Az a gondom, hogy szerintem csak függetlenül tudod kezelni az alapállítást, (f&g) és a járulékosat (f~>g). Külön-külön tudnak igazak/hamisak lenni; az (f~>g) hamissága nem befolyásolja a mondat igazságát. Külön életet élnek. De ha másképp látod, próbáljuk a modellt felírni, és meglátjuk.
Ha viszont így látod, akkor persze lehet bevezetni egy olyan "nem kétértékű logikát", amiben (bFőállítás,bKonnotáció) párok vannak, és annak az algebráját felírni, és ezt kinevezni ámbátor-logikának. De ez már játék a szavakon, mert lehet olyan logikát is csinálni, amiben két érték helyett végtelen van, és "és" meg "vagy" helyett + és * -- csak ezt már algebrának szokták hívni, nem logikának. Hasonlóan, én meg ezt egy olyan modellnek látom, ahol egy állításpárral modellezzük a "de" kapcsolatot (f&g; f~>g), és arra külön-külön már a logikát vesszük elő.
(valamelyik Moldova-hős fociedző panaszkodott, hogy a nagy tömörülés miatt nem jut tér a szép stratégiai megoldásoknak, és fel kéne osztani a pályát 8x8 kockára, és egyben csak egy játékos tartózkodhasson, és még meg is lehetne szabni, hogy ki melyikbe mehet át....)
Na de mennyivel érdekesebb lenne az f~>g-t formalizálni! Újak kedvéért, ezzel jelöltük f és g azon kapcsolatát, az "f de g" állítás hordoz pluszban az "f és g"-hez képest.
|