|
|
 |
Kis Ádám
2008-10-26 17:44:08
|
41
|
Nedmá, annak idején az Internacionálé is ment.
Különben a felszabadulás után gyakran énekelték a Marseillest is, és volt egy nemzeti dal, amelynek az volt a szövege, hogy Úri szék, dézsma bot, ez volt a rend ezer évig... |
|
 |
rumci
2008-10-26 17:16:10
|
37
|
„Az vajon miért van, hogy egy akármilyen ünnepség elején Himnusz, végén Szózat kell legyen — de az soha fel sem merül, hogy mondjuk az EU-himnuszát is lehetne énekelni, ha már egyszer tagok vagyunk...” Abszolút a szívemből szóltál! Minden egyes Szózatkor erre gondolok. És nem azért, mert a Szózattal bármi bajom lenne, hanem azért, mert rettentő fontosnak tartom az európai identitás megerősítését. És azért Beethoven meg Schiller se valami rémes szerzőpáros… |
|
A hozzászólás:
 |
NevemTeve
2008-10-26 17:06:13
|
34
|
Off2 Az vajon miért van, hogy egy akármilyen ünnepség elején Himnusz, végén Szózat kell legyen — de az soha fel sem merül, hogy mondjuk az EU-himnuszát is lehetne énekelni, ha már egyszer tagok vagyunk... Persze egyrészt azt sem tudjuk, hogy mi is volna az, másrészt meg az nem elég szomorgós a mi búvalbélelt nemzeti karakterünknek... |
|
Előzmény:
 |
rumci
2008-10-26 15:26:04
|
20
|
OFF Bocsánat, most nagyon tabudöntögető leszek: szerintem tucatszámra születtek a reformkor óta Kölcseynél jobb költők és Erkelnél jobb zeneszerzők, nem hiszem, hogy ilyeneket találni gondot jelentene. Hogy maga a Hymnus, a magyar nép zivataros századaiból jó vers-e, azt hiszem, megítélhetetlen, annyira szimbolikus jelentőségűvé lett. Kéne találni egy olyan embert, aki magyar anyanyelvű – a szónak legtágabb, kultúrát is magában foglaló értelmében –, irodalmilag képzett, akibe azonban nem égett bele ez a mű, adott helyzetben nem bőgné el rajta magát (nem a mű, hanem a rárakódott szimbolikus tartalom, élmények miatt). Na, ővele lehetne objektíven elemeztetni a szöveget. De ilyen ember nyilvánvalóan nem létezhetik. Ezért úgy vélem, egyszerűen megítélhetetlen, hogy mint műalkotás mekkora értéket képvisel. Erkel zenéjéről talán valamivel könnyebb szólni, az elég látványosan tévút: oda-vissza cél nélküli skálázás, irgalmatlan hangterjedelemben, ami által tömegek számára elfogadható szinten intonálhatatlan. (Ettől még persze szimbólumként tökéletesen funkcionál – nem az eszmei, hanem a zenei értékéről beszéltem.)
Lehet egyébként, hogy neked vicces a trappolós-pattogós himnusz, de nekem épp ez hiányzik: a lendület, az előremutatás a múlton való búsongás helyett. Egyszerűen műfaji tévedés. Tudtommal egyébként a magyaron kívül egyetlen ilyen hangvételű van: az izraeli. Érdekes, hogy noha a zsidó kultúrára szintén jellemző a múlton való kesergés, Izrael attitűdje mégiscsak jövőbe néző, kifejezetten agresszív (ez megint csak nem ítélet, hiszen vitán felül áll, hogy ez az agresszió az ország létének záloga). ON |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|