|
|
 |
showtimes
2009-10-12 18:26:25
|
143
|
A mélységi tagolással nagyjából ugyan azt mondjuk. Annyi eltéréssel, hogy a hátsó védőövbe kellett volna telepíteni a hadseregközvetlen alakulatok nagy részét, akik az első áttörését követően a hátraérkező csapatokkal fel tudták volna fogni átmenetileg, vagy erősen lelassítani az orosz áttörés élét. Igazi, mozgó háborúra a Honvédség szállítóeszköz hiányában alkalmatlan volt, tehát azzal kellett főzni, ami volt... Valamivel több szállítóeszközt képes lett volna adni az ország, illetve a fronton lévő hatékonyabb felhasználásával (pl. javítókapacitás növelése, szakmunkás volt) a többletet a tüzérségnek kellett volna adni, mivel ez volt a záloga az érdemi védelemnek.
Amennyiben nem marad állásban a Don közelében a tüzérség nagy része, akkor sokkal hatékonyabb halogató harcot tudtak volna vívni a honvédek az ismert körülmények közt is. Az orosz pc.-ok nem azzal szórakoztak volna hol tudják letaposni a visszavonuló honvéd oszlopokat... a rendelkezésre álló páncélosokat már az urivi áttöréskor be kellett volna vetni ( érdemi eredmény feltétele, mint említettem +1 német pc. ho. átcsoportosítása lett volna ), Amennyiben időben betámadnak a Cramerék ( a K-val elírás volt, elnézést) még állásban lévő magyar tüzérség is támogatni tudta volna őket ( egyébként elvárható szinten dolgoztak az ütegek!). Ezzel késleltették és gyengítették is volna egyben a szovjet áttörést, valamint legalább valamivel több lüveget sikerült volna hátravonni. Aki időt nyer, életet nyer... raktárak kiürítése, sebesültek elszállítása... mint ez végeredményben a veszteséget csökkentette volna a mi oldalunkon.
|
|
A hozzászólás:
 |
here and now
2009-10-12 17:52:22
|
141
|
Annyiban volt hibás az elhelyezés rendszere, hogy vonalvédelemre álltak be, szétforgácsolva az erőt, ahelyett, hogy az urivi és a scsucsjei hídfőt mélyen, többlépcsős tagolással, páncéltörő tüzérséggel megerősítve elreteszelték volna. Erre számított az idelátogató Zsukov, le is tolta Moszkalenkót támadási terve miatt, s nem is engedte volna a megyar szakaszon az áttörést, ha ezt találja. Már leírtam ebben a topicban, hogy a sztálingrádi csata heteiben is 3-4 naponként jött ide hol Zsukov, hol Vasziljevszkij, annyira tartottak attól, hogy a vonalvédelem csupán csel.
A végső meggyőződést aztán az adta, amikor január 12-én mindössze 5 megerősített zászlóalj harcfelderítésével indult meg a támadás az urivi hídfőben, s ez a viszonylag csekély erő úgy hatolt előre, mint kés a vajban. Annyira másra számítottak, hogy az általános támadást a 40. hadsereg arcvonalán az urivi hídfőben csak 14-ére tervezték. A harcfelderítés váratlan nagy sikere miatt kért engedélyt Moszkalenko, hogy a harcfelderítést kiszélesítse, és 13-án a hadsereg teljes erejével átmehessen általános támadásba.
A Kramer csoportot északi irányban, az Uriv felől előretörő orosz páncélosok ellen bevetették, de szinte legázolták őket az orosz harckocsik.
A még használható páncélos magasabbegységeket délre irányították hetekkel előbb a németek, hogy von Manstein felmentse Sztálingrádnál a 6. hadsereget és a 4. páncélos hadsereg bekerített felét.
Biztos, hogy áldozatokkal járt volna a haderő bent tartása. De más távlatokat hozott volna. A németek mindenütt jelen voltak, de mindenütt folyamatos harcérintkezésben lekötve ellenségeiktől. Kétlem, hogy a szerb frontot meg merték volna gyengíteni egy büntetőhadjárat kedvéért.
Ragyogó gondolatod ez a téli átképzés. Valóban rengeteg ember megmenekülhetett volna.
|
|
Előzmény:
 |
showtimes
2009-10-12 16:45:28
|
137
|
Alapvetően nem volt hibás a csapatok csoportosítása, mert hol törtek át az oroszok? A két hídfőnél, északon, ahol frontális támadással próbálkoztak a folyón át visszaverték őket, s nem is tudtak teret nyerni.
A fő probléma nem ez volt, hanem az állásrendszer nem volt mélységben megfelelően tagolt, továbbá a tüzérség nem rendelkezett megfelelő vonóerővel. Ezért miután elment mellettük az orosz áttörés lőttek, aztán nem volt kire... állásban ragadtak. A Kramer féle páncélosokat túl későn vetették harcba az oroszok ellen, akkor kellett volna, mikor kitörtek a hídfőből. A nehézfegyverzet nélkül maradt visszavonuló honvédséget meg legázolták az orosz páncélosok. Amennyiben legalább a Luftwaffe képes lett volna érdemi segítségre igen meg lehetett volna ritkítani a soraikat...
A felszerelés visszatartásának problémájával egyet értek, azzal viszont nem, hogy döntően ezért fagytak meg. Ez részigazság, valójában döntően azért fagytak meg, mivel hiányos kiképzést kaptak, nem tudták télen nagy hidegben, hófúvásban hogyan lehet túlélni (pl. hófal építés a szeles oldalon, stb, ez a hadvezetőség hibája, "kedvenc vesszőparipám" már ősszel kérni kellett volna 30 finn kiképző őrmestert téli átképzésre...
Megjegyzés az A-hoz, a németeknek 43-ban nem okozott volna problémát a magyarok eltaposása, egyrészt jelentős számú csapatuk volt a Balkánon, másrészt tartalékok még akadtak a birodalomban, + románok és szlovákok önként és dalolva rohantak volna le minket (románoknak végig 2 hadserege állomásozott Dél-Erdélyben). |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|