Pór Antal
A magyar Anjouk lengyel krónikása – Czarnkowi János
In: Erdélyi Múzeum 1904, 169–76., 249–54.
Dr. Karácsonyi János a magyar Anjouk története s a történeti igazság érdekében alig meghálálható szívességével, ugyanis, egy hiteles okirat másolatának juttatott birtokába, mely János gnieznói főesperest saját beismerése alapján arról vádolja
és elítéli, amiért Kázmér lengyel király sírját feltörte és megrabolta. A kissé megviselt, Poznanban, 1372. június 10. kelt okirat tartalma a következő:
Preczlaw poznani bíró tudtára adja mindenkinek, a kit illet, hogy miután nem régen Kázmér Lengyelország néhai királya meghalt, és eltemettétek Krakóban királyi jelvényekkel, Erzsébetnek, Magyarország és Lengyelország idősb királynéjának hiteles tudomására jutott, hogy a király sírja galádul feltöretvén, a királyi jelvények onnét eloroztattak. A királyné ily nagy bűntény elkövetőjét kutatván, a gyanú Czarnkowi Jánosra térült, ki őfelsége előtt beismerte gonoszságát, melyet azzal mentegetett, szépítgetett, hogy a királyi jelvényeket ájtatos czélokra akarta
fordítani. A fölséges úrnő főleg a világi dolgokra nézve a mondott bíróra bízta, hogy törvényt üljön a szóban forgó bűnügy tárgyában, és igazságot szolgáltasson. Ő pedig, jóllehet az önbeismerés mellett nem sok dolga van a bírónak (a bizonyítékokra nézve) mégis alkalmat akarván szolgáltatni a bűnvallónak nyilatkozásra, hogy ez által gonoszsága világosabban minősíttessék, és az elmarasztaló ítélet meghallgatására kellő határnapot tűzött ki számára. És mert erre, mint afféle rossz lelkiismeretű ember makacsul meg nem jelent, Isten nevét segítségül híván és az igazságot tartván szeme előtt, a vele együtt ülő, alább
megnevezendő lengyel főurak tanácsával és hozzájárultával a nevezett Czarnkowi Jánost, a királyi sírhely feltörésének bűntényében elmarasztalta, és mint fölségsértőt megfosztotta a Lengyelországban fekvő Lubosz várától és tartozékaitól, mely bir-
tokát — mint köztudomású — Kázmér király szolgálatában szerzett, kijelentvén egyúttal, hogy Czarnkowi János méltatlan minden tisztség vagy méltóság viselésére, továbbá mint becstelen örök időkre száműzetik, hadd legyen az élet számára bün
tetés és a halál vigasztalás, mint ezt a kánoni és világi törvények rendelik.
E nevezetes okirat latin, eredeti szövege így hangzik:
In Cristi nomime. Ámen.
Nos Preczlaus index Poznaniensis
notum facimus
universis,
presentium notitiam hábituris, quod cum mortuo pridem vocatione
diuina serenissimo potenti (?) dominó Kasimirb olym rege Polonie
illustri, et in ecclesia Cracoviensi cum insignibus regalibus tumula-
lato, ad aures
dominae Elisábeth, Deigratia
regine
senioris Ungarie et Polonie, fidedignis relatibus pervenisset,
quod
violato nequiter sepulcliro dicti regis, insignia regalia exinde aus
(ti
portata, ipsa domina regina huiusmodi
crimen
indagante, Johannes de Czarnhow super hoc infamatus, coram sua
Maiestate
constitutus reatum suum
recognouit,
colorando tanien eius nequitiam, quod huiusmodi insignia in usus
pios vőluerit deputasse. Prefata domina presertim quoad temporalia
nobis iudicium
et
iustitiam commisit vive vocis oraculo contra eundem de criminepre-
notato. Nos quoque, quamuis contra confessum nulle sint
partes
iudicio
in pretactis volentes tamen sibi etiam confesso audientiam concedere,
ut ex hoc sua iniquitas clarius conuincatur, ad eundem dicendum,
si quid dicere . . . . ad audiendam sententiam diffinitiuam contra sese terminum
coram nobis assignauimus competentem. Et quia in eodem termino,
tamquam male sibi conscius non curauit contumaciter cofnipararere
. . . Dei et Cristi) nomine invocato pro tribunali scdentes
Deum et iustitiam habentes pre oculis, ac baronum regni Polonie nobis assis-
tentium, infrascriptorum consilio et assensu Johannem de CsamQiow)
orem sepulchri regii per hanc nostram diffinitivam
sententiam declarantes, ipsum tamquam lese Maiestatis
reumprivamus castro Luboss cum suis pertinentiis, quod in regno Polonie,
insisteus seruitiis dicti domini Kasimwi regis noscitur comparasse, idemcastrum fisco regni applicantes. Pronuntiamus quoque ipsum esse
indignum omnihus lionoribus et dignitalibus, exulem perpetuo et
infamen et alias talem esse debere, ut sibi sit vita supplicium et
mors solatium iuxta canonicas et profanas sanctiones. Et inhuius-
modi testimonium presentes Utteras seribi iussimus nostrique sigilli
munimine roborari. Paüim et adum Posnanie decimo die mensis Junii síd) anno
Incarnationis Cristi millesimo trecentesimo septuagesimo secundo.
Presentibus nobilibus viris dominis et baronibus: reuerendo
patreJolianne episcopo Posnaniensi, et Vincentio Posnaniensi, Precslao
Kálysiensi palatinis, Laurentio Posnaniensi, Vincentio Gnesnensi,
Jolianne Kálysiensi, Janussio Kaminiensi et Janussio Bechoviensi
castellanis, Preczlao Posnaniensi et Tliomislao iudicibus, necnon
baronibus nostris Oracouiensibus Dobislao palatino Gracouiensi,
Raphaele castellano Wislicicnsi et Jolianne marschaleo regni Polonie
et subcamerario Sandomirie et aliis quampluribus nobilibus fidedignis.
Eredetije bőrhártyára van írva, de a hártya közepén, a kipontozott helyeken kiszakadt vagy elrohadt, s így ott négyszögletes lyuk támadt. Függő pecsétjének csak hártya szalagja van meg. Kivül egykorú kéztől: Super castro i(ubosz); későbbi kéztől: 1372. 10. Jun. Pogány (t. i. család leveleiből.) Eredetije a gróf Teleki-család gyömrei levéltárában Pest megyében. XXIII. lajstrom, 1. nyaláb, 17. szám.
Ha a függő pecsét le is mállott, az okirat hitelességéhez azért se férhet kétség, minthogy a felsorolt bírótársak ugyanazon időben, sokszor hasonló sorban más okleveleken is megjelennek. Arról is kell még ejtenünk néhány szót, hogyan kerülhetett ez érdekes okirat Magyarországba. Némi útmutatásul szolgál e kérdéshez, hogy ez okirat a Pogány család leveleivel jutott a Teleky grófok gyömrei leveles házába. Czarnkowi Jankó a sok magyar közül, kik Nagy Lajos király vagy idősb Erzsébet királyné kisóretében vagy egyébként Lengyelországban megfordulának, név szerint — ha jól emlékezem — csak egyet említ, Pogány Mihály vitézt, kit 1376. deczember 7-én, midőn a magyarokat gyilkolták Krakóban, szállása pinezéjéből kivonszoltak és nyomorúltan megöltek. Ebből azt gyanítom, hogy idősb Erzsébet királyné a Pogány Mihály családjának kárpótlásul adta a halottrabló főesperestől elvett Lubosz várát és tartozékait, mely alkalommal az ítéletet, mint az adományozás jogforrását, szintén ki kellett szolgáltatni.
A Telekyekhez pedig, mint Karácsonyi barátom értesít, úgy került ez okirat, mert a Telekyek azon ága, amelyiké a gyömrei levéltár, a dolhai (Máramaros m.) uradalmat kapta a XVIII. században és vele együtt a Dolhayak levéltárát. Az utolsó Dolhaynak neje volt a Máramaros megyében ma is honos Osebi Pogány család tagja: Krisztina.
PDF |
