|
|
 |
Törölt nick
2009-09-28 15:02:55
|
96
|
Corrigendum. ezeket a dolgokat nem Orhan, hanem a dinasztialapító Oszmán Gázi cselekedte.
Leírják a krónikák, hogy az írástudatlan szultán amellett, hogy kiváló hadvezér, kíváló szervező és ügyes politikus is volt.
Létrehozta a vezír intézményét. Akkor még nem nagyvezír, csak sima vezír, mivel akkoriban még csak egy vezír volt a szultán mellett.
Leírják azt is, hogy a népével, az alattvalókkal szemben bőkezű és igazságos volt:
bárki bemehetett hozzá a panaszával, a szegényeknek minden harmadik napon ingyenes ebédet főzetett, az elesett katonák özvegyeinek rendszeres támogatást juttatott.
Írva vafgyon azt is, hogy zsoldjába fogadta a Ny-Anatóliában céltalanul kóborló, rabló görög és örmény katonákat, akik néhány év után aztán családostul áttértek az iszlám hitre.
Eredményesen csökkentette azokat a feszültségeket, amik a korábbi időszakban a nomád állattartó türk törzsek és a görög és örmény nyelvű keresztény városi lakosság között felgyülemlettek.
|
|
 |
odovaker
2009-09-23 09:19:32
|
93
|
Azt olvastam egy anyagba, hogy a mai anatóliai törökség etnogenezise döntően a 14. századba, azon belül is elsősorban Orhan szultán uralkodása idejére tehető."
Mit szól a 22-es hozzászólás akadémiai ihletésű térképéhez? |
|
 |
alienfromspace
2009-09-20 01:51:15
|
89
|
Egy dolog biztos, az eredeti türkök pogány pásztornép volt, a szeldzsukok és az oszmanlik is. Hitbuzgó muzulmánok később sem lettek, az iszlám hitet csak eszközül haszálták a hatalom megszerzésére.
Valójában viszont az történt, hogy ez a hatalom szinte az ölükbe hullott. Mind a bizánci mind a muzulmán területek lakossága mély értékválságba került, súlyosan erkölcstelenné és cselekvőképtelenné vált. A városokban kisstílű összeesküvők, méregkeverők, szélhámosok és szajháik gyakorolták a hatalmat, a gazdagok pedig véget nem érő lakomákban és orgiákban tobzódtak - a muzulmánok is.
Lényegében ugyanaz a helyzet volt, mint pár száz évvel korábban nyugaton, amikor a npvándorláskori barbárok ragadták magukhoz a hatalmat. Itt is zsoldosként vagy rabszolgaként - pl. a mamelukok - kerültek a türkök a urbánus területekre és rájöttek arra ha összetartanak képesek megszerezni a hatalmat. És ugyanúgy megszerezték mint például a frankok Galliában.
|
|
 |
Törölt nick
2009-09-18 22:22:31
|
87
|
Továbbá nemcsak görögök és örmények éltek Anatóliában a türk invázió kezdetekor, hanem délkeleten kurdok, ill. csekély számban arabok, az északkeleti partvidéken pedig a kartvéli nyelvcsaládba tartozó népek, lázok és mingreliek.
Bár itt van némi vita úgy hallom, a török és a grúz történészek között, mert a törökök úgy vélik, hogy a lázok az oszmán időszakban költöztek be ÉK-Anatóliába, míg mások szerint tkp. őslakók, akiknek sikerült megőrizniük önálló nyelvüket és identitásukat mind a hellenizáció, mind a turkizáció időszakában.
Ez utóbbi nézet szerint az antik forrásokban emlegetett ÉK-Anatóliai kaska/gasga törzsek kartvéli nyelvűek lennének, az ő leszármazottaik lennének a mingreliek és lázok.
Szóval nem tudom.
Nektek mi a véleményetek? |
|
A hozzászólás:
 |
Törölt nick
2009-09-18 13:46:00
|
86
|
Sziasztok!
Nem tudom, hogy itt nem OFF-e, de szerintem annyira azért nem:
Azt olvastam egy anyagba, hogy a mai anatóliai törökség etnogenezise döntően a 14. századba, azon belül is elsősorban Orhan szultán uralkodása idejére tehető.
Ez a szultán ugyanis ügyes valláspolitikával elérte, hogy az akkor még zömében keleti keresztény, görög és örmény nyelvű anatóliai városlakók és parasztság önként tömegével tértek át az iszlámra, ami egyúttal a török nyelv elsajáítását is maga után vonta.
A turkizáció és az iszlamizáció Anatóliában tehát kéz- a kézben járt.
Mit tudtok erről? |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|