Elég merész ezt így kimondani. A Világ nyelvei c. szaklexikon éppen azt említi az olasz szócikknél, hogy a helyesírása tele van következetlenséggel, példaként (ha jól emlékszem, mert fejből írom) olyanokat hoz mint pl. a -z- és a -zz-: mindkettőt hosszan ejtik az írásmódtól függetlenül, ráadásul nem derül ki belőle, mikor zöngés és mikor zöngétlen (vö. óspanyol ç és z, megvolt az egyértelmű megkülönböztetés); ugyanez az -s- esetében, amelynél szintén nem derül ki, hogy zöngés-e vagy zöngétlen (vö. az óspanyolban ez is következetes volt: zöngétlen -ss- és zöngés -s-); ezen felül pl. a "cie" és a "ce" (gie/ge) szótagok bizonyos esetekben azonosan ejtődnek, tehát nem tükrözi a helyesírás, hogy az i hangsúlyos és ejtendő-e vagy sem; ugyanez általánosítható az -ia, -ie, -io végződésekre, s mivel nem jelölik a hangsúlyos (hiátust képző) i-t ékezettel, ahogyan a spanyolban (día), nem következik az írásból, hogyan ejtendő a szó stb. Amit most felsoroltam, legalább annyi következetlenség, mint a spanyol helyesírásban.
Az egyetlen kivétel lenne, amivel az olasznak valószínűleg nincs sok gondja, hogy a h betűt csak egyetlen egy szónál — az "avere" bizonyos alakjainál (ho, hai, ha, hanno) — használják megkülönböztetés végett az "o" ('vagy'), "ai" ("a" elölj.+"i" tb.h.névelő összevonása), "a" (elölj.) és "anno" ('év') szavaktól.
Abból, hogy a helyesírás szabályozása az olaszban később történt, mint a spanyolban, szintén nem következik, hogy fonetikusabb lenne: a spanyolban is folyamatosan voltak reformok, és az írás nagyjából követte az ejtést is. |