt rá a növények alatt kucorgó, elgyötört asszonyra.
Lujza miután szerelem nélkül ment férjhez, vigasztalást egy fiatal főhadnagy, Mettesich- Keglevich Géza gróf karjaiban keresett. Apjától kért beleegyezést a válásba, ám II. Lipót ezt megtagadta tőle. Helyette azt tanácsolta, viselkedjék rangjához méltóan és adjon kicsit többet a látszatra. (Hihetetlen képmutatás! Amíg Lipót a szeretőivel nyíltan kocsikázik, megbotránkoztatva ezzel Brüsszel egész lakosságát, lányát méltóságra inti.)
A megcsalt Fülöp azonban bosszút forralt és a szeretőt koholt vádakkal (hamis váltók) börtönbe csukatta, feleségéhez pedig ultimátumot intézett: vagy jó feleség lesz, vagy irány a bolondokháza. Lujzának az utóbbi megoldás tűnt elfogadhatónak. Fogsága alatt sem az apja, sem az anyja nem látogatta. Négy év múlva, mikor a főhadnagy kiszabadult, megszervezte a hercegnő szökését, és sikerült Párizsba menekítenie a szeretett nőt. Koburg Lujzát a családja kitagadta, s a továbbiakban barátai kegyelemkenyerén tengődött. 1906-ban sikerült férjétől elválnia
|
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|