|
|
 |
Törölt nick
2009-11-16 22:35:42
|
19
|
# 89. humanda 2009. 11. 15. 22:12
Azé' Pappa Bear ez már alázás ! Ennek az embernek sikerült csak a mai napon x+1 hazugságát, ferdítését, csúsztatását, tévedését bizonyítanod, mi néhányan csak épphogy hozzá tudtunk adni ehhez. És ha valaki beleolvas világosan látja, hogy itt nem afféle szurkolói firkálgatások, irígységből adódó fikázások terjednek, hanem abszulut profi módon bizonyítása annak, hogy egy "szerző" manipulál, csúsztat, elfogultan vádol, miközben tárgyi tudása a nulla felé konvergál. Nagy voltál ma !!! # 90. w.kutya törp 2009. 11. 15. 22:17
Ezek szerint elég sz.r az emlékezeted Szöllősi, és úgy látszik mégsem lesz igazad. Ez lassan már tanulmányba illő, amit te művelsz. # 91. PappaBear 2009. 11. 15. 22:22
humanda, nem számít, ő jobban tudja.
Az a baj, hogy 2004-2007 között heti három alkalommal én is megfordultam Felcsúton a munkámból kifolyólag, így viszonylag jól ismerem a helyzetet, és a pálya adottságai azóta is változatlanok.
HALLOMÁSBÓL pedig arról is értesültem, hogy a tatabányai csapat is tervezte, hogy ott játszik - mikor a világítás hiánya miatt eltiltották saját pályájától - , aztán kiderült, hogy nem lehet, így maradt a BVSC "stadion" és plusz 50 km buszozás oda-vissza. De ez nem 100%-os infó. # 92. gyszollosi 2009. 11. 16. 9:31
PappaBear Bozóky-ügyben visszakoznom kell, most végre én is rákerestem, és eláég egyértelmű a helyzet :-))
De ez egy hozzászólásban (nem bejegyzésben!) vétett zárójeles megjegyzés volt. Ezzel együtt hibás, és őszinte elismerésem azért, hogy utána járt, és nem hagyta magát. Az emlékeimben tényleg teljesen máshogy élt, legalább tanultam valamit. Ez azért így gáz, mármint a hatalomhoz körömszakadtáig ragaszkodó Bozóky és a többi elnökségi tag szemszögéből. De itt egy link, ebben szerepel azutolsó elnökségi döntés az Eb-pályázatról 9 fővel, amiről még szóltam. Ezen a napon délután érkezett meg a két további lemondó nyilatkozat, de már az elnökségi után volt egy sajtótájékoztató, amin B. I. bejelentette, hogy ha megszűnik az elnökség mandátuma, akkor nem indul újra az elnöki posztért. Ezt vettem én lemondásnak, s csak ezután érkeztek meg a lemondó nyilatkozatok, amelyekről már napok óta beszéltek. Ehhez képest viszont az Eb-ről szóló búcsúdöntés még felelősségteljesnek is mondható, más kérdés, hogy bár talán jóhiszeműen tették, de rossz kezekbe adták a pályázatot. Bozóky-ügyben tehát még egyszer elnézést kérek. Nem azért kezdődik jövőre a stadionépítés, mert akkor lesz rá pénz, hanem mert akkor kerül sorra. Az idén kollégium-épületet és Orvosi központot adott át az Akadémia, meg tantermeket, új pályákat, tavaly szállodát vásárolt, tavalyelőtt gyakorló- és tesztpályarendszert épített. Jövőre lesz készen az új étterem, azután a stadion konferenciaközponttal. Szépen sorban. És az a stadion (bár nem lesz nagy a lelátó) mindenfajta mérkőzés rendezésére alkalmas lesz. # 93. Atesz799 2009. 11. 16. 9:45
Hehe, nem voltam gép előtt egy hétvégén keresztül és most sajnálnom kell. :) Szép volt srácok! Az a baj, hogy a kedves szerző a fentiek alapján írja a cikkeit, így nyilatkozik a sportról és ő a sportújságíró-szakember! Hozzáértés, szakmaiság minek az? Ez a probléma... # 94. humanda 2009. 11. 16. 10:13
" Rossz kézbe adták a pályázatot " Azt hiszem megint el van tévedve. gyárfás egy aljas gazember, de a pályázatba beleadott apait-anyait, megtett mindent amit csak tehetett. Szakértelméhez ebben a témában azért sem férhet készség, mert két úszópályázata célba ért, tudhat tehát valamit. Az EB pályázat két okból nem ért célba. Egyik, hogy a Blatter féle maffiát az orosz-ukrán éérdekcsoport megvette. Ez sajnos nem bizonyítható, így ezt csak a magánvéleményemnek tekintse, jelzem biztos vagyok benne. Olyan iszonyatos pénzek, üzleti érdekek forognak a labdarúgásban és az EB rendezésben amikhez lobbyzásban vékonyak vagyunk. De a döntő dolog az volt, hogy mi EB-t akartunk rendezni egy félig kész, egy felújítandó meg kettő csak tervben létező stadionnal, hiányzó autópályákkal több tízezer hiányzó szálláshellyel. Ehhez Gyárfásnak semmi köze. Én vettem a fáradtságot beleolvastam a pályázat kivonatába. Gyárfás is abból indult ki, hogy tudja, hogy nem igazán ideálisak a feltételek, éppen ezért is kéri az UEFA-t és a FIFA-t, hogy adjanak esélyt. Magyarországon lepusztult a futball, ugyanakkor nagy hagyományai vannak Puskást és az aranycsapatot adta a világnak, adjanak esélyt, hogy a rendezés segítségével valamelyest felzárkózzunk. Olyan könnyen jelenti ki, hogy rosz kézbe adták. Szakmailag világosítson már fel miért! Ismétlem szakmailag és ne a politikai ideológiával. nem mellesleg Gyárfás mellett emblematikus figura kampányolt még Mészöly Kálmán akiről igazán nem mondható el, hogy Orbánnal ellentétes oldalon áll.
|
|
A hozzászólás:
 |
Törölt nick
2009-11-16 22:35:03
|
18
|
# 82. gyszollosi 2009. 11. 15. 21:17
No, de PappaBear...
ELőször is: idemásol egy 2006 májusában elfogadott alapszabályt egy 2006 januári eseménnyel kapcsolatban, ráadásul a Helmeczyhez hasonlóan hiteles forrásnak számító szabolcsfoci.hu-ra hivatkozva (gyanús ez, lehet, hogy Ön Helmeczy doktor?...) És ezzel végre alátámasztja azt, amit eddig is mondtam. Tehát, Ön említette, hogy lemondtak heten. Heten, a tizenötből. Maradtak nyolcan. Az alapszabály szerint pedig akkor szűnik meg az elnökség mandátuma, ha a tagok felénél többen mondanak le. Ezért mondom, hogy az elnökség még mindig működő- és határozatképes volt, határozatot is hozott, majd Bozóky is lemondott, és így szűnt meg a testület mandátuma. Én még mindig emlékezetből dolgozom, de úgy látszik, mégiscsak igazam lesz... Felcsúton lehet NB I-es meccset játszani, ne tévedjen. Csak tévémeccset nem lehet. De ez a jövőre kezdődő stadionépítés előtti állapot, Telki meg most lett kész, iedén asszem. # 83. w.kutya törp 2009. 11. 15. 21:30
Szöllősi! Nem mondtam, hogy te írtad a 4 éves futamidőt, hanem én számoltam ki 48-as hsz-emben havi 60 milliós törlesztésnél. Nem világos? De ha csak 1,4 milliárd volt a hitel, akkor ehhez fele ennyi idő kellene, és akkor kevesebb kamatot is kellene visszafizetni. Nem? Ja, és ezek után ne te nézzél már hülyének, hogy azt hiszem, hogy nem kell kamatot fizetni. De te magad sem írtál kamatot. Te tényleg folyamatosan csinálsz hülyét magadból! # 84. PappaBear 2009. 11. 15. 21:33
Szöllősi megint figyelmetlen vagy. A belinkelt oldalon világosan ott van, hogy Horváth Cs. és Nemes lemondásával, már nyolcan hiányoztak. Valóban az első bejegyzésemben 7-et írtam, tévesen.
"Horváth Cs. Attila, a Győr-Moson-Sopron megyei szövetség vezetője, valamint Nemes Ferenc, a Fejér-megyei vezető egyaránt elküldi lemondó nyilatkozatát, így pedig a hét főre apadt elnökség működésképtelenné vált."
Helmeczyt meg életemben sem láttam.
Leírtam azt is, hogy a vonatkozó paragrafus 2006 januárjában is hatályos volt.
Szóval hámozd csak a lufit, tedd magad még nevetségesebbé. # 85. w.kutya törp 2009. 11. 15. 21:39
Miért pont jövőre kezdődik a stadion építése Felcsúton? Akkor lesz rá forrás? Nocsak... # 86. PappaBear 2009. 11. 15. 21:46
http://www.klikkbank.hu/sport/magyarfoci/20060104hivatalosan.html
Itt van Helmeczy nélkül is. # 87. PappaBear 2009. 11. 15. 22:07
http://www.cslsz.hu/szabalyzat/mlsz_alapszabaly_2003_05_30.pdf
Itt van az akkor hatályos alapszabály, 18. oldal a paragrafus tartalma ugyanaz, csak a száma nem 29, hanem 30.
És nem szabolcsi. # 88. humanda 2009. 11. 15. 22:08
Amikor a Felcsútból kivált a Puskás akadémia és nyilatkozták, hogy az utánpótlás nevelése a cél, hozzátették, hogy egyébként sem ruháznának be pályaépítésbe és a felcsúti pálya alkalmatlan az NB I-es meccsek lejátszására. Nem tették hozzá, de véletlenül tudom, hogy a pálya oldalvonalától nincs meg a közönségig az előírt távolság és nem is bővíthető egyszerűen közelebb van a lelátó betonja.
|
|
Előzmény:
 |
Törölt nick
2009-11-16 22:34:32
|
17
|
# 79. humanda 2009. 11. 15. 20:17
Hát Kedves "újságíró"úr ! Most már kénytelen vagyok idézőjelet tenni, mert egyre inkább érzem, igazából csak egy fizetett provokátor, egy pártagitátor, aki piti sérelmét lépten- nyomon idekeveri. Szóval: Sem Kisteleki sem Helmeczy nem a barátom, nekem ahhoz, hogy a magyar fociról írjak nincs szükségem sem barátra sem támogatóra. Helmeczy- bár nagyon nem kísértem figyelemmel az ügyet- soha nem akart másnak az autójába drogot tenni vagy teteni, őt felhívta egy provokátor és csőbe akarta húzni. Ez a Hír Tv anyaga, hogy Ön is értse: Helmeczy: Én leültem ezzel az emberrel, és elmondtam neki, hogy ha valóban van ilyen információja, és az megbízható, és tényleg lebukik a két újságíró, akkor azért még fizetne is a megbízóm. Arról is tájékoztattam a dílert, hogy amit csinál, az bűncselekmény, és ha az újságírók elmondják, hogy tőle kapták a kábítószert, akkor ő is bajba kerülhet" - mondta.
Helmeczy László megjegyezte: az első beszélgetés után - ami még a parlament tavaszi ülésszaka alatt volt - javaslatára megbízója haladéktalanul feljelentést tett a rendőrségen kábítószerrel visszaélés miatt, és a feljelentés tényét a dílerrel is közölte.
A rendőrség mindvégig nyomon követte a történéseket - jelezte Helmeczy László, hozzátéve: a rendőrség az ügyben tanúként már meg is hallgatta őt.
A hírműsorban közölt hangfelvétellel kapcsolatban elmondta: a beszélgetés során nem arról volt szó, hogy a kábítószerdíler csempésszen kábítószert az autókba, hanem arról, hogy pénzt kaphat, ha a kábítószer átadásának időpontot és helyét megjelöli, s ha az állítólag kábítószert fogyasztó újságírók lebuknak.
Az ügyvéd hangsúlyozta: Veres János titkárát hamis váddal és hatóság félrevezetésével próbálják megvádolni, de bizonyítékai vannak arra, hogy ezeket a bűncselekményeket mások valósították meg, amit egy rendőrségi vizsgálat derít majd ki.
Megjegyezte: a Hír TV-ben bejátszott felvételt nem hallotta, de ha személyiségi jogait sértő színben tüntetik fel benne, akkor megteszi a jogi lépéseket az ügyben.
A Hír TV-ben pénteken este a Célpont című műsorban elhangzott: június 2-án a Hír TV székháza előtt sor került az átadásra. A felvételen a műsorban "Mikiként" emlegetett férfi beszállt egy autóba, amely a közlés szerint Kisberk Szabolcsé volt, majd a helyszínre érkező rendőrök rajtaütésszerűen elkapták őt. A műsor közlése szerint a férfi ruházatából "a többi között egy csomag sütőpor, két csomag szalalkáli feliratú bontatlan papírtasak, átlátszó zacskók, DVD-lemezek és egy diktafon került el.
Ez alapján egyértelmű tény, hogy Helmeczyt igyekeztek csőbe húzni ez részben sikerült is, és semmiképpen nem igaz és nem bizonyítja semmi az Ön állítását, miszerint Helmeczy elrejtett volna bármit is bárki kocsijában. nem mellékesen ezt sem az ügyvédi kamara etikai vizsgálata sem bírósági ítélet nem támasztja alá. Bozóky abban a pillanatban nem volt tekinthető MLSZ elnöknek amint az elnökség létszáma limit alá apadt. Ez tény, és az is tény Ön azt írta: saját maga mondott le. Ki hazudik, ki csúsztat akkor? Nem mellesleg anno Helmeczy a Fidesz jelöltje volt Szabolcsban. Telkivel kapcsolatban! Az edzőtábor csak kis részben szolgálja az éppen meccsre készülő csapatok kényelmét sokkal nagyobb részben téli és nyári hosszabb edzőtáborokét. És nem ugyanaz amikor egy válogatott több napon keresztül készül egy meccsre, vagy a debrecen egy nappal a meccs előtt Bp-re érkezik és amúgy is a mérkőzés helyszínén edzi azt az egyet. Uram Ön vagy ennyire rosszindulatú vagy tényleg ennyire nincs képben. Úgyhogy a Szimának szánt övön aluli újabb ütése megint csak Önt minősíti. # 80. humanda 2009. 11. 15. 20:19
...miszerint Helmeczy nem elrejtett hanem elrejtetett ( így helyesen az előzőben ) # 81. PappaBear 2009. 11. 15. 21:04
Szöllősi, egyre mélyebbre kaparod magad a szarban.
Hazudsz, hazudsz, néha kicsit csúsztatsz is a változatosság kedvéért.
Nem Helmeczy nyilatkozata a lényeg, az, hogy ő mondja ki abban a cikkben amit az alapszabály tartalmaz az részletkérdés.
A kábítószert meg nem ő akarta a kocsiba rakni, 1 Barát Miklós nevű személy rakta be - ami sütőpor volt.
Itt az MLSZ alapszabálya, a vonatkozó pontok megegyeznek az akkor hatályossal.
Figyelmedbe ajánlom a 20. oldalon található 29.§ 5. bekezdésének (d) pontját, emiatt ért véget Bozóky elnöklése, és ez Helmeczytől független.
http://www.szabolcsfoci.hu/letolt/alapsz.pdf
A szponzorokról meg annyit, hogy több az MLSZ bevétele ebből a forrásból, mint Bozóky alatt bármikor, ráadásul ez tényleg a szövetség bevétele, nem visz el 30%-ot Pellady és másik 20%-ot Mátyás. A közvetítési pénzeket már leírtam, szintén több folyik be belőle és nem kap Matyi 400.000 eurót belőle.
A sportszövetségek gazdálkodása amúgy nyilvános, ha vennéd a fáradtságot személyesen megnézhetnéd, és ha valami nem frankó szerinted, akkor fordulj bizalommal az ügyészséghez, mint az MLSZ felett közvetlen felügyeletet gyakorló szervhez.
Telkit már humanda kifejtette, talán még annyit, hogy mint a neve is mutatja edzőközpont, nem pedig stadion. Mi a probléma vele, hogy nem ott játszottak, bepróbálkoztak, nem engedték,ennyi. A nagyságrendekkel komolyabb felcsúti akadémia center pályáján még NBI-es meccset sem lehet játszani, olyan gyenge a fényerő.
|
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|