Keresés

Pontosan így van. A II. Világháborúban a németek a honi hadsereg - tábori hadsereg rendszerében oldották meg a Wehrmacht utánpótlását. Földrajzilag és      közigazgatásilag meghatározott terület volt a tábori hadsereg hazai bázisa, ahol a tábori hadsereg hazai szervezete - ez volt a honi hadsereg - folyamatosan dolgozott a tábori hadsereg ellátásán, a feltöltésre szánt személyi állomány kiképzésén. A Waffen SS ellátási, feltöltési rendszere annyiban volt más, hogy nem földrajzilag meghatározott területhez, hanem az elitképzés és az elitellátás rendszeréhez kötődött. A frontharcos pártkatonaság átlagon felüli harcértékét minden módon fent akarták tartani, hogy "bizonyítsák" a náci eszme erejét.

A Wehrmacht katonák a háború legelején utálták az SS katonákat és szégyellték azok magatartását. Franciaországban pédául az SS legénység az összes út menti feszületet alantas módon meggyalázta, s ez a Wehrmacht katonákban undort és felháborodást keltett. Később örültek az arcvonalon közelükben lévő SS magasabbegységeknek, azok nagy harcértéke miatt (létszámban, kiképzettségben, ellátásban és fegyverzetben jóval felülmúlták az azonos hadszervezeti nevű Wehrmacht egységeket és magasabbegységeket). A háború utolsó harmadában megint gyűlölték őket, mert tudták, hogy az SS-csapatokat olyan erejű csapás fogja érni, amely a közelükben lévő Wehrmacht-alakulatokat is megsemmisíti.

Igaz, kétezredes könnyűhadosztályokból álló hadtestek alkották a II. Hadsereget (+ egy páncélos hadosztály), de az összlétszám igen magas volt, 200 ezer körüli. Ha levonjuk a kb. 40 ezer főre becsült munkaszolgálatos alakulatok létszámát, és csak a harcoló csapatok létszámát vesszük, akkor is nagyon magas a létszám. A hadosztály- hadtest- és hadseregközvetlen alakulatok aránya 60% körüli volt a szervezetszerű állományhoz képest. Tekintettel a fronthelyzetre, ez indokolt lett volna, ha egyenletes és magas harcértékkel rendelkező csapatok alkotják. Mélyebben tanulmányozva a kérdést, s még azt az általános zavarodottságot is belekalkulálva, amely a maga módján a vezérkart éppúgy jellemezte, mint a hadseregparancsnokságot, egyáltalán nem lehet kizárni azt a motivációt, hogy a magyar politikai vezetés bizonyos tömegektől akart megszabadulni. Elég arra gondolni, hogy a farsangi hangulatban bálozó politikai és katonai vezetésben még hangulatromlást sem okozott a katasztrófa híre.

A Waffen SS hadosztályai pontosan addig voltak hatékonyak, amíg a szovjet felderítés és harcászat el nem jutott a megfelelő taktikai válasz kialakításáig. Innentől az SS hadosztályokra, hadtestekre olyan csapásmérő erőt koncentráltak, amely megsemmisítő volt. Ha egy adott arcvonal szakaszon az ott lévő SS magasabbegységeket szétzúzták, az egész arcvonal szakasz összeomlott. Az egyes SS hadosztályokat az oroszok a háború folyamán négyszer-ötször gyakorlatilag kiirtották, de a német hadvezetés újra és újra feltöltötte ezeket a csak nevükben megmaradt hadosztályokat, hogy verhetetlennek mutassák őket. Kicsit kínos lett volna közölni pl., hogy az "Adolf Hitler", vagy a "Reich", vagy a "Totenkopf" SS páncéloshadosztály megszűnt létezni...

Többen felteszik a jogos kérdést: "mi volt az alternatíva?".

A történelem folyamán többször jól bevált passzív rezisztencia. A magyar haderő megőrzése és megtartása a határokon belűl, az őrült világhódító téveszmékhez csatlakozás megtagadása. Ezesetben is lett volna veszteség, de kétlem, hogy nagyobb, mint ami bekövetkezett, s a dolgok kimenetele egész más esélyeket hordozott volna a jövő szempontjából.