Ha már szó volt a latin/spanyol helyesírásról, ékezetekről és reformokról, idézek a Spanyol Királyi Akadémia értelmező szótárának első, 1726-os kiadásából, amely az ékezetek használatát magyarázza:
"ACCENTO. Se llama tambien la nota, ò señál que se pone sobre algúna de las vocáles que tienen las palábras, para conocer su valór en el modo de pronunciarlas. Segun los Latinos son tres los accéntos, agúdo, grave, y circunfléxo. En Castellano el circunfléxo no tiene uso. El grave (que es la que baxa obliquamente de la izquierda à la derecha) solo le tiene en todo rigór sobre las quatro vocales à, è, ò, ù, quando una es voz separáda de otras. El agúdo (que baxa de la derecha à la izquierda) es el que tiene uso, y es con esta diferencia. Quando la pronunciación carga en la última vocal de la palábra, se pone sobre ella: como arnés, refrán, azúl, amó, perfíl. Quando la penúltima sylaba fuere larga en dicción de más de dos vocáles, y no le siguieren dos consonántes, se ha de poner el accénto agúdo sobre ella: como amádo, erguído, hermóso, agúdo, aguacéro, porque en las que tienen despues dos consonántes, como madrastra, enigma, no es necessario, y quando la sylaba penúltima fuere breve (como sucede en los esdruxulos), se pone sobre la antepenúltima: como en cántaro, pésame, pífano, tórtola, música."
"HANGSÚLY. Szintén így hívják azt a jegyet vagy jelet, melyet a szavak magánhangzóinak valamelyikére tesznek, hogy megismerjük a kiejtésük értékét és módját. A latinok szerint három ékezet van, éles, tompa és cirkumflex. A kasztíliaiban a cirkumflexnek nincs használata. A tompa (amelyik ferdén ereszkedik balról jobbra) szigorúan csak négy a magánhangzóra, à, è, ò, ù-ra van, amikor valamelyik különálló szó másoktól. Az éles (amelyik jobbról balra ereszkedik) az, amelynek van használata, és ezzel a különbséggel. Amikor a kiejtés a szó utolsó magánhangzóján súlyos, akkor őrá teszik: mint arnés, refrán, azúl, amó, perfíl. Amikor az utolsó előtti szótag hosszú lészen a több mint két magánhangzóból álló szóban, és nem követné őt két mássalhangzó, akkor ki kell tenni őrá az éles ékezetet: mint amádo, erguído, hermóso, agúdo, aguacéro, mert azokban, amelyeknek utána két mássalhangzójuk van, mint madrastra, enigma, nem szükséges, és amikor az utolsó előtti szótag rövid lészen (mint ahogy a harmadélesekben történik), az utolsó előttit megelőzőre teszik: mint cántaro, pésame, pífano, tórtola, música."
Nem kevésbé körülményes meghatározás, de röviden és tömören összefoglalva a lényegét:
1. A tompa ékezetet csak akkor használták, amikor az à, è, ò, ù önálló szó (à = elöljáró, è = 'és', ò, ù = 'vagy'). Az összes többi esetben éles ékezetet használtak.
2. Ékezettel jelölték a véghangsúlyos szavak magánhangzóját, a kettőnél több szótagú másodéles szavak hangsúlyos magánhangzóját nyílt szótagban, és a harmadéles szavak hangsúlyát mindig. |