Szia Ouzo!
Szerintem jó helyen kapisgálsz:
az akindzsik, ha csak lehet, kerülték a közelharcot, mivel ebben jelentős hátrányban voltak a jobban fémekbe burkolt nyugatiakkal szemben.
Ha pl. egy portyázó akindzsi csapat jól páncélozott lovagseregbe botlott, akkor az esetek többségében a "szégyen a futás, de hasznos" elv érvényesült.
Max. lovaiokról hátrafelé nyílzáport zúúdítottak az üldözőkre.
Egyébként a tetőtől talpig vasba öltözött nyugati nehézlovassággal szemben a vértes zspáhik is jelentős hátrányban voltak, gyengébb vértezetük és gyorsabb, de törékenyebb testfelépítésű lovaik miatt.
Az a félelem, ami a nyugati nehézpáncélosok rohama miatt általában elfogta az oszmán katonákat, vissza-visszatérő motívuma a korabeli oszmán krónikáknak.
A jól kiképzett, fegyelmezett janicsárság és a tüzérség közösen volt az az erő, amnely már képes volt megfékezni a nehézlovasság rohamát.
Sajnos, ez érvényesült 1396-ban Nikapolisznál, 1444-ben Várnánál, 1448-ban II. Rigómezőnél és 1526-ban Mohácsnál is végső soron.
Nem igaz, kedves Bagatur kartács? | 
