Keresés

Komolyan gondoltam, a következő okok miatt:

1. Kizárt volt a 340 ezres szövetséges haderő megütközése a 200 ezres honvédhaderővel egy gigászi "megiddói" csatában (Ar-Mageddon). A létszám-arányokat divatos emlegetni, de ez a logika a kor hadászati-harcászati viszonyai között alkalmazhatatlan. Pár évvel később volt a krími háború, aminek a kimenetele lehetetlen lett volna, ha a létszám- vagy fegyverzeti arányok mindent eldöntöttek volna. Mert bizony győzött a háborúban a 80-90 ezres expedíciós angol-francia-török sereg a másfél milliós orosz haderő fölött. A létszám, vagy a fegyverzet jelentőségét messze meghaladó más tényezők döntöttek.

2. A kor viszonyai között csak akkor jött létre igazi csata, ha mindkét fél akarta. A csapatok, a tüzérség mozgása, a helyszín minél előnyösebb elfoglalása, a közép és a szárnyak kialakítása, a tartalékok elhelyezése, a muníció biztonságba helyezése úgy, hogy a megfelelő pillanatban rendelkezésre álljon, stb. sok időt vett igénybe, s az a fél, amelyik nem akart csatába bocsátkozni, egyszerűen odébb állt. Még meglepetés esetén, amikor a felderítés nem volt a helyzet magaslatán, akkor sem volt szükségszerű a megsemmisítő vereség. Minden lehetőség megvolt arra, hogy a 2-3 csoportba koncentrált (csoportonként 3-4 hadtest) honvéd haderő hónapokon át kitérjen a döntő ütközetek elől a Kárpát-medence térségeiben.

3. I. Miklós őszre orosz-német háborút várt, s a fősereget mindenáron vissza akarta vonni legkésőbb szeptember vége-október elejére lengyel területre. Ha tehát néhány hónap eltelik, megváltozik a helyzet.

Minden nagyhatalom sürgette a cárt és a császárt a "magyarok megbékítése" érdekében, s nem egy ilyen tartalmú levelet írt a cár is a császárnak.

4. Elég volt Klapka kitörése a komáromi várból augusztus elején, s Győr elfoglalásával felfejlődése nyugati irányban, az udvar csomagolt, s a bécsi írnokok tucatjai kezdtek el dolgozni a békekötés és a megegyezés dokumentumain. Aztán jött Görgey kapitulációjának híre...

Stb. stb.

Az igazság az, hogy nem az orosz beavatkozás döntötte el a szabadságharc sorsát.  

és nem az orosz beavatkozás vezetett a bukáshoz.

Ugye ezt nem gondoltad komolyan. 1849 augusztusában 170 ezer osztrákkal 170 ezer magyar katona állt szemben, erre jöttek az oroszok 200 ezres sereggel...

Az etnikai kérdés volt a döntő véleményem szerint. A szabadságharc politikai-eszmei (Táncsics Mihály, Teleki László) és katonai (soknemzetiségű haderő)konföderalizmusát a gyakorlati politika (Kossuth) a nemzeti öncélúság oltárán feláldozta, s meggyőződésem, hogy ez, és nem az orosz beavatkozás vezetett a bukáshoz. Mikorra ezt Kossuth megértette, már a Kiegyezés felé gyalogolt a hazai politika, ami aztán egyenesen lábbal tiprása lett a "közös szabadság" honvédsereget szervező és leírhatatlan hősiességet termő eszméjének. Gondoljatok a csehek kezdeményezésére, hogy "harmadik nemzet"-ként csatlakozzanak, s ennek nyomán Kossuth és Andrássy vitájára. Mert bizony, szégyenletes, hogy elsősorban a magyarok léptek fel a csehek csatlakozása ellen. Kossuth ekkor figyelmeztetett, hogy nem a pánszlávizmustól, hanem a környező népek gyűlöletétől kell félni. Vagy később a memorandum per, amikor a románok, lévén, hogy többen voltak már Erdélyben, mint a többi három nemzet együttvéve (magyarok, székelyek, szászok), képviseletet kértek az erdélyi országgyűlésben, s ezt a magyarok megtagadták, majd a császárhoz forduló román vezetőket perbe fogták és börtönbüntetésre ítélték (igaz, rövid időtartamú büntetésekre, de ezek jelképes hatása szörnyű volt.)

És így tovább.

A Monarchia magától hullott szét, nem kellett ahhoz külső erő. Elég volt a világháborús vereség, a gyűlölt monarchia megszűnt létezni. Sőt még a Monarchia ősellensége, a francia politika játszhatta a nagylelkű igazságosztó szerepét, amikor a román hadsereget visszaparancsolta.