|
|
|
|
 |
Kiss G. Eszter
2009-06-12 10:45:44
|
113
|
Orbannak ez az alazat?! Az erdekes az, hogy a Jobbiknak szava se ezen orbani duma ellen.
Orbán: A Jobbik az ellenfelünk és a titkosszolgálat támogatja a "szélsőségeseket" 2009/05/28 - 16:30
A "jobboldal" vezető szerepében tetszelegni próbáló Orbán azt mondta: az európai politikatörténetben nem példa nélküli, ha a baloldal az ellenfél gyengítése érdekében hozott létre szélsőjobboldali szervezeteket. "A kormányváltás utáni vizsgálataink ezért nemcsak a gazdasági visszaélésekre, hanem a titkosszolgálatok szerepére és az ilyesfajta politikai szélhámoskodásokra is kiterjednek majd" - jelentette ki az interjúban.
Orbán tehát ismét az ügynök kártyával próbálja a nemzeti szervezetek és a Jobbik ellen fordítani az embereket.
Az Orbán interjúból tehát világosan kiviláglik, hogy bizony a Fidesz vezetője fél a nemzeti radikálisoktól, hiszen ismét az ügynökkártya felemlegetésével próbálja az emberekben elültetni a kételkedés morzsáit. A Jobbik pedig már kézzel fogható ellenfelének látszik számukra, ami a közvélemény kutatásokból is jól megfigyelhető. Ezentúl tehát meg kell szoknunk, hogy a Fidesz nem az MSZP-vel és az SZDSZ-el fogja riogatni a magyarságot, hanem a Jobbikkal a Gárdával, a HVIM-el és az összes többi igazi nemzeti szervezettel.
(Index nyomán Szent Korona Rádió) |
|
 |
sul
2009-06-11 15:18:15
|
45
|
"Akkor 2002-ben nem is hisztiztek,
Nem. Ha te tudsz hisztiről, add meg a forrást!
nem követelték a szavazatok ujra számlálását,
Nem. Budaházyék követeltek, amit Deutsch egyenesen elítélt a Fidesz nevében.
nem derítették ki a D209 ügynök dossziét"
Nem. Ma sem lehet tudni, honnan az információ, mint ahogy az őszödi kiszivárogtatót sem ismerjük. |
|
 |
Commander Pepe
2009-06-11 15:01:51
|
22
|
"Aztán az öszödi beszéd napvilágra kerülésével szintén alázattal hergelték a tömegeket reggeltől estig szajkózva azt a néhány szerencsétlen mondatot, elhallgatva a valódi mondanivalóját, lényegét. "
A lényege miatt mennek a szoclibek a levesbe a következő választáson.
Mellesleg a vasárnapi sajtótájékoztatót nézve nem úgy vettem észre, hogy a szocik képesek lennének emelt fővel veszíteni. Összehordtak mindenféle faszságot, magyarázva a bizonyítványt. Még egyedül a szadesznél volt korrekt Fodor, de azt az eredményt tényleg nem lehet magyarázni. |
|
 |
MayItBe
2009-06-11 14:57:21
|
18
|
...alázat ...?
Ez az egyik olyan fogalom, amit a drága, Örökös Miniszterelnök Úrral nem ismertetett meg a kedves papa és mama a kissé amúgy is rövidre nyúló nevelési folyamat során ... (van több is, egyébként! :-) |
|
 |
Priluki
2009-06-11 14:44:21
|
15
|
Ezt már az Újságíróklub eljátszotta a zATV-ben.:-))) "Én is alázattal irtam ezeket a sorokat a demokráciát féltve!" Gondolom, akkor is ezt tetted, mikor 2006 szocis eseményei lerántották a leplet a demokrácia elárulásáról. |
|
 |
Törölt nick
2009-06-11 14:42:14
|
11
|
"Aztán az öszödi beszéd napvilágra kerülésével szintén alázattal hergelték a tömegeket reggeltől estig szajkózva azt a néhány szerencsétlen mondatot, elhallgatva a valódi mondanivalóját, lényegét."
Nocsak! Mesélj, mi volt a lényege? |
|
 |
Psycho Dad
2009-06-11 14:33:16
|
6
|
| joci: mindenkinek joga hülyének lenni, de te visszaélsz a lehetőséggel! :)) |
|
 |
volver 940
2009-06-11 14:32:25
|
5
|
Ez a politika.
Adok kapok,és elviselek.
Ki a fene gondolta hogy itt majd minden marcipán? |
|
 |
Tafkó Birgut
2009-06-11 14:27:05
|
1
|
Emlékszel a 72 órás ultimátumra a vekkerekkel? Mintha tebnap lett volna. A régi szép idők...
:-) |
|
A hozzászólás:
 |
joci0504
2009-06-11 14:24:40
|
-
|
| A eu választások után Orbán Viktor azt nyilatkozta, hogy alázattal fogadták a győzelmet mint korábban a vereségeket! Akkor 2002-ben nem is hisztiztek, nem követelték a szavazatok ujra számlálását, nem derítették ki a D209 ügynök dossziét hátha az Szdsz kihátrál Medgyesy Péter mögül. Aztán ott a 2006-os választás.. Még nagyobb hiszti...Szintén alázattal üzente Viktor, hogy megindulunk a kormány ellen, érezte a puskapor szagát a levegőben. Aztán az öszödi beszéd napvilágra kerülésével szintén alázattal hergelték a tömegeket reggeltől estig szajkózva azt a néhány szerencsétlen mondatot, elhallgatva a valódi mondanivalóját, lényegét. Szintén teljes alázattal kezdeményezték a szociális népszavazást 2008-ban amelyben a fidesz győzött és Magyarország vesztett! Én is alázattal irtam ezeket a sorokat a demokráciát féltve! |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|