|
|
 |
Törölt nick
2009-12-11 11:21:51
|
842
|
"Az x régies írású nevekben
Mexikói helyesírási archaizmus az x használata bizonyos nevekben és származékaikban a modern j helyett. A középkori spanyolban az x a magyar s – (IPA [ʃ] – hanghoz hasonló hangértékkel bírt, így például a dixo (ma: dijo) ’mondott’ vagy traxo (ma: trajo) ’hozott’ szavak kiejtése [ˈdiʃo], illetve [ˈtraʃo] volt. E régi hang fennmaradt a mexikói spanyolban (és még más amerikai spanyol területeken) azték az eredetű nevekben, mint például a Xola [ˈʃola] (fontos kivétel a Xochimilco, ahol az x sz-nek hangzik), valamint bizonyos nevek archaizáló kiejtésében, amelyek a régi helyesírási alakot őrzik (pl. Ximénez, Mexía).
A fentebb leírt hang a 16. században velarizálódott (ld. középspanyol hangeltolódás), így jött létre a mai hangértéke (IPA /x/, mint a magyar technika szóban), melyet a modern helyesírás a j vagy – e, i előtt – a g betűvel is jelöl. Mindamellett a régies x írásmód ma is örződik számos amerikai helységnévben, mint México, Oaxaca, Texas, illetve származékaiban (oaxaqueño, texano stb.), illetve néhány személynév amerikai spanyol változatában (Xavier, Ximena stb.). E szavak helyes kiejtése éppúgy /x/ hanggal történik, mintha j betűvel lennének írva, nem pedig [ks]-szel.[4]
México és Méjico
E földrjazi névnek a Spanyol Királyi Akadémia által ajánlott helyesírása México, helyes kiejtése „mechiko” [ˈmexiko] (nem pedig *[ˈmeksiko]), és ugyanez vonatkozik a származékaira is: mexicano, mexicanismo stb. (E látszólagos íráskép–hang-megfeleltetési eltérés okát lásd fentebb.) Spanyolországban rendszerinti írásmódjuk egészen a közelmúltig Méjico, mejicano stb. volt. Bár a j betűvel írt alakok is helyesek, az x-es alak ajánlott, lévén, hogy ezt használják magában az országban és többnyire egész Hispano-Amerikában.[5]"
http://hu.wikipedia.org/wiki/Mexikói_spanyol_nyelvjárás
|
|
 |
Törölt nick
2009-12-11 10:53:09
|
839
|
Lényegében mindezen jelenségek alapja a palatalizáció (jésülés) volt. Attól függetlenül, hogy ez később továbbfejlődött más hangokká, a folyamatok hajtója minden esetben palatalizáció, vagy a beszélők a minél egyszerűbb és a fonetikai környezethez illeszkedő ejtés érdekében elkezdték lágyítani a hangokat.
Az újlatin c/dz (> sz) általában a latin ce-, ci-, ti- (eredetileg [kje], [kji], [tji]) hangokból jött létre, az olaszban kettévált, mert a ce/ci-ből lett cse, csi, a ti-ből pedig c/dz, míg nyugaton mindháromból sz.
A zs már kicsit bonyolultabb, ez a latin ge/gi-ből származik, ami eredetileg [gje], [gji] volt, majd továbbfejlődött (gye/gyi/je/ji > dzse/dzsi > nyugaton zse/zsi).
A spanyolban eredetileg j- lett a ge/gi-ből, tehát az óspanyol zs > s más hangok folytatása, ami kizárólag a kasztíliai spanyol jellemző, méghozzá a vulgáris latin [lj]-ből származik, ami viszont szintén több hang összeolvadása:
-C'L-, -G'L-, LI-, LE- > [lj] > [jj] > [3] (zs) > [S] (s) > [ç] (hj) > [x] (ch).
Az óspanyol 's' pedig a latin -x-, -ss-, -ps- palatalizációjában származik:
-X- > [kjs] (kjsz) > [js] (jsz) > [jS] (js) > [S] (s), ami ez után követte a fentebbi változást: [S] > [ç] > [x].
Pl.
ÓCULU > *OCLU > *okljo > *okjo/*oljo > *ojjo > ozso > oso > ocho (ojo).
MELIORE > meljor > *mejjor > mezsor > mesor > mehjor > mechor (mejor).
EXEMPLU > ekjszemplu > *ejszemplu > *ejsemplo > *essemplo > *ehjemplo > echemplo (ejemplo).
CAPSA > *kajsza > *kajsa > *kassa > *kahja > kacha (caja).
Hogy hogyan lett 'jsz'-ből 's', ami lényegében az egészet elindította, erre az a válasz, hogy valószínűleg a latin [s] eleve egy palatalizált hang volt, tehát nem egészen úgy ejtették, mint a magyar 'sz'-t, hanem inkább úgy, mint a görögben, finnben. És ezt elég sok bizonyíték alátámasztja, az -X-, -PS- ugyanis az olaszban, portugálban, katalánban is 's' lett: LAXARE > ol. lasciare [laSSáre], port. és kat. deixar [dejSár].
Részletes leírást, megfelelő fonetikai jelekkel itt találsz:
http://hu.wikipedia.org/wiki/A_spanyol_nyelv_tortenete
|
|
A hozzászólás:
 |
Mihál
2009-12-10 23:18:18
|
838
|
A középkori spanyol ("óspanyol") c-dz-s-zs hangokról és ezek 16-17. századi átalakulásáról sok érdekeset tanultam tőled. Pl. megértettem, hogy Don Quijote az olaszban miért lett Don Quisciotte, meg hogy x helyett miért lett sok helyen j (apropó: Mexikónál is ez a helyzet? mesiko> mehiko?) Engem az érdekelne, hogy ezek a c-dz-s-zs hangok mikor és hogyan alakultak ki. Sejtéseim vannak, de biztos és pontos ismereteim nincsenek. Az általam elképzelt vulgáris latin kiejtésből, figyelembe véve az általam ismert olasz kiejtést, feltételezem, hogy a 6. század után ment tovább a hangok átalakulása a felsorolt hangok irányába, ami részben megfelel a francia fonetikához vezető átalakulási irányoknak. Tudsz erről konkrétabbat? |
|
Előzmény:
 |
Törölt nick
2009-12-09 09:40:45
|
813
|
1. A franciáról nem tudok nyilatkozni, de az angolnál én éppen azt figyeltem meg, hogy ahhoz képest, amennyire eltér a helyesírás a kiejtéstől, nem igazán láttam még helyesírási hibákat internetes szövegekben. Épp ez az elgondolkodtató, hogy a spanyol helyesírás szinte fonetikus, ennek ellenére a hibáik rendszeresek és a társadalom minden rétegére jellemzőek (az egyik kedvencem, amikor az "a ver" - 'lássuk csak' helyett "haber"-t írnak, ami egy főnévi igenév; innen látszik, hogy semmi nyelvi logikai érzékük nincs).
3. Az óspanyol helyesírás a következőképpen nézett ki:
ç / z = 'c' és 'dz' (a 'c' hangot következetesen mindenhol, e és i előtt is ç-vel írták, vagyis a c-t mint [k]-t csak a, o, u és msh. előtt használták).
-ss- / -s- = 'sz' és 'z' (magánhangzók között).
x / j = 's' és 'zs'
Ez a rendszer a 16—17. sz.-ban átalakult a következőképpen:
A) A zöngétlen/zöngés megkülönböztetés megszűnt a zöngétlen javára, ezért a ç-t a, o, u és msh. előtt, ill. a szó végén felválotta a z (mivel már ugyanazt a hangot jelölte), míg e, i előtt rögzült a már farkinca nélkül írt c (pl. creçer > crecer, fazer > hacer, razón > razón, fuerça > fuerza).
B) Ugyanígy nem volt már szükség a magánhangzók közötti 'sz/z' megkülönböztetésre, tehát az -ss- is -s- lett.
C) Az 's/zs' hang először palatalizálódott (kb. mint a német ich ch-ja), majd átalakult a mai torokhanggá, így ennek jelölésére a j rögzült (ill. e/i előtt a g is a tudós szavakban és az utólagos átvételekben; mivel eredetileg a latin ge/gi-ből a spanyolban y- lett: GYPSUM > yeso, PLAGIA > playa, vagy pedig hangsúlytalan szótagban szó elején eltűnt: GERMANUS > hermano, helyét egy néma h- jelzi)*; az x-et pedig megtartották az eredeti latin [ks] hang jelölésére a tudós szavakban.
Így a modern helyesírás rögzülése után átvett latin szavakat már a kiejtés szerint írták át.
4. A legmeglepőbb, hogy az eredetileg kecsua, ajmara nyelvű indiánok beszélik a legszebb spanyolt, megtartva azokat a hangokat, amelyek a nyelvterület legnagyobb részén már eltűntek, pl. a palatális 'l' (LL) és a 'j' (Y) közötti különbséget egyedül ezeken a területeken őrzik (Bolívia, Ecuador, Paraguay, Peru bizonyos részei) a legkonzervatívabb ó-kasztíliai nyelvjárásokon kívül.
5. A hispán világon én természetesen a spanyol nyelvterületet értettem, a galiciai portugál (és ugyanígy a katalán) nem spanyol, tehát külön szabályozásuk van. A galiciainak valóban kétféle helyesírása van, egy portugál helyesírást "utánzó", illetve egy fonetikusabb, amely a spanyolhoz áll közelebb.
6. Igen, a legtöbb esetben így van. Más kérdés, hogy iskolázottságtól függően össze-vissza írhatnak ám mindent, a legiskolázatlanabbaknál előfordul, hogy hallás alapján fittyet hányva a helyesírásra, mindent s-szel írnak, így lesz *aser (hacer), *conoser (conocer), *desir (decir), *plasa (plaza) etc. Ugyanennél a rétegnél előfordul az ellenkezője is: *deciar (desear), *centarce (sentarse) stb. És ugyanez az összes olyan betűnél/hangnál, amit csak össze lehet keverni, sokszor írásban nem is létező szavakat írnak le hallás alapján (pl. "a veces" 'ritkán' helyett *habeces).
*A szó eleji latin ge-/gi- (palatális) mássalhangzójának eltűnése valószínűleg azzal magyarázható, hogy összekeverett a nyílt e-ből származó ie kettőshangzóval, amely csak hangsúlyos szótagban fordulhat elő, hangsúlytalanban e vagy i áll helyette. Így valószínűleg furcsának érezték a GERMANU > [je]rmáno ejtését, így váltotta fel az hermano alak (vö. GELU > hielo, GÉNERU > yerno, és HERBA > hierba/yerba; a hie- vagy ye- ingadozás csupán helyesírási konvenció, bár az igényesebb beszélők meg szokták a kettőt különböztetni: a ye- erős j-vel hangzik, a hie- inkább félhangzó). |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|