:-)Nyugi! Nem provokálni jöttem.
Se végzettségem, se a munkám nem köt az irodalomhoz, csak laikus érdeklődő vagyok, s nem fogom bizonyítgatni, hogy Wass ilyen vagy olyan.
Wass Albertnek a neve tűnt fel pár éve, mint egy korábban ismeretlen, de most sokat hallott íróé. Egy hazafias versét hallottam egyszer egy ünnepi emlékhely-avatáson egy aug.20-án. S egyszer már kíváncsi lettem, ki is ez az ember, amikor megláttam a könyveit. Tehát kíváncsiságból válogattam ki a könyvtárban 3 olyan művét, amelyek ismerősnek tűntek valahonnan a memóriámból, de nem tudtam miről szólnak, s Wass politikai hovatartozását se ismertem akkor.
Azóta még 1 könyvet olvastam el tőle, amit tudok róla, azt az internetről szedegettem össze, - sok mindent innen vagy az itteni linkekből - illetve volt néhány ember, akivel beszélgettem róla. Ennyi.
Illetve láttam a Duna tévén is egy műsort egyszer.
Ja, a könyvek először a Funtineli, aztán a 13 almafa, utána az átoksori kísértetek.
Legutóbb pedig a Kard és kasza volt.
A hatásokat hadd ne mondjam még el, mert szeretném tudni mit gondoltok a kérdéseimről, s nem szeretném, ha az én véleményem alapján fogalmaznátok meg a tiéteket.
De elmondom majd, ígérem.
|