|
|
A hozzászólás:
 |
Epstein dr.
2009-07-14 10:12:43
|
7
|
Egy, a IV. században élt Euszébiosz egyházatyának tulajdonított szövegben olvashatjuk, Manethónra és Apollodóroszra hivatkozva: "az első években feltűnt a Vörös tengerben, épp ott a Babiloniak területének közepén egy félelmetes szörny, melynek neve Oan volt, és – amint Apollodórosz tudósit róla – teste olyan, mint a halé, és a halfeje alatt egy másik fej is csatlakozott hozzá. Farkánál emberi lábak voltak, és képmását pedig rajzok őrzik. És erről a szörnyről mondja [Apollodórosz], hogy egész nap emberekkel érintkezett, és semmilyen ételt nem vesz magához, és az embereket megtanítja az írás tudományára és a művészetek változatos eljárásaira, a város- és templomalapításra. A törvénykezést, valamint a határok és felosztások feltételeit is megtanította. A gabona és a termés aratását is megmutatta. És egyáltalán mindent, ami a világ társadalmi életében mindig is végbemegy, átadja az embereknek, és ez idő óta senki más nem talált fel újabb dolgokat. És napnyugtával Oan, a szörny ismét alámerül a tengerben, s az éjszaka folyamán álomra hajtja a fejét, úgyhogy bizonyára kettős életet él. Később is jelentek meg ehhez a szörnyhöz hasonlóak, melyekről, a Királyok könyve is említést tesz. És Oanról azt mondják, ő írta mindezt a teremtésről és az államszervezetről, s kölcsönadta az embereknek a beszéd és a művészet készségét." |
|
Előzmény:
 |
Epstein dr.
2009-07-14 10:06:11
|
6
|
Csányi írásának ismeretében mit szólsz a különféle ókori mítoszokhoz, amelyek arról szólnak, hogy a civilizáció megteremtői a tengerből emelkedtek ki? Itt van például a sumír Uanna (görögösen Oannész) története Bérósszosz tolmácsolásában:
"Oannész egész teste halra emlékeztetett, és halfeje alatt egy emberi feje is volt, ezen kívül a halfarkához csatlakozó lába is volt. A hangja és a nyelve artikulált és emberi volt, és az egyik képviselőjét a mai napig megőrizték. Ennek a lénynek az volt a szokása, hogy amikor a nap lenyugodott, ismét a tengerbe vetette magát, és egész éjjel a mélyben tartózkodott. Oannész a civilizáció terjesztője volt. Nappal embereket tanított, ilyenkor nem vett ételt magához. Az embereket bevezette a betűvetés művészetébe és a tudományokkal való mindenféle jártasságokba. Megtanította őket, templomokat építeni, házakat építeni. Elmagyarázta nekik a geometria tudományát, és házakat is épített. Megismertette velük a növények magvait, és megmutatta, hogyan gyűjtsék be annak gyümölcseit. Mindenfélére megtanította őket, hogy szelídítsen szokásaikon, és emberivé tegye az emberiséget. Tanításai olyan mindenhatóak voltak, hogy azokon nem volt semmi, amin javitani lehetett volna. Azóta sem tettek hozzá semmit, és nem is vettek el belőle."
|
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|