Keresés

Részletes keresés

Kultúrszomjas Creative Commons License 2010-01-12 13:13:57 296

Bocs, ezt még le kell írnom:

 

És mivel a saját álláspontomat tartom normálisnak, a tiédet kirekesztőnek, nem tervezem az átállást.

 

Ez mutatja, hogy Te ezt valami erkölcsi (hitbéli?) kérdésnek tartod.

Itt normálisok állnak szemben kirekesztőkkel?

 

Milyen butaság! Az ember figyeli a világot tapasztalatokat szűr le belőle, van egy véleménye, ami vagy megegyezik egy másik emberével, vagy nem, vagy részben egyezik meg - én sose mondanám azt, hogy az egyik álláspont normális, a másik nem!

(Igaz, olyat mondok, hogy valami marhaság, ha ellentétben áll a józan ésszel és a mindennapi tapasztalatokkal.)

Kultúrszomjas Creative Commons License 2010-01-12 12:44:31 295

Sajnálom, mert veled biztosan lehetett volna beszélni, vitatkozni dolgokról.

 

Ez ugyanis nem hitbéli kérdés, hanem olyasmi, amit meg lehet beszélni.

 

Nem is gondolsz arra, hogy reagálsz például olyasmikre, hogy miért nem frusztráltak német barátaim, akik életük nagy részében a Hochdeutschot használják, miközben otthon dialektust tanultak?

 

Az a válasz, hogy "csaK" nekem már gyerekkoromban sem tetszett, azóta még kevésbé.

 

Ha van kedved a vitára, beszélgetésre, én mindig nyitott vagyok!

A hozzászólás:
hacso Creative Commons License 2010-01-12 11:46:04 294
Kedves Kultúrszomjas!

Ezt most részemről rövidre zárom, mert tényleg elmondtam már mindent, többször is. Amiket írtam, azokról meg vagyok győződve. És mivel a saját álláspontomat tartom normálisnak, a tiédet kirekesztőnek, nem tervezem az átállást. Ráadásul onnan indultam, ahol te most vagy, szóval még összehasonlítási alapom is van. A ráadás ráadásául véletlenül semmilyen erősen stigmatizált nyelvi formát nem örököltem a szüleimtől, így az elfogultság vádja sem érhet.

Elhiszem neked, hogy a jelenlegi álláspontodról ez a másik tűnik marhaságnak.
Előzmény:
Kultúrszomjas Creative Commons License 2010-01-12 11:35:08 293

Kiegészítés:

Én sokáig - már felnőttként, dolgozva - eszméletlenül hadartam, tragikus volt az artikulációm.

Többször próbálkoztam lassítani a beszédemet, különböző beszédtanfolyamokon, mérsékelt sikerrel. (Helyesebben: 0 sikerrel.)

 

Aztán beleakadtam egy logopédusba, aki segített, lelassította a beszédemet, megváltoztatta az artrikulációmat.

 

Meglepő dolgot mondok: azóta nem frusztráltnak érzem magam (bár időnként visszaesek, és koncentrálnom kell, néha előveszem a beszédgyakorlatokat), hanem baromira örülök neki!

 

Szerintem nincs jobb annál, mintha az ember egy új dolgot tanul, változtatni tud magán.

 

--------------

 

Egy érdekes dolog jut eszembe arról, hogy - mint írod - "kutatások szerint" egész életében frusztrált lesz az, aki megváltoztatta a gyerekkori tájszólását, artilulációját, egyéb nyelvi szokásait.

 

Jó régen olvastam egy cikket egy újságban, nagyon tetszett nekem:

 

A szerző azt olvasta valahol, hogy "kutatások szerint" egy bizonyos életkor alatt (nem emlékszem mennyit írtak, mondjuk legyen tízéves kor) a gyerekek nem tudnak különbséget tenni a között, hogy "régen" és "nagyon régen", emiatt ez alatt az életkor alatt nem is lehet nekik történelmet tanítani, mert nem tudják felfogni a lényegét, csak frusztrálódnak. A pasi nem volt a szakma ismerője, de furcsának tűnt neki ez a megállapítás, gondolta, ellenőrzi a dolog igazságát a saját kislányán, aki egyértelműen az alatt az életkor alatt volt.

 

Mondja neki: Tudod, mi a különbség a között, hogy régen és nagyon régen?

Mire a kislány: Persze! Régen voltál te gyerek, és nagyon régen volt a Kossuth Lajos!

 

Tökéletes válasz... A büdös kölyök nem úgy viselkedett, ahogy a "kutatások szerint" kellett volna neki...

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!