Keresés

Részletes keresés

gejzagyerek Creative Commons License 2009-12-16 00:43:09 198
Matteo Boniciolli lett végül a Virtus Roma-nal Nando Gentile utódja a vezetőedzői poszton. A 47 éves szakember korábban volt a Fortitudo Bologna, az Air Avellino(nevéhez fűződik az Avellino olasz kupa győzelme, történelmi 4 közé jutása a Serie A-ban, és ezzel első Euroliga szereplése is) és a LaFortezza Bologna( vele EuroChallenge-t nyert 2009-ben) vezetőedzője.

Apropó Gentile, ma volt szerencsém látni a Benetton Treviso-Dinamo Moszkva EuroCup csoportmeccset, és azon túl hogy a moszkvai győzelme után hazai pályán végezte ki a Benetton a Moszkvát 102-69-es győzelmével, a meccs érdekessége számomra az volt, hogy a Treviso sztárjain (Kus, Nicevic, Neal) kívül 2 tinédzserének köszönhette a gálagyőzelmet, a 19 éves litván Donatas Motiejunas-nak( halljuk majd még a nevét, elképesztő tehetség a srác, nem véletlenül és joggal tartják az új Sabonis-nak a 213-as centerfiókát), és a mindössze 17 éves Alessandro Gentile-nek. Ugye nem kell mondanom, ő az itt már emlegetett Nando Gentile pici fia. Bár a pici erős túlzás annak tükrében hogy a kölyök 17 éves korára minden fizikai paraméterben felülmúlja édesapját, elég annyit mondanom hogy 195-ös termetéhez 105 kiló járul alig egy hónappal a 17. születésnapja után... és nem zsír...
A srác a kontinens 2. számú európai kupájában 20 perc könyékén játszik már meccsenként(ma közel 22 percet kapott az orosz válogatott klasszisokkal megtűzdelt Dinamo Moszkva ellen, és így dobott 16 pontot amivel a Treviso 2. legjobb pontszerzője volt) de a Serie A-ban is közel 10 perces az átlaga egy erős élcsapatban.
Tanulságos, ma a Benettonban pályára 10 játékos közül 4 született 1990 után, mindegyikük közel minimum egy negyednyi időt pályán töltött, és egyikük sem vallott szégyent, és nemcsak a kiütéses győzelem miatt. Ugye hogy lehet ezt fiatalokkal is?

A hozzászólás:
gejzagyerek Creative Commons License 2009-12-11 22:43:22 197
Ezúttal sajnos tökéletes "jósnak" bizonyultam. Nando Gentile-t a CSZKA Moszkva elleni hazai vereséget követően, ma este elküldte a Virtus Lottomatica Roma klubvezetése.
Utódjáról még nincs döntés, a vasárnap Teramo elleni bajnokin, az eddigi másodedző Gennaro Di Carlo fogja irányítani a kispadról a Roma-t, azt azonban biztosra vehetjük hogy nem ő marad a vezetőedző. Több lehetséges jelöltről suttognak olasz kosarasberkekben, de a 2 topfavorit, Attilio Caja és Jasmin Repesa. Mindkét "nagy öreg" vezette már a Roma-t. Caja 94 és 99 között a római klub történetének leghosszabb ideig regnáló trénere volt, a jelenleg is a horvát válogatott edzőjeként ténykedő Repesa pedig 2006 és 2008 között volt a Roma edzője.
Lényegesen kevesebb eséllyel, de felmerült még Zare Markovski( az egykori macedón szövetségi kapitány volt már a Virtus Bologna, az Olimpia Milano, és az Air Avellino mestere is több kevesebb sikerrel) és Oktay Mahmouti(az EP Istambul török sikeredzője 2007 és 2009 között a Benetton Treviso edzője volt)
Döntés várhatóan a jövő héten.

Az olasz kosaras "zuhanyhiradó" a játékoskeretben várható néhány cserérőll is suttog, bár ezek erősen az új tréner személyétől is függő változások,de például az amerikai center Andre Hutson távozásán kevesen lepődnének meg, miként azon sem, ha a posztjára az a Sharrod Ford(ex Phoenix Suns) érkezne, aki nemrég szakított az orosz Szentpétervár csapatával, és aki már töltött egy nagyon jó szezont a Serie A-ban a Virtus Bologna-val(EuroChallenge kupagyőzelem 2009-ben)
Előzmény:
gejzagyerek Creative Commons License 2009-12-02 23:54:12 181
Nem volt ez olyan vészes hiba, sőt, igazából még hibának sem tartanám annyira nem volt zavaró a szóismétlés.
Amúgy meg első blikkre, a forduló előtt még joggal tűnhetett a forduló egyik legnagyobb téttel bíró csoportrangadójának a meccs, a C csoport Maccabi mögötti jelképes ezüstérméért. A Roma hetek óta tartó siralmas formája(lassan az olasz bajnokságban is a kiesőzónába csúsznak), és a mai meccsen mutatott gyalázatos támadójátéka rontotta elsősorban a meccs színvonalát.
A rómaik valahogy a meccs előtti minimálcéljukra, hogy 12-nél kevesebbel kapjanak ki, visszaküzdötték magukat, de továbbra is csak keresik önmagukat. Nincs egy a Roma-hoz illő klasszis 1-sük(Jaaber nem igazán irányító, ahogy a Milano-tól igazolt fiatal tehetség a 202-es Vitali sem az igazán, az egyetlen klasszikus irányítójuk Giachetti pedig nem kezdőkategória egy európai élcsapatnál ) Tavaly náluk ezen a kritikus mezőnyposzton bevethető volt még Becirovic, és azóta már az NBA ben is parádésan bizonyító amerikai csodagyerek Brandon Jennings is( akinek az NBA-ban majdnem kétszer akkora a pontátlaga mint a Serie A-ban vagy az Euroligában...)
Érdekes hogy pont a játékoskorában az egyik legnagyszerűbb európai irányítónak számító Nando Gentile nem érzi és nem tudja kezelni ezt az "űrt". Talán neki kéne játszania? ;)
Gentile-t sajnálom, és tartok tőle meg vannak számlálva a napjai a Roma kispadján. Nemcsak azért sajnálom mert egy fiatal és szimpatikus edző, nemcsak azért mert játékoskorában is többször láttam játszani, hanem azért is, mert nagyon erős túlzással, ha nem is túl hosszan, de 12 éve személyesen is tudtam vele pár szót váltani, amikor a Stefanel Milano( mai AJ Milano) Budapesten játszott Saporta kupa csoportmeccset a Honvéd ellenében. Nando Gentile akkor a Milano játékosa volt, Pestre sérülten jött, de "civilben" itt volt, és készséges volt nemcsak az autogramkérésre, hanem pár jó szóra is.
Érdekes hogy akkor az egykori olasz válogatott Sambugaro mellett az a Srdjan Jovanovics helyettesítette Gentile-t, aki nálunk játszott Kecskeméten és Pécsett is.
Ráadásul akkor a fiatal szerb-görög sokat játszot, és nagyon jól mozgatta az akkor nem kis sztárokból álló Milano-t(többek közt a Milánóval tiszteletét tette nálunk az akkori legjobb görög kosárlabdázónak tartott Georgios Sigalas, vagy az az amerikai centerduó, amely egyik tagja az a Thurl Bailey volt, aki több mint 12 ezer pontot dobott az NBA-ben, másik tagját Warren Kidd-et pedig az egyik legjobb Európában játszó amerikai centernek tartották akkoriban).
Szóval a Roma-t össze kell kapni, és akkor még minden esélyük meglehet a csoport második helyére,és egy viszonylag előnyös "kalappozícióra" a Top 16-ban.

Holnap Barcelona-Fenerbahce élőben a Sportklubon. Félek az még tükörsimább meccs lesz, a Barca ma talán a legjobb formában lévő európai topcsapat.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!