Keresés

Részletes keresés

A hozzászólás:
LvT Creative Commons License 2009-05-03 13:39:30 1126
Kedves scasc!

> *nem* megcáfolandó, amit írtál, csupán kiegészítendő

Csak vázlatosan, sarkosan jeleztem a 1124-esben az ellenvetéseimet. A kiegészítéseid kapcsán azonban kicsit mélyebben kifejtem a gondolataimat.

> Itt nyilván a fokváltásra gondol Wiik, és egy t > δ váltást, amely jellemző a balti finnre (amely esetleg később δ > d követett)

1. A feltételezett korai közfinn nyelvállapotnak része volt a δ réshang. Sőt része volt ennek palatalizált δ’ párja is. Ez utóbbiból szóelején a finnben t lett, vö. tuomi ’zelnicemeggy’. Tehát a zöngétlenedés-zárhangúsodás már a közfinn állapot végén következett be.
Ha jól értem, Wiik ezt a változást is a nyelvváltással kívánná magyarázni: tehát a közfinn msh.-rendszer egyszerűsödése is azért következett be, mert a „gazdagabb” msh.-rendszerű germánok elközfinnesedtek. A közfinnt beszélő, zöngés hangokat eleve ismerő germánok okozták volna tehát azt, hogy a közfinnből eltűntek a zöngés msh.-k (a fokváltakozást egyelőre figyelmen kívül hagyva, l. később).
Viszont az „egyszerűbb” msh.-rendszert használó közfinnek nyelvváltásának is ez lett volna az eredménye. Én ezt nem tartom megfelelő minőségű magyarázatnak. Azt vélhetjük, hogy az ősmagyarnak volt olyan nyelvjárása, amely megengedte a szóeleji zöngés hangokat, ezért kezdődik zöngés msh.-val a bőr, domb stb. Én azt várnám, hogy ha germánok átveszik a közfinnt, akkor igenis bizonyos körülmények közt érvényesítik az ie. *duwa ’2’ → sv. två szubsztrátumhatás ellentétét, azaz zöngésítenek. Ennek legalább kivételes hangfejlődésként nyoma kellene maradjon, vö. a fenti magyar példákat. De ilyen nincs: sőt az eredetileg szókezdő zöngés msh.-t ismerő népesség máig konzekvensen ragaszkodik ahhoz, hogy szókezdeten ne legyen zöngés msh.
Én nem érzem ezt Wiiktől érvényes magyarázatnak.
(A másik oldalról: a balti finn nyelvek máig nem engedik meg a szóeleji msh.-torlódást. Teszik ezt azok a germánutódok, akiknek az elődnyelvében ez természetes volt. A közfinnutódok, akik kerülték a szóeleji torlódást, viszont a *duwa első mgh.-ját kiejtik, hogy torlódás keletkezzék: nem életszerű, hogy szinte csak a zöngés-zöngétlen szembenállással ne birkózzanak meg a nyelvet cserélők, a sokkal merevebb fonotaktikai szabályokat viszont hibátlanul átveszik. Apropó, zöngés-zöngétlen: ha az ie. *duwa ’2’ elején a nyelvet cserélő közfinnek nem tűrték a zöngés msh.-t, akkor a sv. dag ’nap (24 óra)’, gäst ’vendég’ stb. elején miért maradt meg?)

2. Ami a fokváltakozást illeti, azt megvitathatónak tartanám, ha a germán szubsztrátum hatásával magyaráznánk a balti finn fokváltakozás keletkezését: hiszen itt éppen az eddig hiányzó (pontosabban hiányzónak gondolt) zöngés hangok jelennek meg a balti finn rendszerben. Viszont a felvetetted érv ennek pont a fordítottja: a germán hangzóközi zöngésedés (sv. fader < ie. *pəter) lenne a balti finn fokváltakozás eredménye. Tehát ennek értelmében a balti finnben a fokváltakozásnak már a germánokkal való találkozás előtt meg kellett jelennie és kifejlődnie. Tudtommal azonban egyelőre még vita van arról, hogy a közfinnben egészében volt-e fokváltakozás, mert (a) a lapp rendszer nem hozható közös nevezőre a balti finnel (tehát vélhetően nem volt közös előzményrendszer); (b) nincs fokváltakozás a lívben és a vepszében (lehet, hogy sosem volt). De ha volt is, a közfinn állapotban vélhetően csak mennyiségi fokváltakozás volt, a minőségi csak később alakult ki az egyes nyelvekben külön-külön (az észtben ma sincs minőségi rendszer). Ha tehát elfogadjuk a nyelvváltást, akkor ebből az következik, hogy már a nyelvet váltott germánoknak kellett a mennyiségi rendszerből minőségit csinálnia. Ergo ki van lőve az az érv, hogy a Verner-törvény fgr. alapon zajlott volna le: mivel éppen a germánoknak kellett itt már a meglévő Verner-törvényüket átvinnie a közfinn nyelvváltakozásra.
Ugyanakkor a Verner-törvény kiterjed a germán *s-re is, amely *z-vé zöngésült, majd a germán rotacizmussal r-ré lett, vö. ang. I was ~ we were (< *wæzum[i]). Ez beleillik a Verner-törvény rendszerébe, hogy hangsúlytalan mgh. utáni réshangok zöngésednek, de nem illik bele a fokváltakozásba, mert az csak zár(-rés) hangokra működik.
Vegyük a sv. skepp (a. ship) esetét: a Verner-törvény értelmében itt az első és második szótag határán álló msh. zöngétlen lesz (marad), mert nem réshang. A balti finn fokváltakozásnak viszont alanya: eszerint a msh. gyenge fokba kerül, ha a második szóta g zárt, ill. változatlan marad, ha a második szótag nyílt. A sv. fader < ie. *pəter analógiájára azt várjuk, hogy az akkori gyenge fok a mai zöngésségben jelentkezik. Tehát a sv. skepp (a. ship) ’hajó’ nem áll gyenge fokban, viszont a közgermán rekonstrukcióban itt a második szótag zárt: *skipan. Hasonlóan zöngétlen és nem zöngés a sv. låta (a. let) ’enged, hagy’ < germ. *lætan. De ide tartozik Wiik egyik példája is, a sv. öka (óa. eacien) ’növel’, ahol a második szótag eredetileg szintén zárt vö. gót aukan, tehát itt zöngés msh.-nak kellene állnia, ha a fokváltakozásból indulunk ki. — Wiik elgondolása tehát nem vezet olyan rendszerhez, amellyel meg tudnánk indokolni, hogy az első és a második szótag határán álló germán msh. mikor lesz zöngés és mikor nem.
Vegyünk egy Verner-törvény által érintett esetet sv. sju, a. seven < germ. *sebun < ie. *septm ’7’. Ez esetben kitűnő kontrollunk van egy másik fgr. nyelvcsoportban: ie. *septm > ói. säptä > ugor θäptз > m. hét, vog. sāt, oszt. läwət ~ tåpət. Itt tehát eredetileg megmaradt a torlódás; később viszont, ha nem szúródott be mgh., akkor a második msh. maradt meg. Berecki szerint a közfinn eredeti (ritka)*pt hangkapcsolata is úgy fejlődött tovább az első és második szótag határán, mint a gyakoribb *kt , azaz ht-vé. Ezt a pt / kt > ht változást egyébként egyesek a germán szubsztrátum hatásával magyarázzák, miondván, hogy a fgr. *pt, *kt hangkapcsolatok nem voltak meg a germánban, ezért ht-vel helyttesítették.— Mi következik ebből? Az ie. alapnyelvet átvevő fgr.-oknál nem várható hogy az ie. *septm ’7’ *pt-je egyszerűsödjön, hanem **septз forma lenne várható. Ennek a *pt-nek a közfinn korszak végén *ht-vé kellett volna válnia, a ht hangkapcsolat viszont nem vesz részt a fokváltakozásban. Ergo ennek eredetibb *pt alakja sem vett részt a fokváltakozásban a jelenség kialakításának kezdetekor sem. Vagyis a germ. *sebun nem magyarázható fgr. alapról. Viszont fel lép benne a zöngésedés. Így kell lennie a germánban a fgr.-tól független zöngésedésnek is, akkor meg a teljes jelenség magyarázható magából a germánból, teljesen indokolatlan a fgr. fonológiát belekeverni.

-----
> Nem hiszem, hogy a szlovák-ukrán-lengyel politikai határ pont egy ilyen nyelvi izoglossza-csomó/metszőponttal esne egybe

Egyrészt én nem kifejezetten politikai határról beszéltem, a hármashatár itt emlegetése itt nyelvi relevanciájú volt; másrészt szándékosan sarkítva karikíroztam a szembenállást a három közismert nyelv említésével. Valójában ez a nyelvhatár keletszlovák területen van: a keletszlovák nyelvjárások (karikírozva: lengyel) általában a penultimán hangsúlyoznak, a szoták nyelvjárás és a vlach nyelvjárásszigetek egy része (karikírozva: ukrán) szabad hangsúlyú. — Mindez nem érinti azt a közbevetésem lényegét: hol van az a kimutatható szubsztrátum, amely ezen a viszonylag kis területen ezt a változatosságot indokolná?
Előzmény:
scasc Creative Commons License 2009-04-28 19:39:52 1125
Zömében eggyetértek azzal amit mondtál. Csupán egy-két megjegyzést írok, ám *nem* megcáfolandó, amit írtál, csupán kiegészítendő:


"De nézzük a hangtant. Őszintén szólva is nem meggyőző. Azt mondja Wiik, hogy a svéd två ’2’ szóban azért van a szókezdeten zöngétlen zárhang a zöngés ie. *duwo-val szemben, mert a finnugorok nem ismerték a zöngés zárhangokat. A sv. fader ’apa’ szóban viszont ugyanezek a zöngés zárhangot nem ismerő finnugorok csináltak volna zöngés d-t az ie. *pəter t-jéből…"

Itt nyilván a fokváltásra gondol Wiik, és egy t > δ váltást, amely jellemző a balti-finnre (amely esetleg később δ > d követett).

"Az sem érthető, hogy a hangsúly változásához kiért kell szubsztrátumot feltételezni: hol van az a szubsztrátum, amely a szláv nyelvek változatos hangsúlyrendszerét kialakította volna, holott az még a i. sz. X. század környékén is egységes lehetett. Miért lett a szlovák-lengyel-ukrán hármashatáron az egyik faluban élhangsúly, a mellette lévőben bariton hangsúly, a harmadik szomszédosban pedig szabadhangsúly?"

Bár te jobban otthon vagy a szláv nyelvekben, de ez az igencsak komoly hangsúlyozási különbség inkább a három ország irodalmi/hivatalos nyelvére lehet jellemző. Nem hiszem, hogy a szlovák-ukrán-lengyel politikai határ pont egy ilyen nyelvi izoglossza-csomó/metszőponttal esne egybe, legalább is nem ez volt a benyomásom Rudolf Krajčovič "A Histoerical Phonology of the Slovak Language"-et olvasván, amely, érdekesen ötvözi prágai iskolát és a késő-újgrammatikusi hagyományt, erősen épít (és ezáltal tárgyalja is) a szlovák nyelvjárásokat.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!