Ide vezet, ha a napi "reálpolitikának" nincs morális tartalma - iszonyú árat kell fizetni. Valóban minden más lett volna, ha megtagadjuk az együttműködést a náci Németországgal.
Már I. István szövetségben állt a Kijevi Rusz-szal. Imre herceget a szövetséges orosz csapatokra bízta (nem a németekre!).
Változó volt aztán a viszony, de rátámadni az oroszokra, bármilyen nagy konc reményében, valóságos őrültség volt. Két év előnyért (bécsi döntések), kaptunk száz év átkot (vagy ki tudja, hány évnyit!).
A hazai és kinti hadvezetést az orosz tábornokok által hihetetlennek minősített zavarodottság jellemezte.
Miután Moszkalenko, a II. Magyar Hadsereggel szembenálló 40. Szovjet Hadsereg parancsnoka beterjesztette támadó haditervét a II. Magyar Hadsereg ellen, Zsukov meglátogatta, s csúnyán letolta, mondván, hogy itt a földrajzi helyzet miatt nem lehet áttörni. Erre Moszkalenko kihívta Zsukovot az arcvonalra. Zsukov nem akart hinni a szemének, egész nap az arcvonal közeléből figyelte a magyar csapatok elhelyezését, különösen a hídfők vonalában, majd engedélyt adott a támadás előkészítésére. Annyira féltek valami cseltől, hogy ez után hol Zsukov, hol Vasziljevszkij vezérkari főnök, 3-4 naponként jöttek megszemlélni a magyar csapatok elhelyezkedését, - pedig már nagyban folyt a sztálingrádi ellentámadás előkészítése, majd maga az ellentámadás. Még a 40. Hadsereg támadásának megindítása előtti napokban, 43 január elején is nyugtalankodtak, nehogy valami hadicsel áldozatává váljon a támadás.
A lényeg: a két hídfőt (Uriv és Scsucsje) zároló, sűrű, mélyen lépcsőzött védelem helyett gyenge, szakadozott vonalvédelmet foglaltak el a magyar csapatok a Don partján, ahol egyébként a part a másik partnál 20-50 méterrel magasabb szinten van. Ez azt jelentette, hogy a két hídfőből indított találkozóirányú, bekerítő támadásnak semmilyen igazi akadálya nem volt a magyar csapatok elhelyezkedése miatt.
|
