|
|
 |
cidri
2008-12-05 23:38:18
|
129
|
Megkérdezhetem, hogy hol szerezted a tapasztalataidat a "beégetés" korrigálásáról?
"Mindez rengeteg idejét, energiáját, figyelmét vonja el a beszélőnek magáról a tartalomról, azaz hogy mit is akar tkp. mondani." – ez például nem törvényszerű, hanem alkati kérdés; attól függ, mennyire könnyen kizökkenthető az illető a mondanivalójából – ha könnyen kizökkenthető, akkor vagy magával, vagy a másikkal kezd el gondolatban foglalkozni, és az eredeti téma háttérbe szorul. Ez viszont, még egyszer, alkati és nem nyelvhasználati kérdés – a nyelvhasználat a zavar apropója, de ha az alkat adott, nyelvhasználattól függetlenül is elterelhető a figyelem, ha erősebb a megfelelni vágyás, mint a közlésvágy – talán a legfeltűnőbben akkor vehető ez észre, amikor – közhelyes szituációt említek – egy fiúnak tetszik egy lány vagy vice versa, és megpróbál "bevágódni", azt mondani, amit a másik hallani akar, az ezzel járó puhatolózással, figyelemmel, önkorrekcióval együtt, amitől kívülálló számára igen bárgyúnak tűnhet, holott a helyzettől függetlenül a képességeivel esetleg semmi gond.
"Tehát nem mond annyira okosat, mint amennyire okosat tudna mondani, ha több figyelme jutna a tartalomra. Magyarán butábbnak látszik, mint amilyen." – tartsunk sorrendet, ki mire figyel elsősorban – aki elsősorban javít, és másodsorban vagy egyáltalán nem foglalkozik a tartalommal, az eleve másodlagosnak vagy teljesen elhanyagolhatónak tartja a tartalmat a formához képest – különben nem könyvelné el a butaságot, hanem visszakérdezne. Attól, hogy megelőlegezed a butaság látszatát annak számára, akit kijavítottak, a helyzet éppenséggel úgy is feltűnhet, hogy a tartalom nem érdekli azt, aki kijavít – nézőpont dolga, a helyzetből ki mit hoz ki vagy ki mit szűr le magának.
"A nákolás alacsony presztízsének talán legfontosabb összetevője az a tévhit, hogy "nyelvtanilag helytelen". Ha ezt elfogadnánk, akkor valóban lehetne olyan következtetéseket levonni, hogy aki nem képes helyesen megtanulni beszélni, az ostoba;" – nem; ezt a következtetést akkor lehetne levonni, ha elfogadjuk, hogy az ostobaság vagy okosság mércéje a helyes nyelvhasználat.
"Az éneklős hasonlatban az sántít, hogy ott a két énekes ugyanabból a kottából énekel, és objektíve eldönthető, ha valamelyik eltér attól, azaz objektíve megmondható, ha valamelyik "helytelenül" énekel." – a hasonlat általad való kommentálásában pedig az sántít, hogy nem beszéltem kottáról egyáltalán, sőt, nem is gondoltam kottára. Eleve kevesen vannak azok, akik tudnak kottát olvasni, azokhoz képest, akik nem; azokból pedig, akik képesek kottából énekelni, végképp nincsen sok. Hétköznapibb az a helyzet, hogy hallás után sajátítanak el az emberek egy dallamot (énekórán, tévéből, rádióból, szülőktől) – és mégis különböző színvonalon éneklik vissza; akinek születési adottságánál vagy gyakorlatánál fogva szebb, tisztább hangja van, az szebben énekel.
"A nákoló és nem nákoló viszont különböző "kottából" énekel, s mindkettő hibátlanul." – nyelvhelyességi sztenderdek szerint nem – azon túl pedig a nyelvhasználat nem minősíthető, hiszen ismerni kellene hozzá a szövegkörnyezetet és szövegösszefüggést. Egyetlen nyelvtani – ezesetben ragozási - sajátosság szerint minősíteni vagy megelőlegezni azt, hogy a beszéd hibátlan-e vagy sem, kissé merész.
"Hogy miért nem beszélnek itt a hozzászólók tájszólásban? Vszleg nem az az anyanyelvváltozatuk. (A fehér bőrű emberjogi aktivistának is hiába mondanák, hogy "ha már annyia harcolsz a feketék jogaiért, miért nem vagy fekete?!". 8-))" – ez a példa pedig már annyira sántít, hogy mankóra szorul:-), ugyanis semmiféle jogot nem kell kivívni, szólásszabadság van, mindenki olyan nyelvhelyességi szinten nyilvánulhat meg, amilyenen akar vagy tud. Ha arra gondolsz, hogy formai okok miatt leszólja egyik ember a másikat, és ez zavaró, úgy a nyelvhasználat értékének egalizálása tüneti kezelés, ráadásul nem is valami hatékony – attól, hogy valamit lefröccsentünk az egyformaság egyenfestékével, nem egyformább lesz, csak maszatosabb – a zavaró jelenséget csírájában kell elfojtani, és mivel a csírája ezesetben a leszóló felszínességében gyökerezik, hatékonyabb tükröt tartani elé, és közölni vele, hogy ne legyen már akkora felszínes tapló, a helyes nyelvhasználatával együtt vagy amellett, esetleg amögött – tapasztalatból mondhatom, hogy ez minden egyéb érvelésnél hatékonyabb:-)
"Plusz az írásbeli megformálásnál inkább lehetséges felülbírálni a beégetett szabályokat, hiszen van idő a szerkesztésre, átnézésre (ne adj' isten, lektoráltatásra). Szóval a fenti problémák leginkább a valós idejű beszédre érvényesek." – valóban inkább lehetséges felülbírálni írásban, de kevésbé lehet felülírni – mint ahogyan írásban kevésbé sajátítható el egy idegen nyelv, mint élő környezetben, beszéd közben, használat során, úgy a nyelvi sajátosságokat is valós idejű beszéd közben veszi át az ember. Mindazonáltal az, hogy "írásban lehetséges felülbírálni", jelzi azt, hogy a nyelvi sztenderd létezik - hogy a hozzá való igazodás szándéka is létezik-e és az mércéje lehet-e az igényességnek, az vitatható.
|
|
A hozzászólás:
 |
hacso
2008-12-04 09:12:18
|
127
|
Hadd vitatkozzak 1-2 állításoddal.
A "be van égetve" szerintem csak a kisgyermekkorban elsajátított nyelvváltozatra áll. Ha később valamelyik szabályt a beszélővel "felül akarja bíráltatni" valaki, akkor rendszeresen kijavítja az illető beszédét a másik szabály szerint. A beszélő ezekből a javításokból jól-rosszul kialakít egy alternatív szabályt. Ez az új szabály azonban nincs "beégetve", automatikusan továbbra is a beégetett szabály aktivizálódik. A beszélő pedig ezután kénytelen állandó kontroll alatt tartani a beszéde megformálását, mielőtt kimondaná a szavait. Először is fel kell ismernie, hogy olyan szabályt akar alkalmazni, melynek van nem beégetett alternatívja is már a fejében. Ezután el kell nyomnia a beégetettet, hiszen az akar aktivizálódni. Majd használnia kell a - nem is biztos, hogy tökéletesen absztrahált - új szabályt. Mindez rengeteg idejét, energiáját, figyelmét vonja el a beszélőnek magáról a tartalomról, azaz hogy mit is akar tkp. mondani. Tehát nem mond annyira okosat, mint amennyire okosat tudna mondani, ha több figyelme jutna a tartalomra. Magyarán butábbnak látszik, mint amilyen.
A nákolás alacsony presztízsének talán legfontosabb összetevője az a tévhit, hogy "nyelvtanilag helytelen". Ha ezt elfogadnánk, akkor valóban lehetne olyan következtetéseket levonni, hogy aki nem képes helyesen megtanulni beszélni, az ostoba; ha aki nem beszél helyesen magyarul, az nem is (jó) magyar; stb. Az éneklős hasonlatban az sántít, hogy ott a két énekes ugyanabból a kottából énekel, és objektíve eldönthető, ha valamelyik eltér attól, azaz objektíve megmondható, ha valamelyik "helytelenül" énekel. A nákoló és nem nákoló viszont különböző "kottából" énekel, s mindkettő hibátlanul.
Hogy miért nem beszélnek itt a hozzászólók tájszólásban? Vszleg nem az az anyanyelvváltozatuk. (A fehér bőrű emberjogi aktivistának is hiába mondanák, hogy "ha már annyia harcolsz a feketék jogaiért, miért nem vagy fekete?!". 8-)) Plusz az írásbeli megformálásnál inkább lehetséges felülbírálni a beégetett szabályokat, hiszen van idő a szerkesztésre, átnézésre (ne adj' isten, lektoráltatásra). Szóval a fenti problémák leginkább a valós idejű beszédre érvényesek. |
|
Előzmény:
 |
cidri
2008-12-04 04:14:48
|
120
|
"A gyerekkorban megtanult "nyelvtan" viszont "be van égetve", nem lehet felülírni." – mint érintett hadd vitatkozzam ezzel, felül lehet írni. Megengedem, nem túl gyakori, hiszen ahhoz, hogy egy minta beégjen, szükséges, hogy az ember sokat tartózkodjon olyan közegben, amelyet elfogad, és amelynek nyelvi fordulatait így mintegy észrevétlenül átveszi. A cizellált szalonmagyar nyelvhasználat és a tájszólás közege, csakúgy, mint a mögötte lévő életforma és olvasottság, jellemzően eltérő. Ugyanakkor, mint ahogyan idegen nyelven is megtanulhatunk folyékonyan, és beszélhetünk magyarokkal magyarul, németekkel németül, angolokkal angolul, gond nélkül váltva egyikről a másikra, úgy nincs kizárva az sem, hogy valaki tájszóljon tájnyelvi közegben és cizelláltan szóljon szalonnyelvi közegben, feltéve, hogy mindkettőt "magába égette". Egyébként amikor hivatásos írók használják műveikben ábrázolás eszközeként a tájnyelvi fordulatokat, ritmust, szerkesztést, érezni lehet, ki az, aki valóban "magába égette" a tájnyelvet, és ki az, aki "úgy tesz, mintha" – visszatetsző, amikor az értelmiségi a tájnyelvi ember fejével szeretne gondolkodni, de az értelmiségi fejével gondolkodik, majd az ebből kibontott helyzetet és a benne lévők beszédét tájnyelvesíti.
"Azt szeretnénk elérni, hogy mindenki tudja meg, hogy nincs nyelvileg helytelen, csak nyelvváltozatok vannak. És ha egyik ember nem bántaná a másikat az olyan nyelvi formák miatt, melyekről nem tehet (suksük, nák, nem-e)." – úgy áll a helyzet, hogy a –nék forma jellemzően választékos szövegkörnyezetben fordul elő, míg a -nák kevésbé választékosban, ez képezheti értékelés tárgyát, amennyiben a választékosság többet ér, mint annak hiánya. Ahhoz tudnám hasonlítani, mintha minden különösebb képzettség nélkül énekelnél egy dalt – kicsit elcsúszva, kicsit pontatlanul, de érthetően, élvezhetően -, majd ugyanezt elénekelné egy tiszta hangú, képzett énekes – akár értékskálára helyezed az elhangzottakat, akár nem, a különbség fennáll és hallható.
Ezen túlmenően a megbélyegzésnek, kirekesztésnek véleményem szerint nem érdemes nagy feneket keríteni vagy óriási jelentőséget tulajdonítani. A tájnyelvi környezetben élők többsége nem a helyes nyelvhasználatból él, és nem is azzal identifikálja magát; a –nákolás nem büntetőjogi kategória, adót nem fizet, fájni nem fáj, legfeljebb a vájtfülűeknek:-) Soha nem hallottam, hogy tájszólással beszélők egymásnak felrótták volna a nyelvhasználatot, vagy polemizáltak volna a megkérdőjelezhető eseteken, míg az ebből vagy ekörül élőkkel ez gyakrabban megtörténik, a -nákolásnál kevésbé vitás esetek kapcsán is. Ebbe a topikba sem írt tájszólással senki, annak dacára, hogy a két forma egyenértékűsége mellett érveltek:-) De azért, ugye, nem vagytok kirekesztők.
Más kérdés, mennyire tekinthető helyes vagy elfogadható tendenciának, ha a közéleti orgánumokban tért hódít a pongyolaság. Ha értelmezési nehézséget okoz, szerintem kerülendő. (Például a topikban idézett "nagy jó ebéd" – "nagyon jó ebéd" másféle értelmet fed le, és gyermekek táboroztatásakor nincs különösebb következménye, melyik hangzik el, de ha pl. szerződést fogalmaz valaki, nem árt minden szónak helyén és helyesen állnia, hogy vitás esetben konkrét legyen a hivatkozási alap, nem árt tudatosítani a különbségeket, azok jelentőségét; amikor kijavítja a tanár a helytelen nyelvhasználatot, ezeknek a különbségeknek az érzékelésére vezet rá, legalábbis, ha érti a dolgát, ez nem megszégyenítés vagy üldözés kérdése.) |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|