Kaptam egy olyan kritikát, hogy:
"... olyan szó nincs, hogy státusz. Státus a helyes alak."
Mélyen elgondolkoztatott a dolog. Manapság automatikusan írok "sz"-es alakot, nem elmélkedem a helyesírásáról, tehát ez forma már beleívódott a nyelvhasználatomba.
Viszont, ahogy most visszaemlékezem, régebben én is a "státus" alakot használtam.
Körülnéztem az Interneten és érdekes dolgok derültek ki.
Egy fickó a "státusz" mellett tör lándzsát:
"StátuS vagy státuSZ? Hol a nyelvtörvény?
Tahókkal teli a magyar közélet.
Magyarságukról ódákat tudnak zengedezni, bezzeg a nyelv ápolásával már nem foglalkoznak.
Egy jogi fogalmat akarnak tudatosan, vagy épp tudatlanságból a magyar közéletben meghonosítani.
Ez "státustörvény" néven ismeretes.
Itt most nem a törvényről magáról, hanem az elnevezéséről kívánok vitát nyitni.
Itt van például az Index: az ő híranyagukban rendre "státusztörvény"-ként szerepel az adott törvény. Ez ugyanis a grammatikailag helyes formula."
Persze, ha valaki ilyen vehemensen letahóz másokat, az már gyanút kelt, hogy nincs is igaza.
S valóban, a nyelvművelők épp ellenkezőleg vélekednek, a "státusz"-t tartják kerülendőnek:
"De térjünk vissza a státus — státusz szavunkhoz. A magyarban 1572-tôl kimutatható státus szó jelentései: 1. állapot, helyzet, 2. testület (pl. katolikus státus), 3. egy hivatal személyi állománya. A státusszimbólum: az egyén társadalmi rangjának, helyzetének valamely tárgyban, tulajdonban testetöltô jelképe. A státustörvény: egy etnikai népcsoport helyzetét kedvezményekkel segítô törvény. "Az állapotot, fizetett állást, régen államot jelentô latin szónak — írja a Nyelvmûvelô Kézikönyv — általánosan elterjedt és ma egyedül helyes magyar alakja státus." Egy idôben kezdett divatossá válni — különösen ’állás, alkalmazotti állomány szerinti hely’ jelentésben — a státusz alak; ezt ma megint sokan használják. A státusz forma azonban se nem magyar, se nem latin, hanem felemás hangzású. Semmiképpen sem ajánlott.
Murádin László"
Így vélekedik A Magyar Szó-ban egy újságolvasó is:
"EGY MAGYAR ÚJSÁGOLVASÓ (Név és cím a szerkesztőségben). - A fenti - csak a mi védékünkön ismert - szólás jutott eszembe, amikor lapunk január 5-7-i számában a Hétvége V. oldalán ezt olvastam egy cikk alcímében: „Összesen huszonhárom, ebből a tartományban hat község nyerte el a városi státuszt.” Ugyanis a státusz (amely a cikk szövegében még háromszor előfordul) olyan „fele voda, fele víz”. Van tudniillik egy latin szó, status (olv. sztátusz), amely 1. állás, megállás... 2. társadalmi állás, osztályhelyzet, rang; minőség, helyzet, körülmény, állapot (Györkösy) jelentéssel bír. A magyar ezt a statust átvette mint idegen szót, s a következő jelentéseket tulajdonítja neki: 1. állapot, helyzet, 2. a kinevezett alkalmazottak, munkatársak állománya, létszáma, 3. állás, álláshely, 4. (rég) állam (Bakos). S ezt a szót ugyanúgy írjuk, mint a latinban, tehát státus, ám így is ejtjük, sz nélkül a végén. Nemcsak az Idegen szavak és kifejezések szótára írja így, hanem a Magyar helyesírási szótár is (466. o.). Hogy a státusz helytelen, azt megállapítja a Nyelvművelő kézikönyv és a Nyelvművelő kéziszótár is. "
Mások megengedőbbek:
"Anyanyelvünk
Státus - státusz
Bartha János
Latinból átvett jövevényszavaink és neveink egy részében ingadozik nyelvérzékünk a középkori latinság magyarországi változatából hagyományozódott -us szóvég a klasszikus latin kiejtés szerinti -usz szóvég közt.
...
A köznévi használat már néhány közszóban is döntött valamelyik alakváltozat javára; ilyenkor a másiknak sajátos stílusértéke van. A régibb, gyakran használt jövevényszavakban nagyrészt az -us végzôdés általános, az újabbakban, különösen a személynévi eredetûekben és az úgynevezett mûveltségszókban inkább az - usz végzôdés. Az ide tartozó fontosabb szavak a következôk:
anapesztus - anapesztusz ... aspektus - aszpektusz ... cerberus - Cerberus ..."
A két mérvadó helyesírási szógyűjtemény eltér e tekintetben, a Magyar helyesírási szótár (MHSz.) kizárólag a "státus"-t javasolja, míg az Osiris-féle Helyesírás (OH.) mindkettőt elfogadja:
"Státustörvény = kedvezménytörvény. E szó kapcsán feltétlen meg kell említeni a státus szó ejtésének a kettősségét. A Nyelvművel kéziszótár (1996: 505) a következőképpen fogalmaz: „Az újabb keletű, fölösen latinoskodó, keverék hangulatú státusz változatot kerüljük!” Az osirises Helyesírás című könyvben viszont mindkét alakváltozatot megtalálhatjuk: státus ~ státusz."
A Wikipédia szerkesztői között eszmecsere folyt a helyes szóhasználatról:
"Megnéztem a Magyar Nemzeti Szövegtárat (187,6 millió szavas korpusz):
* státus: 763 db (+ státusa: 536 db) * státusz: 248 db (+ státusza: 97 db)
...
Ha tehát a szövegtípusra is figyelemmel kívánunk lenni, megfigyelhető, hogy a sajtóban és a szépirodalomban gyakoribb a státus, a tudományos, a hivatalos és a személyes nyelvhasználatban pedig a státusz az elterjedtebb (a korpusz többségét kitevő magyarországi nyelvhasználatban legalábbis). Tekintve, hogy a Wikipédia jellegénél fogva inkább közelít a tudományos vagy a hivatalos nyelvváltozathoz, mint a sajtóhoz (vö. Wikinews) vagy a szépirodalomhoz (vö. Wikisource), a fenti adatok alapján ebben a szövegtípusban a státusz mondható szokványosabbnak.
Ezzel együtt nyilván nem szükségszerű ezt választani, hiszen mindkét alak mindegyik szövegtípusban előfordul, és az egységesség is szempont lehet, valamint a hivatalos ajánlás, amely a státus mellett szól. "
Ők végül a "státusz"-t választották.
Én az Interneten végeztem egy kis szószámlálást.
A "státus" (idézőjelekkel!) keresése eredményeképpen 99 600 találatot kaptam. A "státusz"-ra pedig 1 020 000-et.
Idézőjelek nélkül, de magyar nyelvű lapokban keresve 1 230 000 : 896 000 az arány.
Ebből az derül ki, hogy az Interneten kiegyenlített a két változat használata.
Egyszerre mindkét változatra keresve 2 890 találatot kaptam. Ezek között rengeteg olyan volt, ahol ugyanabban a cikkben is mindkét változat szerepelt. Mulatságos volt egy akadémiai kiadvány, ahol ugyanaz a mondat szerepelt két változatban:
"A termékenység és a társadalmi státus közötti kapcsolat ...
...
A termékenység és a társadalmi státusz közötti kapcsolat..."
Ráadásul egyes nyelvészeti cikkekben, pl.: Sándor Klára: Nyelvtervezés, nyelvpolitika, nyelvművelés következetesen "státusz" szerepel.
Egyszóval nem olyan egyszerű dolog a nyelv, folyamatosan változik, átalakul. Erre vezették be a "nyelvi tény" fogalmát, ha egy megváltozott alak túlsúlyba kerül, akkor az lesz a norma.
Ezek közül nem mindegyik tetszik nekem, de egyénileg változtatni rajta nem lehet. A "státuszt" momentán elfogadhatónak érzem. Majd az idő eldönti, mi lesz a végkifejlet.
A fentebb idézett Bartha Jánossal egyetértve akár mindkét változat fennmaradhat, ugyanis ha a "... köznévi használat már néhány közszóban is döntött valamelyik alakváltozat javára; ilyenkor a másiknak sajátos stílusértéke van."
Mások véleménye?
|