Kedves Malaczky!
Nem lenne ellenemre, ha megírnád, hol vannak lerögzítve a standard magyar beszéd szabályai, már csak azért is, hogy talán ideje lenne elkezdenünk megtanulni. Sajnos, a nyelvművelők alapvető korlátai közül nehéz kilépni: nincsenek szabályok, csak szabályosságok, standardról beszélni felelőtlenség. Csak többsági használati szokásokról lehet beszélni.
Megjegyzem, különösen a beszéd esetében nagyon káros a norma követelése. A magam részéről az őző beszédet nem tartom alacsonyabb rendűnek az ezőnél, sőt, jól emlékszem egy solti származású kollégám szavait, akik szerint, ha a török nem szállja meg Közép-Magyarországot, akkor a magyar irodalmi nyelv nem lenne ező, mert a Bibliát nem Észak-Borsodban, hanem a Duna-Tisza közén adták volna ki.
Más részről a norma, a standard állandóságot feltételez és igyekszik létrehozni, a nyelv ehhez képest folyton és szükségszerűen változik. Ez különösen így van a beszéd esetében, amely ráadásul sokkal könnyebben változik, mint az írott nyelv. Minden változás eltérés a normától, melyek közül egyesek megrögzülnek, mások nem, de annak eldöntésére, hogy közülük melyik a helyes és melyik a helytelen, nemigen hívatott senki.
Hozzátenném még azt, hogy a beszélt nyelv normájáról már azéret sem érdemes beszélni, mert maga a beszélt nyelv nincs kellően kutatva. A konkrét példa a névelő hangsúlyára vonatkozott, azaz egy akusztikai vonatkozásra. A magyar nyelvben általános tendencia, hogy a névelő hangsúlytalan. Ugyanakkor az élő beszéd kiegészítő kifejezési eszköze az artikuláció változtatása, így lehetnekn indokolt esetek, amikor a névelő hangsúlyt kap. Ha valaki azt mondja (túlzás nélkül), hogy "Ruttkai Éva nem egy színésznő, ő a szinésznő", a névelő indokoltan kap hangsúlyt.
Szóval, műveljetek csak nyugodtan, de ne nevezzétek nyelvinek a tevékenységet. |