Keresés

Részletes keresés

rumci Creative Commons License 2008-10-26 16:56:33 30
Hát nálam zeneileg a szovjet/orosz himnusz viszi a pálmát, igaz, csakis slow-rock ritmusban előadva. :P
Kvász Ivor Creative Commons License 2008-10-26 16:12:18 27
A szövege is szép szerintem és egyedi. Előbb-utóbb minden himnusz zenéjével ki tudok békülni, de a szövegek, ha olvasom vagy éneklés után kiveszem őket, többnyire kíméletlenül banálisak.
A hozzászólás:
Yogi Creative Commons License 2008-10-26 16:05:12 25
Egy pici részletben vitatkoznék: zenekari műként (tehát nem énekelve) a Himnusz nálam - minden politikai mellékhang nélkül - az egyik legszebb a himnuszok közül. Igen, a szöveg túl pesszimista, a dallam nehezen énekelhető, de a zene tényleg szép, és ebben szinte egyedülálló.
Előzmény:
rumci Creative Commons License 2008-10-26 15:26:04 20
OFF
Bocsánat, most nagyon tabudöntögető leszek: szerintem tucatszámra születtek a reformkor óta Kölcseynél jobb költők és Erkelnél jobb zeneszerzők, nem hiszem, hogy ilyeneket találni gondot jelentene. Hogy maga a Hymnus, a magyar nép zivataros századaiból jó vers-e, azt hiszem, megítélhetetlen, annyira szimbolikus jelentőségűvé lett. Kéne találni egy olyan embert, aki magyar anyanyelvű – a szónak legtágabb, kultúrát is magában foglaló értelmében –, irodalmilag képzett, akibe azonban nem égett bele ez a mű, adott helyzetben nem bőgné el rajta magát (nem a mű, hanem a rárakódott szimbolikus tartalom, élmények miatt). Na, ővele lehetne objektíven elemeztetni a szöveget. De ilyen ember nyilvánvalóan nem létezhetik. Ezért úgy vélem, egyszerűen megítélhetetlen, hogy mint műalkotás mekkora értéket képvisel.
Erkel zenéjéről talán valamivel könnyebb szólni, az elég látványosan tévút: oda-vissza cél nélküli skálázás, irgalmatlan hangterjedelemben, ami által tömegek számára elfogadható szinten intonálhatatlan. (Ettől még persze szimbólumként tökéletesen funkcionál – nem az eszmei, hanem a zenei értékéről beszéltem.)

Lehet egyébként, hogy neked vicces a trappolós-pattogós himnusz, de nekem épp ez hiányzik: a lendület, az előremutatás a múlton való búsongás helyett. Egyszerűen műfaji tévedés.
Tudtommal egyébként a magyaron kívül egyetlen ilyen hangvételű van: az izraeli. Érdekes, hogy noha a zsidó kultúrára szintén jellemző a múlton való kesergés, Izrael attitűdje mégiscsak jövőbe néző, kifejezetten agresszív (ez megint csak nem ítélet, hiszen vitán felül áll, hogy ez az agresszió az ország létének záloga).
ON

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!