Keresés

Részletes keresés

barka Creative Commons License 2009-07-09 12:03:42 647

"Nem szándékom, hogy az egész lehetséges eseménysort visszamenőlegesen modellezzem, legföképpen azért nem, mert nem ismerem elég mélyen ezt a humanista-manierista korszakot és mozgalmait - bár tanultam róla."

 

Azaz, nem tudsz válaszolni a kérdésemre, ami érthető is, hiszen nehezen hihető és a logikus gondolkozással is ellentétes a humanista „kitalációs” elmélet.

Elolvastam az általad megadott linket és most már tudom honnan fúj a humanizmus szele... :)

 

A tanulmány szerzője Horváth Iván, aki egyébként irodalomtudós, a reneszánsz kor kutatója és nagy ismerője, stb.,  tehát nem éppen szakember a kérdésben, lelkes híve a fentebb említett elméletnek és ezek szerint természetesen te is...

 

Azért rendes dolog Horváth Ivántól, hogy a tanulmányában felteszi a következő kérdést: "De vajon csakugyan régebbi-e a rovásírás, mint a Halotti beszéd?” És tudtunkra adja, hogy: A hozzáértők túlnyomó többsége szerint a válasz igen.”

 

Ennek ellenére HI megprópálja bebizonyítani, hogy ez nem így van. Mivel a rovásszövegek a humanizmus korában kerültek elő, ennél korábbiak nem léteznek, tehát nyilvánvaló, hogy ezt csak humanista gondolkodók találhatták ki.

Hát ez szerintem eléggé gyengécske érvelés, mivel HI-nek nem feltételezésekben kéne bocsátkoznia, hanem azt kellene bebizonyítania, hogy az írásrendszert tényleg ők (a magyar humanisták) találták ki. Az ugyanis semmiképpen sem perdöntő bizonyíték, hogy csak azért, mert az ő korukban kerültek elő a rovásírásos leletek, ők is találták ki ezeket. Ez csak arra bizonyíték, hogy ezek az emberek kezdtek el először komolyabban foglalkozni a saját népük múltjával, kulturális hagyományaival és tudatosan keresték, kutatták a régi dolgokat.

 

HI azt is feltételezi, hogy Kézai Simon (XIII szd.), aki ugye említést tesz a "régi" magyarok rovásírás használatáról, erről csak más történelmi forrásokból tudott. Ez milyen bizonyítási eljárás?! Honna tudja HI olyan biztosan, hogy Kézainak nem lehettek személyes tapasztalatai? Szóval elnézést, de én műkedvelőként nem tudom az efféle bizonyítási eljárásokat elfogadni.

 

Aztán írja:

 

„A rovásírás már jelöli azokat a fonémákat, amelyek az ősmagyar korban még nem alakultak ki, vagy nem terjedtek el. Ilyen a gy, ny, ty és a zs. Nincs külön graféma viszont a gy ősmagyar előzményére (dzs).”

 

Ez megint csak feltételezés. Honnan tudja HI. hogy ezek a hangok nem voltak meg pl. a honfoglalás korában a magyar nyelvben.

Nem vagyok nyelvész, de ott van a megyer, a nyék, a gyula, vagy a Halotti Beszédből a gyümölcs szavunk, amit a latin abc-vel nem tudtak tökéletesen lejegyezni és lett belőle gimilc vagy gimils. Ezek mindenképpen azt bizonyítják, hogy a honfoglalás korában már megvolt a kifogásolt hangok egy része...

 

A dzs hangunkra, mért kellett volna a rovásírásban egy külön jel? Hiszen van a d-re és van a zs-re is külön-külön, amelyek egymásmellé írásával kifejezhetjük a dzs hangot. A latin ábécénkkel ma is ezt tesszük. Sőt, a dz hangunkkal is hasonlóan járunk el...

 

Ugyanazzal az írásjellel jelölte az i és a j fonémát, ugyanazzal az u~ú-t és a v-t.

 

Ezt nem egészen értem. Az említett hangokra a rovásírásnak külön jelei vannak...

 

A k fonéma jelölésére viszont – miként a 16. századi magyar nyomtatványokban a c és a k betű – két írásjele volt (Molnár 1963, 282–325). Használt a latin betűs írásokban szokásos összeszövéseket (ligatúrákat).

  

Hát ez is nagyon fura érv. A k hangra pl. a türk rovásírásnak is két jele van és itt is használatosak a ligatúrák. Netán is a „latin” hatásról lenne szó?... :)  

 

Összegezve: annak bizonyítása, hogy a székely-magyar rovásírás megalkotása humanisták ötlete lenne, eléggé gyenge lábakon áll...

 

A hozzászólás:
Állományjavító Creative Commons License 2009-07-08 11:46:38 633

"Ez mind rendben van, de azt próbáld már megmagyarázni logikusan, hogy mi volt az a mágikus erő, amivel ezek a humanisták, miután megalkották a rovás abc-jüket a szabályaikkal együtt, rá tudták venni az írásért amúgy nem nagyon lelkesedő népet, hogy kedjenek el ezekkel a jelekkel írni. No nem meséket és balladákat, de mégis egy-két szavas mondatokat, varázsigéket, neveket, stb"

 

Nem szándékom, hogy az egész lehetséges eseménysort visszamenőlegesen modellezzem, legföképpen azért nem, mert nem ismerem elég mélyen ezt a humanista-manierista korszakot és mozgalmait - bár tanultam róla. Az tudható, hogy misztikus konfabulálás, a rejtélyek és rejtjelezések kutatása és készítése, titkod társaságok titkos motívumrendszerének aprólékos kidolgozása nagyon jellemző a korra. Érdemes itt megvizsgálni Telegdy János és Baranyai Decsi János egyértelműen humanista indíttatású népszerűsítő tevékenységét, másfelől pedig Szenci Molnár Albert ezirányú vallomását, melyben tudósított ugyan arról , hogy sokak szerint létezhetett ilyen írás, de ő sohasme látott egyet sem, de még olyat se, aki látta volna őket - 1609-ben.

 

Azt lenne érdemes megvizsgálni, hogy valójában honnan és milyen szellemi közegből kerülnek elő olyan teljes vagy hosszabb rovásírásos anyagok, amelyek szemben látszanak állni azzal a ténnyel, hogy korábbról még eshetőlegesen magyar megfejtésű olyan szövegek sem állnak rendlkezésre, amelyek egy-két sornál vagy jelnél hosszabbak lennének.

 

Meg azzal, hogy - amint azt az ide bemásolt szöveg nagyon meggyőzően megmutatja - az összes, többtízezer  feltárt sír összes olyan mellékletanyagában, amely más kultúrák tanúsága alapján íráshodozó lehett volna (amuletek stb.), lényegében egy-két vitatott megfejtésű vagy megfejtetlen anyagon kívül semmi nincsen.

 

És mindenkelőtt, akiket valóban érdekel ez az izgalmas kérdés, és - teljesen érthetően és dícséretesen - nemzeti kultúrájuk korai századainak és valóságos viszonyainak feltárását szorgalmazzák, a tudományosság és a komolyság minimumát megköveteljék azoktól, akiknek hitelt hajladóak adni, és a levakart, elégetett, nemlétező piramisokban vagy nemlétező többezer kilométeres dél-amerikai barlangrendszerek elrejtett aranytábláin olvasott rovásírások konfabulátorait és szélhámosait igyekezzenek távol tartani maguktól.

 

Végezetül egy álláspont, egy híres habsburgtól (http://irodalom.elte.hu/villanyspenot/index.php/0800:_A_sz%C3%A9kely_rov%C3%A1s%C3%ADr%C3%A1s_%C3%A9s_a_latin-magyar_%C3%A1b%C3%A9c%C3%A9 ) melyet megfontolandónak és tovább vizsgálandónak tartok (a vele szembeni ősrovásíráspárti téziseket, melyek valamiféle zseniális, időket megsejtő, később keletkező hangzók helyét előre megjelölő Mengyelejev-táblázatot vélnek látni a rovásírásábécében, nem szeretném komolyan venni)

 

....a székely rovásírás legkorábbi, feltétlenül hiteles, közvetlenül keltezhető emlékei a 16. századból, közvetetten keltezhető emlékei a 15. század végéről származnak, vagyis nyelvtörténeti szempontból az ómagyar és még inkább a középmagyar kor jellegzetességeit várhatjuk el tőle.

 

Magyar nyelvtörténeti szempontból ez a keltezés kifogástalan eredményt ad.

A rovásírás már jelöli azokat a fonémákat, amelyek az ősmagyar korban még nem alakultak ki, vagy nem terjedtek el. Ilyen a gy, ny, ty és a zs. Nincs külön graféma viszont a gy ősmagyar előzményére (dzs). A magánhangzó-jelölést ugyanúgy egy-egy jellel oldja meg, mint a 15. századi mellékjeles, úgynevezett „huszita” helyesírás óta napjainkig szokás, nem pedig analitikusan, miként a korábbi „kancelláriai” rendszer tette.

A székely rovásírás megalkotója jártas volt a korszak latin betűs magyar helyesírásában. Ugyanazzal az írásjellel jelölte az i és a j fonémát, ugyanazzal az u~ú-t és a v-t. A k fonéma jelölésére viszont – miként a 16. századi magyar nyomtatványokban a c és a k betű – két írásjele volt (Molnár 1963, 282–325). Használt a latin betűs írásokban szokásos összeszövéseket (ligatúrákat).

 

Ez az eljárás gyakori volt a karoling kor latinjában (Püspöki Nagy 1977, 310―312), sőt általában a középkorban (Róna-Tas 1996, 338). Elvétve még ma is előfordul: ilyen az æ vagy a ß. A székely rovásírás betű-összeszövési eljárását Püspöki Nagy Péter pontosan azonosította a főleg nevek és címek írásában alkalmazott latin nagyligatúrával, amelynek virágkora a 11–13. század volt (Püspöki Nagy 1977, 309), de a reneszánsz névligatúrák sem ritkák.

 

 

A latin betűs írásban való jártasságát leplezni próbálta. Ha két, egyszerű rajzolatú betűkből álló, többé-kevésbé fonémajelölő ábécét összehasonlítunk, akár még véletlenül is lelhetünk közöttük funkcionális hasonlóságokat (ilyenkor hasonló alakú betűk hasonló fonémákat jelölnek). Találtak ilyen párhuzamokat a székely rovásírás és az ótörök rovásírás, a glagolita betűk, továbbá Aethicus Ister ábécéje között – viszont a székely rovásírás és a latin betűk között egyetlenegy megfelelést sem mutattak ki. Ez persze teljességgel elfogadhatatlan lenne, ha a székely rovásírás csakugyan sok száz évig, egészen 15–16. századi újrafelfedezéséig a latin betűs írás mellett, azzal kölcsönhatásban létezett volna.

 

 

Szembeötlő viszont a két héber párhuzam: a jobbról balra haladó betűvetési irány, továbbá a magánhangzók gyakori elhagyása (a magyarban ez persze csak nagyon korlátozottan lehetséges). E kirívó, de felszíni hebraizmus kiválóan beleillik a 16. századi magyar nyelvtudomány törekvéseiről alkotott képünkbe.

 

 

A székely rovásírás mind eme jellegzetesséegei a rendszert egyidősnek mutatják a legkorábbi, kétségbevonhatatlan hitelességű emlékek korával, nem alapozzák meg viszont az ősmagyar korból, netán még régebbről való eredeztetést.

Előzmény:
barka Creative Commons License 2009-07-07 21:43:11 611

"Ez vitán felül így van, egészen komoly emberek foglalkoztak effélével, egyebek között sosem létezett népek történelmének megírásával, írásrendszerek, mitológiák kiötlésével, mintegy visszamenőleges létrehozásával."

 

Ez mind rendben van, de azt próbáld már megmagyarázni logikusan, hogy mi volt az a mágikus erő, amivel ezek a humanisták, miután megalkották a rovás abc-jüket a szabályaikkal együtt, rá tudták venni az írásért amúgy nem nagyon lelkesedő népet, hogy kedjenek el ezekkel a jelekkel írni. No nem meséket és balladákat, de mégis egy-két szavas mondatokat, varázsigéket, neveket, stb. Különösen érdekes ez annak fényében – egyik olvtársnak ezt már megjegyeztem -, hogy a latin írás már évszázadok óta ismert volt, a jelei is egyszerűbbek voltak, de a népet valahogy nem vonzotta a megtanulása. Az "új", lényegesen bonyolultabb rovásjelek viszont azonnal megragadták a képzeletét és elkezdett velük írni. Ki érti ezt?...

 

"Ami a Marsigli-botot illeti, azt se látta sose senki, hanem egy humanista polihisztor "másolta le" valahonnan, már amit erről ír."

 

Ő biztosan látta, méghozzá Erdélyben, mert különben nem tudta volna lemásolni. Az ugyanis nehezen hihető, hogy Marsigli megtanult volna tökéletesen magyarul, direkt azért, hogy a magyaroknak egy rovásírásos botnaptárt szerkesszen az összes ligatúrás, hangzóugratásos és egyéb szabályaival, amelyen a magyar egyházi ünnepek és az összes szentek nevei szerepelnek.

 

"Nem vonva feltétlenül kétségbe, hogy valóban lemásolhatott valamit, annak a valaminek a datálása teljesen bizonytalan..."

 

Nem "valamit", hanem egy létező botnaptárt másolt le Marsigli. Kicsit utána néztem, abban igazad van, hogy a naptár kora megállapításában különbözőek a vélemények. Sebestyén Gyula pl. Árpád-korinak tartotta, Forrai Sándor az 1300-as évekre teszi a korát, Német Gyula az 1400-as évekre.

Ezek különböző kormeghatározások, de egyet mindenképpen igazolnak: a magyar rovásírás semmiképpen sem valamiféle "humanista huncutság" alkotása, hanem egy, a nép körében fennmaradt írás, amit egyébként nem véletlen, hogy a humanisták "fedeztek" fel, hiszen ezek az emberek kezdtek el komolyabban fogalkozni Európa szerte a népek történelmével és kulturális hagyományaival...

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!