|
|
 |
Törölt nick
2009-11-16 22:31:52
|
13
|
# 56. gyszollosi 2009. 11. 14. 22:34
Kérem, hazudozást nem emlegessünk itt. Ez az időzítés elképzelhető, de nem véletlenül emlékszem egyértelműen a történtekre, mert Kisteleki volt az, akinek a nyüzsgése miatt Bozóky és az elnöksége lemondott (nem váltották le, lemondott), s mindenképpen ezt követően vonult ki a MOL és az OTP. Vagyis, ha nincs a régi elnökség (és főként - gondolom - dr. Mezey György), akkor a pénz sincs. A lényeg tehát ugyanaz, hiszen bár az új elnökség próbálta visszahívni ezeket a szponzorokat, nem jöttek többé. A több százmilliós blabláról már akkor is tudni lehetett, hogy blöff, a rend, fegyelem, törvényesség elve mögött egészen más ötletek húzódtak meg. És ha valaki, én elég sokat támadtam a Bozóky-érát, főleg Matthaus miatt, és nem véletlenül hagytam ott azt az elnökséget már 2003 novemberében, még Lothar szerződtetése előtt, de Koeman sem szolgálta meg jobban azt a pénzt, mint egykor a kedves, jó Lothar, aki azért sokkal nagyobb arc volt (és nem mellékesen sokkal nagyobb játékos és név), mint Erwin. Szerintem. És ne legyünk tévdésben, az MLSZ-nek ma lényegesen több a tartozása, mint a váltáskor volt. Igaz persze, hogy az új éra fel tud mutatni egy 0 szavazatot érő Eb-pályázatot :-) (No, a régi is csak pár szavazattal volt jobb, de mégis :-)) # 57. humanda 2009. 11. 14. 22:53
Bozóky nem véletlenül mondott le, hanem mert egyrészt nem volt eredmény másrészt egyéb ügyek miatt is elég meleg volt a pite. Abban persze igaza van, hogy a pénzt oda adták inkább, ahol dr Mezey van. Hol is ? És még mindig nem válaszol: lenullázott az utánpótlás? # 58. gyszollosi 2009. 11. 14. 22:58
Lenullázott utánpótlásról speciel nem írtam, bár joggal írhattam volna (lásd pl. az Index idézett cikkét vagy Both József NS-interjúját), csak lenullázott korosztályról, de ezt már megválaszoltam valamelyik bejegyzésben. Ez a "meleg volt a pite", meg egyéb lózungok nem hangzanak jól, semmilyen törvénytelenséget nem bizonyítottak be azóta sem. Az meg, hogy nem volt eredmény? Azért elég szépen beköltözött az új garnitúra az ötven év albérlet-járás után Bozóky által megépíttetett székházba, amelyet azután fedezetnek használtak például a Telki-hazárdjátékhoz... És ha megbocsát, a Puskás Akadémia azért minden tekintetben más nagyságrend, mint a telki központ. # 59. humanda 2009. 11. 14. 23:28
ha lenullázott korosztályt írt az még nagyobb tévedés, ugyanis ez a korosztály hozta az utóbbi 25 év legnagyobb eredméyét. Másrészt az Ön által oly hevesen támadott Kovács Attilára sem bizonyítottak be semmit sem, a bíróság minden vádpontban felmentette, pedig ön éppen az ellene indított ( kimondom: politikai nyalás ) támadássorozatának köszönheti újságírói karrierjét. A Bozóky által megépített székház EU támogatással épült. A 22.34-es hozzászólása alapjában igaz, és megadja a választ. A szponzorok Bozóky lemondása és a kusza helyzet miatt vonultak ki. Tehát nem Kisteleki miatt, hiszen a kusza helyzetet nem ő idézte elő. Ha Bozókynál minden rendben lett volna ugyan miért mondott volna le? Ezek után nagy csúsztatás Öntől és a kollégáitól rendre azt írni, hogy Kisteleki verte szét a Bozsik programot. # 60. Dr. Boloni 2009. 11. 14. 23:56
humanda...
Bozoky sem angyal,de Kovacs az borzaszto volt.Kistelekiek meg sunyik.Szep papirba csomagolt nagy loasz. Igen bronzermesek lettunk a Vb-n.Es?Az olimpiara kijutottakkal mi lett?Eltuntek a sullyesztoben. Azt nem ertem,hogy ha valaki iszonyu nagy tehetseg,akkor nem 24 evesen kell majd a valogatottabn bemutatni,hanem akar 16-17-18 evesen.Krkics,Ballotelli,Messi,a mai belga golszerzo gyerek...hogy csak a mostani sztarokat mondjam.Koman ezelott 5 evvel is mar keimelkedo volt.Mar akkor latszott,hogy egy zseni.Tudom,hogy O nem akart valogatott lenni,de lehet azert,mert nem is nagyon gyoztek meg.Nemeth Krisztian szerintem messze nem olyan jo,mint Koman,de,ha egyesek szerint igen,akkor miert nem vittek fel a nagy valogatottba?
En nem tudom,hogy Torghelle hogyan csinalja,de ez kepes minden meccsen ooszebalhezni a biroval.Raul,Van Nistelrooy szerintem eletukben nem kaptak annyi sargat,mint Sanyika egy evadban-))Azert,mert agyonrugsz es lekonyokolsz mindenkit azt en nem neveznem harcossagnak..Inkabb vandalizmusnak...
|
|
A hozzászólás:
 |
Törölt nick
2009-11-16 22:31:21
|
12
|
# 49. w.kutya törp 2009. 11. 14. 21:31
PappaBear, megelőztél! Sajnos könnyű megetetni a csak NS-en szocializálódó népet, hiszen a Szöllősihez hasonló ferdítőgépeknek nem okoz semmiféle problémát a hazudozás. # 50. w.kutya törp 2009. 11. 14. 21:40
"A Bozsik Labdarúgó Akadémiát az elmúlt évben 550 millió forinttal támogató OTP Bank Rt. és MOL Rt. múlt kedden jelentette be, hogy "áttekintette a magyar labdarúgás jelenlegi állapotát, és hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy egyelőre nem támogatja az utánpótlás-nevelési programot, illetve nem vállal szerepet annak finanszírozásában". idézet az o.ri.gotól! Mit is jelent ez? Azt, hogy az MLSZ a Kistelekit megelőző években olyan állapotba került, mind strukturálisan mind anyagilag, hogy nem látta a két cég biztosítva azt, hogy a Bozsik-programra szánt összeg a helyére kerül. Ergo a pénzt majd a felhalmozott adósságok eltüntetésére fordítanák. Aztán Kistelekinek sikerült az adósságot eltüntetni enélkül a pénz nélkül is. De gondolom a válság miatt most a MOL és az OTP sem a magyar focit preferálja! # 51. kaffer 2009. 11. 14. 21:57
Sándor Gy. ugyan mikor győzte meg ezt a megélhetési balfék hollandot, hogy válogatott labdarúgó?????? Még az Ujpest szurkolók is azt mondták, hogy 30-ból 2-szer szokott jól játszani? # 52. Dr. Boloni 2009. 11. 14. 22:17
az apja-))) # 53. humanda 2009. 11. 14. 22:24
Akkor most ha jól látom w.kutya meg pappa.bear mindkét álítását cáfolta kapásból. No és szokása szerint szelektív, általában a kényes kérdésekre nem válaszol. Hogy is van a lenullázott utánpótlással? Mellesleg max a válogatott meccseket adták el a közvetítőknek előre, bár ha jól emlékszem azt a stiklit is Bozókiék csinálták, az NB I-re meg sikerült kialkudni jelentősebb összeget. És Lothar fizetése , az adózatlan átutalás? Nem mellesleg - igaz csak kívülről-megnéztem a Puskás akadémiát is. Hozzávetőlegesen Telki nagyságrend. ne vegye rossz néven, de biztos vagyok benne, hogy a támogatók nem pusztán önzetlenül a futball szeretete miatt, hanem egyéb érdekből pumpálják bele a tízmuilliókat. De ezzel mint szurkolónak semmi bajom, sőt örülök neki. Az én szívem csak azért vérzik, mert megy a széthúzás ebben is, és szítja a politika. Kisteleki nekem sem szimpatikus, de el kell ismerni sokkal jobban csinálja mint Bozóky. Több az üzleti vénája. Egyszer fognánk össze mi magyarok, egyszer élném meg, hogy legalább a sportban mondjuk a szintén futballbolond Bajnai és O.V teszem azt a focink érdekéért összefogna. # 54. sanya90 2009. 11. 14. 22:30
"10. w.kutya törp 2009. 11. 14. 13:55
Ez is egy rakás sz.ar lett!Egyszerűen már nem bírom gyomorral, ahogy köpködnek Koemanra ugyanazért, amiért a magyar edzőket hátba veregetik, csupán azért, mert Koeman nagyobb fizetést kap. Még szép, hogy nem jön el ötöd, hatod annyiért dolgozni, mint amennyit otthon, vagy máshol kapna. Az is nevetséges, hogy kritizálják azért, hogy nem látogatja az NBI-es meccseket! Most kint volt, vagy négyen. Mit látott? Lóf.szt! Meg pár huligánt."
w.kutya törp, azért "köpködnek" Koemanra, mert a semmiért kap förtelmes nagy fizetést..Egy bődületesen nagy visszalépés ez a magyar futballnak. Remélem a belga zakó után elküldik a búsba... # 55. sanya90 2009. 11. 14. 22:31
Amúgy miért van az, hogy az U21-es meccset csak a Sport 1 adja, a magyar felnőttcsapat szerencsétlenkedését pedig 2 tv is????
|
|
Előzmény:
 |
Törölt nick
2009-11-16 22:30:48
|
11
|
# 44. humanda 2009. 11. 14. 20:57
Kaffer ! Nem az volt a visszataszító ahogy a meccsről írt, hanem az, ahogyan indokolta a háttérrel meg ahogy sugallta a stáb alkalmatlanságát, és amikor fordult a kocka nem volt benne annyi, hogy bocs tévedtem, gratulálok, hanem szánalmas magyarázkodásba kezdett, volt ahol azt írta, hogy a továbbjutást is megjósolta. ( olvass bele az Európa pofozógépe c. topic hozzászólásaiba. ) # 45. gyszollosi 2009. 11. 14. 21:08
Kisteleki István miatt vonultak ki, ez ténykérdés, időben is követhető. A hatvanmilliót havonta vagy ezt megközelítő összeget valószínűleg sohasem fog kitermelni az edzőközpont, éppen ez itt az egyik baj. Csányi úr nem támogatója az Akadémiának, a jogdíjat pedig nem a tv-k fizetik, hanem a közvetítő cégek, amelyek évekre előre lekötik (a közöttük zajló csata volt az MLSZ-elnökváltás egyik fő oka, ha emlékszik). A főnökömet Felcsúton Mészáros Lőrincnek, az NS-nél Buzgó Józsefnek hívják, de Ön azt hiszem, másvalakire gondol. # 46. gyszollosi 2009. 11. 14. 21:09
Visszataszító? Hm... Újabb választékos jelző. # 47. PappaBear 2009. 11. 14. 21:12
Szöllősi ne hazudozz már megint!
Kistelekit 2006 február 28-án választották meg, a MOL és az OTP pedig február 17-én jelentette be, hogy kivonul a gyanús ügyek- és a kusza helyzet miatt. Magyarán azért, mert már akkor kezdtek sorra kiderülni Bozókyék csingás ügyei. Az nem szóbeszéd, hanem tény, hogy többszázmilliót kellett a jelenlegi MLSZ vezetésnek befizetni az APEH felé adóhiány, büntetés és késedelmi kamat formájában a Bozóky vezette csapat áldásos tevékenysége miatt. Azt áruld el Szöllő, egykori főnököd Bozóky miért kérte a bíróságon a Kisteleki elleni pere szüneteltetését? Emlékszel rá, keresetet adott be ellene, mert azt merte nyilatkozni, hogy azok a nagyszerű emberek többszázmilliós károkat okoztak. Bozóky bácsi meg pert kezdeményezett, mert amíg kétszázmillió alatt volt a bizonyítható károkozás, gondolta belekapaszkodik a "többszázmilliós" kitételbe. Hanem aztán mikor idén újabb majd' 170 milliót kellett befizetni az APEH-nek Matyi kreatívan Törökországba utalt fizetése miatt (ami "természetesen" ki volt vonva mindenféle adózás alól), akkor hirtelen felfüggesztette a pert, ami mint tudjuk ilyen esetekben szép csendben hivatalból megszüntetésre kerül egy idő után, a felperes egyéb rendelkezésének hiányában. Így elmarad a média hype.
Gyanítom a te pered is hasonló lesz a DVSC ellen, ha egyáltalán megszületett már az a keresetlevél... # 48. w.kutya törp 2009. 11. 14. 21:28
3 milliárd forintot (tegyük fel, hogy az egész központ hitelből épült, ami nem igazán életszerű, tehát valsz. kevesebb az az összeg) havi 60 milliós törlesztéssel (ami szerintem ökörség, szintén életszerűtlen) valamivel több, mint 4 év alatt lehet törleszteni. Ha pedig csak 4 év múlva kezdik el törleszteni, akkor valószínűleg azért, mert ennyi idő alatt termel meg annyit az edzőközpont, amivel el lehet kezdeni a törlesztést. Nem igazán bevett szokás 4 év alatt törleszteni egy hitelt még egy lakásnál sem pláne több száz milliós összegeknél. De nyilván ez az üzleti tervben illetve a cash flow-ban pontosan ki van számítva. De nyugodtan vissza lehet térni a Bozóky-féle MLSZ elnökökhöz és szövetségekhez és akkor fizethetünk szintén több száz milliókat Mattheushoz hasonló kóklereknek. Ja tényleg! Azokat az adósságokat nem a mostani MLSZ törlesztette, tüntette el?
|
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|