|
|
|
|
 |
milyennincs
2010-01-14 12:14:07
|
324
|
Nem véletlen hangsúlyozta annyira még I. Ferdinánd, s azóta mindegyik H., hogy őt nem a királyválasztással választották, hanem családi szerződés révén (Jagellókkal) került a magyar trónra. Kvázi örökös, s mint ilyen az egyes megválasztások számukra csak ceremónia. (azaz nekünk volt fontosabb, hogy úgy tegyünk, hogy mégis választva vannak)
Amint kiszorították a törököt onnan olyan erőforrás került a kezükbe, ami a korábbi évszázad (16.sz) bizonytalan hatalmi versengését is egyértelműen az ő javukra döntötte el. S akkor már olyanokat ültettek a játszóasztalhoz,a kik elfogadták az új szabályokat (a régiek közül is az maradhatott). S az a szerencsénk, hogy akkor azzal a közigazgatási reformmal mi is részesültünk valami fejlődésben. Nem véletlen volt a 18. sz. a kiegyezés utáni fejlődéshez mérhető időszak.
A tárgyalást továbbra sem értem, hacsak nem annyiban, hogy a magyar uralkodó elit forszírozta (volna), hogy akkor ki mihez fér hozzá, s mibe szólhat bele, hogy "neki fütyüljön" (A.J.) az a madár. |
|
A hozzászólás:
 |
milyennincs
2010-01-14 11:49:33
|
323
|
Ők amikor elsősorban pénzügyi okok miatt 1648 után letettek arról, hogy állandó hadseregeket tartsanak fent, s ezzel lemondtak arról, hogy megkezdjék a török kiűzését, olyan igényt utasítottak el, ill. nem láttak kivitelezhetőnek, amiben vszeg igazuk volt. Akkor.
A magyar birtokos nemesség nem érezte át a birodalmi gondolkodást, nem is elvárható (ilyet felróni nem lehet). Viszont az alkupozíciót nem értem a tárgyalásokról. Miről kellett volna tárgyaljanak? (azon túl, hogy felkenéskor, meg minden országgyűlés alkalmával - www.1000ev.hu - látványosan 'nagyeskü', meg minden, hogy megvédik. Most ne jogi fogalmakban gondolkodjunk, hanem erőforrásokban, meg viszonosságban.
Amikor 1683-ban mégis megkezdődött a kiszorítás (akkor is csak kicsin múlott, hogy le ne álljanak, épp a Habsburgok egyéb kötelezettségvállalásain ill. "kitettségén" alapuló óvatossága miatt. S még az az óvatosság is érthető.) akkor már nagyon gyorsan kész voltak azok a tervek, amik alapján újjászervezték az egész birodalmat indivissibiliter ac inseparabiliter.
Nem érzem Rákócziék helyét. Hacsak az nem, hogy ennek kapcsán, a vereséggel sok rebellis köznemest 'kiseprűztek' a vármegyei életből, s a korábban Erdélyhez húzó főnemesek is beállatak a sorba. Azaz a vereségének (talán?) nagyobb volt a hozadéka, mint ha győztek volna (ami ugye csak a reményekben élt.) |
|
Előzmény:
 |
Maotai
2010-01-14 10:47:42
|
322
|
| Szvsz ehhez kellett a Rákóczi-felkelés, hiszen Lipót még csak tárgyalni sem volt hajlandó (ezért is állt a nemesség többsége Rákóczi mellé). |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|