Nem volt kedvem bekapcsolódni a meddő vitába, de mégsem tudok ellenállni a kísértésnek. Az antinyelvművelők megátalkodottságig abszurd, mindenesetre irreleváns érveivel nem vitatkozom. Néhány eddig kevésbé figyelembe vett szempontra viszont -- meglehet nem első ízben -- felhívom a figyelmet (persze nem az antinyelvművelőkét, ők reménytelen esetek).
A XIX. század közepéig a gőzgépek nagyon díszesek voltak, pl. korinthoszi oszlopot mintázó szerkezeti elemeken nyugodtak. Aztán felgyorsult a tempó minden területen. Ma már nincs idő szép cirkalmas betűkkel írni olyan pazar körmondatokat, amelyeknek már a kigondolása is sok időt vesz igénybe. A régiek a díszes formákat éppen olyan fontosnak tartották, mint a tartalmat. A korunkat jellemző rohanás mellett ez szóba sem jöhet. Talán még egy antinyelvművelő is képes belátni (mégha elismerni ezt nem is fogja, legfeljebb tortúra hatására), hogy a nyelvhasználat igényességére nézve mindez nem maradt hatás nélkül.
E problémán nem is lehet könnyen segíteni. A XX. században információs robbanás következett be. Egyszerűen túl sok a tudományos ismeret. A tudósok kénytelenek specializálódni, és még ekként is bajban vannak, így a régi kritériumok szerinti nyelvi igényesség káros luxussá válik. Az iskola reménytelenül küszködik azzal, hogy bepréselje a tananyagba a gigantikus ismeretanyagból azt, amit valakik szerint a nebulóknak el kell sajátítaniuk.
Ez annál is nehezebb, mert alig-alig létezik már elitoktatás. A felsőoktatás is tömegoktatássá vált (demokrácia!), a Bologna-folyamat erre rátett egy jó nagy lapátal. Az értelmiségi hivatások középes, netán szerény képességű emberek által is megtanulható foglalkozásokká váltak. Ettől még lehetnek ma is kiváló géniuszok, vannak is, de hangjuk alig hallatszik a nagy zajban. Az a kevés nívós könyv, amely egy-egy szakterületen megjelenik, még a legjobb szakemberek sem veszik feltétlenül észre, mert elvesznek az ócska könyvek tömegében, mert ma már csak a kiskutya nem ír könyvet.
A hozzánk hasonlóan kevésbé szerencsés országokban a fentieken kívül a pedagógusszakma degradálódása is csak rontja a helyzetet (alacsony fizetés és presztízs, kontraszelekció).
Az átlagembert a fenti okoknál fogva gyengébben képzett tanárok tanítják, és a könyvek átlagos színvonalának jelentős csökkenése miatt lelkes önképzés útján is nehezen ill. csk szerencse révén juthat el a szellemi elit szintjére.
E folyamatoknak az anyanyelvhasználat nívócsökkenése tulajdonképpen csak az egyik, gyakorlati szempontból talán kevésbé fontos, viszont legkönnyebben észrevehető jele, és mindenesetre szükségszerű kísérőjelensége.
|