|
|
 |
gejzagyerek
2009-12-02 23:54:12
|
181
|
Nem volt ez olyan vészes hiba, sőt, igazából még hibának sem tartanám annyira nem volt zavaró a szóismétlés. Amúgy meg első blikkre, a forduló előtt még joggal tűnhetett a forduló egyik legnagyobb téttel bíró csoportrangadójának a meccs, a C csoport Maccabi mögötti jelképes ezüstérméért. A Roma hetek óta tartó siralmas formája(lassan az olasz bajnokságban is a kiesőzónába csúsznak), és a mai meccsen mutatott gyalázatos támadójátéka rontotta elsősorban a meccs színvonalát. A rómaik valahogy a meccs előtti minimálcéljukra, hogy 12-nél kevesebbel kapjanak ki, visszaküzdötték magukat, de továbbra is csak keresik önmagukat. Nincs egy a Roma-hoz illő klasszis 1-sük(Jaaber nem igazán irányító, ahogy a Milano-tól igazolt fiatal tehetség a 202-es Vitali sem az igazán, az egyetlen klasszikus irányítójuk Giachetti pedig nem kezdőkategória egy európai élcsapatnál ) Tavaly náluk ezen a kritikus mezőnyposzton bevethető volt még Becirovic, és azóta már az NBA ben is parádésan bizonyító amerikai csodagyerek Brandon Jennings is( akinek az NBA-ban majdnem kétszer akkora a pontátlaga mint a Serie A-ban vagy az Euroligában...) Érdekes hogy pont a játékoskorában az egyik legnagyszerűbb európai irányítónak számító Nando Gentile nem érzi és nem tudja kezelni ezt az "űrt". Talán neki kéne játszania? ;) Gentile-t sajnálom, és tartok tőle meg vannak számlálva a napjai a Roma kispadján. Nemcsak azért sajnálom mert egy fiatal és szimpatikus edző, nemcsak azért mert játékoskorában is többször láttam játszani, hanem azért is, mert nagyon erős túlzással, ha nem is túl hosszan, de 12 éve személyesen is tudtam vele pár szót váltani, amikor a Stefanel Milano( mai AJ Milano) Budapesten játszott Saporta kupa csoportmeccset a Honvéd ellenében. Nando Gentile akkor a Milano játékosa volt, Pestre sérülten jött, de "civilben" itt volt, és készséges volt nemcsak az autogramkérésre, hanem pár jó szóra is. Érdekes hogy akkor az egykori olasz válogatott Sambugaro mellett az a Srdjan Jovanovics helyettesítette Gentile-t, aki nálunk játszott Kecskeméten és Pécsett is. Ráadásul akkor a fiatal szerb-görög sokat játszot, és nagyon jól mozgatta az akkor nem kis sztárokból álló Milano-t(többek közt a Milánóval tiszteletét tette nálunk az akkori legjobb görög kosárlabdázónak tartott Georgios Sigalas, vagy az az amerikai centerduó, amely egyik tagja az a Thurl Bailey volt, aki több mint 12 ezer pontot dobott az NBA-ben, másik tagját Warren Kidd-et pedig az egyik legjobb Európában játszó amerikai centernek tartották akkoriban). Szóval a Roma-t össze kell kapni, és akkor még minden esélyük meglehet a csoport második helyére,és egy viszonylag előnyös "kalappozícióra" a Top 16-ban.
Holnap Barcelona-Fenerbahce élőben a Sportklubon. Félek az még tükörsimább meccs lesz, a Barca ma talán a legjobb formában lévő európai topcsapat.
|
|
A hozzászólás:
 |
aril brikha
2009-12-02 22:55:49
|
180
|
na, csak SIKERÜLT ismét szóismétlésbe bonyolódnom. javított verzió következik: úgy látom, ma nem sikerült annyira jól a választás. persze, mindig nem jöhet össze nekik. :) |
|
Előzmény:
 |
aril brikha
2009-12-02 22:45:25
|
179
|
kösz. úgy látom, ma nem sikerült annyira jól a választás. persze, mindig nem sikerülhet nekik. :)
Olympiakos nagyon megszenvedett ma az Orleans otthonában. sokáig vezettek a franciák, de leginkább Halperin és Kleiza jóvoltából nem égtek meg a görögök.
Partizan pedig - máig kitartó - jókora lendületet vett az Olymiakos elleni győzelmével. viszonylag simán tudtak nyerni.
(fromsport.com-on elég jó - EuroleagueTV-től nyúlt - sztrímek vannak. ha neten kutakodtok, itt kezdjétek.) |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|