:) de azért a párommal már ketten vagyunk :)).
Nem huncutságról van szó. Szerintem tényleg úgy állnak a dolgok, hogy a mi (társadalmi) felelősségünk. Őszintére fordítva: meg tudom érteni azokat, akik nem várnak, habár most így visszatekintve, én nem bánom, hogy nem éltem promiszkuitásban. (Az meg persze megint egy teljesen új téma, hogy a monogámiától nem lesz feltétlenül jobb egy házasság - azért tenni kell, a kapcsolatot elmélyíteni, a szeyualitást is integrálni a kettős kapscolatba - téynleg egy életfeladat, de a promiszkuitás itt csak kavarni tud. Persze, van aki nem ezt az utat járja, és akkor már csak logikus, hogy - mivel megmarad egy felületes kapcsolati szinten - szükség van "extrákra: kipróbálni hármasban, swinger, stb. Az biztos, hogy az újdonság izgalma hatni fog - egy ideig. De ez egy teljesen új téma.) Ugyanakkor mondjuk jó lett volna már 18 éves korban házasodni, de legalább a 35 éves érzelmi, értelmi, stb. tapasztalatommal.
Azt már ugyanis tudósok megálapították mára, hogy a fizikai és a lelki érés közötti olló egyre nagyobbra nyílik. 13-14 évesen mára már a legtöbben fizikailag érettek a nemi kapcsolatra, pszihésen még nem feltétlenül. Arra pedig, hogy egy másik személyért felelősséget vállaljanak, meg sokkal később. |